Századok – 1956

SZEMLE - I. Rákóczi György birtokainak gazdasági iratai (1631—1648)—(Ism. Bánkuti Imre) 796

SZEMLE 797 következtetést, hogy a majorsági gazdálkodás ebben a században jelentéktelen szerepet játszott a jobbágyságnak földtől való megfosztásában, és nem azonosítható az eredeti felhalmo­zással. Ott is, ahol a földtől való megfosztás tendenciája jelentkezik a majorsági gazdálkodás érdekében, ennek eredménye nem ,,szabad" munkaerő létrejötte volt. Ennek megállapítása és ezzel kapcsolatban Pach Zsigmond Pál koncepciójának2 — habár igen óvatos — korrekciója a könyv egyik fő eredménye. Annál meglepőbb tehát Makkai Lászlónak az a következtetése, amelyet a beveze­tés végén von le : ,,. . . az eredeti tőkefelhalmozás kezdő lépései már a XVII. század első felében erőteljesen jelentkeznek a magyar társadalmi fejlődósben . . ." (73. old.) Ez ellen­tétben áll az általa előzőleg felsorolt tényekkel is, és semmiképp sem állja meg a helyét. A földdel való ellátottságnál sokkal fontosabb, mondhatni döntő hatást gyakorolt a jobbágyság rétegződésére az igás állatok megoszlása. A szántóföld megműveléséhez elengedhetetlenül szükséges igaerő megoszlása vidékenként más és más képet mutat. A Rákóczi-birtokok egészére nézve azonban általánosságban megállapítható : ,,a telket­len jobbágyok aránylag kis számához képest magasnak mondható a marhátlan jobbágyok arányszáma : Erdélyben 26%, Magyarországon pedig 43%. De ha hozzávesszük ehhez az 1 — 4 igásállattal bíró, tehát önálló szántógazdálkodásra képtelenek számát (56, ill. 42%), akkor kiderül, hogy a jobbágyoknak több mint 80%-a nem rendelkezett teljes értékű ekefogattal. Más oldalról ez azt jelenti, hogy az igásállatoknak mintegy a fele a 20%-ot sem kitevő önálló gazdák kezén koncentrálódott, ezek közül is az 5% körüli legtehető­sebbek (akik egyenként több mint 8 igásállattal rendelkeztek) az igaerőnek közel negyed­részét birtokolták" (38. 1.). Különösen éles. ez a megoszlás a mezővárosokban, míg a falvakban kisebb. A föld és az igásállatállomány megoszlása közti különbség nemcsak azt bizonyítja, hogy a parasztság egyes rétegei jelentős árutermelést folytattak, hanem azt is, hogy a parasztságon belül megjelenik a kizsákmányolás egy bizonyos formája : az igával ren­delkező gazdag parasztok kiuzsorázzák à teljes igával nem rendelkező jobbágyot. Hogy ez milyen formában történt, még tisztázandó kérdés. Egyenlőre nem-látszik valószínű­nek, hogy bérmunka formájában, leglábbis Oroszország példája alapján nem, ahol a bérmunka a XVIT. században a parasztgazdaság életében egészen csekély és alárendelt szerepet játszott.3 (Bár nálunk a mezővárosokban más a helyzet : ezekben a termelő­eszközök előrehaladottabb koncentrációja és a jobbágyi viszony meglazulása következté­ben a bérmunka sokszor igen jelentős helyet foglalt el.) De egészében levonható a követ­keztetés : a parasztság árutermelésének jelkutatásával eddig éppúgy adós történetírásunk, mint a parasztság egyes rétegei között kialakuló kizsákmányolási viszonyok vizsgálatával. (A kettő természetesen nem választható el egymástól.) A tanulmány ezután a mezőgazdasági árutermelés másik, sokkal inkább ismert faktorát, a majorsági gazdálkodást veszi vizsgálat alá. Az allodiális gazdálkodás jellegé' vei kapcsolatban legfontosabb kérdés a bérmunka szerepe. Makkai kb. 100 főre teszi a Rákóczi-birtokok majorságain dolgozó cselédeket ós egyéb állandó bérmunkásokat. (Megjegyzendő : a birtokok lakosságának összlétszáma meghaladja a 100 000 főt.) Nem kétséges, hogy a majorsági gazdálkodással és főleg a szőlőműveléssel kapcso­latban a XVII. század közepén fennáll a bérmunka. Kérdés azonban, hogy ez a szórvá­nyosan megjelenő bérmunkaviszony milyen jellegű volt és mi lett a további sorsa. Elő­ször is megállapíthatjuk, hogy teljesen alárendelt szerepet játszott a robothoz képest és egyáltalán nem nevezhető ,,szabad"-nak, hiszen a bérmunkából élők túlnyomórészt legalább annyira jobbágyok még (továbbra is földesúri fennhatóság alatt állanak, gyak­ran jobbágyföldjük is van stb.), amennyire bérmunkások. De talán még érdekesebb és döntőbb az ekkor fellelhető bérmunka fejlődési iránya : nem szélesedik, nem bontakozik ki, hanem inkább csökken. Nemcsak a gazdasági utasításokból tudjuk azt, hogy a földes­urak a bérmunkának a jobbágymunkával való helyettesítésére törekedtek és csak a leg­kényesebb munkát (szőlőművelést stb.) végeztették továbbra is fizetett munkásokkal. Fontosabb bizonyíték ennél az, hogy a mezőgazdasági termények felvevő piaca a XVII. század folyamán lényegesen nem bővült, így nem is vált szükségessé a termelékenyebb bérmunka alkalmazására való fokozott áttérés. Szerintem a bérmunkaviszony kibontakozását gátló tényezőket erőteljesebben kell hangsúlyozni, hogy ne értékeljük túl a bérmunka ekkor már kétségtelenül — de esetenként évszázadokkal előbb is — meglevő formáinak jelentőségét és szerepét. 1 Ld. a Magyar Gazdaságtörténeti Szemlében közölt gazdag anyagot. ! Az eredeti tőkefelhalmozás Magyarországon. Bpest Í952. 3 Z. A.Oyrizko: A bérmunka a XVII. századi paraszti gazdaságban. Voproszi Isztorii, 1953. 10. sz. 86-89. 1. 19*

Next

/
Thumbnails
Contents