Századok – 1956

SZEMLE - Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez Magyarországon a dualizmus korában. II. köt. 1892—1900 (Ism. Tóth Ede) 789

SZEMLIi 791 módot ad a helynevek magyaroí itására, történeti, néprajzi, de főleg kormányhatalmi argumentáció segítségével. A köt' fc nagyon érdekesen mutatja be azt a politikai vihart, amit az elmaradt viszonyokat rendező, de sajátosan a magyar uralkodó körök hatalmi vágyától átfűtött szellemű törvénytervezet előidézett a magyar és a nemzetiségi politikai körökben. Az iratok tetemes része a magyar ellenzéki pártok dicstelen magatartását mutatja be : a választási érdekből szlovákbarát Néppártot, amely a szlovák nemzeti mozgalom jobbszárnyával keres ideiglenes kapcsolatot, hogy a választások után megszakítsa azt ; a függetlenségi párt zömét, amely a nacionalizmusban és sovinizmusban versenyre kelve a kormánypárttal, szinte minden esetben a nemzetiségi elnyomás elégtelensége miatt zajong a képviselőházban. Meg kell jegyeznünk, hogy a kötetben közölt sajtóanyagon belül a függetlenségi párt lapja kissé indokolatlanul nagy helyet kapott. Több esetben nemzetiségi lapok tudósítását is az „Egyetértésiből átvett közleményből ismerjük meg a gyűjteményben, ami valószínűleg abból ered, hogy szerző számára a hatalmas sajtóanyagban való tájékozódás alapjául a nemzetiségi mozgalmakat élénken figyelemmel kísérő „Egyetértés" szolgált. A szerb énekkar debreceni látogatásáról írt „Egyetértés"tudósítás egyébként pl. igen jellemzően mutatja a pártnak azt az izig-vérig nacionalista beállítottságát, amely az e korban igen ritkán adódott baráti találkozókat is naivan a szerbek magyar „hazafias szellemű" nevelésére igyekezett felhasználni. A kötetben közölt iratokból nemcsak a magyarországi nemzetiségi mozgalmak közös vonásairól nyerhetünk képet, hanem azokról a sajátosságokról is, amelyek egy-egy nemzetiség mozgalmát hagyományainál, erejénél, vagy gyengeségénél, adottságainál fogva megkülönböztetik a többitől. Képet kapunk az egyes nemzetiségek politikai, vallási mozgalmainak belső ellentéteiről, irányzatairól, egységre irányuló törekvéseiről is. A román Memorandum-per hatására a nemzetiségi pártok ismét közös összefogással próbálják alapvető nemzetiségi és állampolgári jogaikat biztosítani. Számos irat mutatja be az ilyen irányú erőfeszítéseket, a magyar hatóságok gátló tevékenysége elleni és a mozgalom belső p árt villongásain я к leküzdésére, amelyek az összefogás fő gátló tényezői voltak. A magyarországi nemzetiségek együttműködése és kölcsönös támogatása sok más módon is megnyilatkozott ezekben az években az iratok tanúsága szerint: nemzetiségi perekben a védelemben való kölcsönös segélynyújtás, kulturális kapcsolatok stb. A nemzetiségek összefogási kísérletei azonban а XIX. század végén nem jártak konkrét eredménnyel, nem szilárdultak meg. A nemzetiségi polgári pártok számára ilyen körülmények között két választás maradt, vagy megalkudni a helyzettel és a magyar uralkodó osztályoktól kikönyörgött reformokkal megelégedni, vagy közeledni a néphez, s akkor szélesebb tömegeket érintő szociális programmal harcolni a nemzeti egyenjogúságért. Az iratok alapján nyomon kísérhetők a nemzetiségi pártok ilyen jellegű belső osztódásai. Figyelemre méltó anyagot találunk a nemzetiségi mozgalmak és a „szomszédos anyaország" (Románia, Szerbia) vagy a szomszédos fejlettebb rokon nép (csehek) hasonló beállítottságú pártjainak, irányzatainak kapcsolatáról, bár e téren az iratok elsősorban nem e kapcsolatok pogitív tartalmát, hanem a magyar hatóságok és e törekvések képviselői közötti konfliktusokat világítják meg. A magyarországi nemzetiségi mozgalmaknak kétségtelenül nagy erőt kölcsönzött az 1890-es évektől, hogy külföldön keserves helyzetük feltárása és megváltoztatása érdekében propagandát folytattak, hogy anyaországuk konzervatív vagy liberális, az ottani kizsákmányoló osztályok érdekeit képviselő pártjaitól segítséget kaptak, de ez bizonyos szempontból gyengeségüket is mutatja. A XIX. század végi Magyarországon az osztályellentétek annyira kifejlettek már, hogy a nemzetiségi polgárság, értelmiség, már nem képes nemzeti burokba öltöztetett osztály- vagy rétegköveteléseiből álló programjával a nép, a nemzetiségi munkásság, parasztság tömegeit maga mögé tömöríteni ; a nép követeléseinek programba vételétől, a forradalmi út vállalásától pedig visszariadtak. A nemzetiségi polgárság, értelmiség harca a sajtószabadság, iskolaügy, egyházi autonómia, a hivatalvállalás szabadsága, a hitelszövetkezetek, földbérletek, bankkölcsön, telepítés, takarékpénztár stb. terén, bármennyire fontos is, noha kétségkívül érinti és megmozgatja a kispolgárság és a módosabb parasztság jelentős rétegeit, a bajok orvoslásának módszerében lassú, az alapvető bajokat megszüntetni képtelen, a fájdalmakat csak részben enyhítő megoldásokhoz vezethettek, s így a széles nemzetiségi tömegeket nem ragadhatták magukkal. Bár az előző kötethez képest a politikai és kulturális kérdések mellett nagyobb teret kaptak a nemzetiségek gazdasági szervezeteit ós helyzetét bemutató iratok (szerb földműves szövetkezeti mozgalom, kivándorlás, hegyvidéki akció stb.), az anyag összeállítása ezen a téren korántsem olyan sokoldalú és rendszeres, nem terjed ki egyforma mértékben minden nemzetiségre. Az is kérdéses, hogy iratgyűjtemény, sajátos jellegénél