Századok – 1956
VITA - A SZOVJETUNIÓ ÉS A NÉPI DEMOKRÁCIÁK TÖRTÉNÉSZFRONTJA - Józsa Sándor: A kínai történettudomány általános helyzetéről; feladatairól és néhány problémájáról 741
742 JŐZSA SÁNDOR lása is, amelyek azután a modern természet- és társadalomtudomány művelésének bölcsőivé váltak. Többségükben azonban később, Kína félgvarmattá válásával együtt, egyre inkább elvesztették önálló nemzeti jellegüket, és az oktatás és kutatás terén egyaránt az európai-amerikai egyetemek fiókegyetemeivó degradálódtak. Az imperialista hatalmak természetesen semmiképpen sem akarták, hogy Kínában a tudomány önállóan fejlődjék. S mivel gazdasági téren a XIX. század végére már magukhoz láncolták Kínát, így nem volt nehéz ezt a függő viszonyt más területre, így a tudomány területére is kiterjeszteni. A vezető értelmiség nagy része éppen a hatalmak egyetemein nevelődött, ahol megtanulta lebecsülni hazáját, elmaradottsága miatt. A reakciós Csang Kaj-sek rezsim csak tovább rontotta a helyzetet, inert feltétel nélkül kiszolgálta az imperialista igényeket a tudomány területén is. A történészeknek azt kellett volna bizonyítaniok, hogy az imperializmus behátolása milyen áldásos volt Kína fejlődésére, amire csak kevés számú reakciós történész vállalkozott. Az újkori történelem egy sor „kényes" kérdése nyitva maradt. Talán a Tajping forradalom az egyedük, amely Lo Er-kang és más neves történészek odaadó munkája nyomán ma már eléggé feldolgozott területnek tekinthető. Különösen elmaradott volt a gazdaságtörténeti kutatás. Alapvető statisztika sem volt, s ezért a tudományos művek sokszor külföldi munkákra támaszkodtak. Természetesen hiba volna, ha azt hinnők, hogy Kínában nem volt haladó történetírás. A fent elmondottak csupán a kínai történettudomány, Kína félgyarmati-félfeudális jellegéből adódó fő karakterét és annak kétségtelenül meglevő elmaradottságát magyarázzák. Éppen ebben az elmaradottságban, a hazafiatlan, kozmopolita történetszemlélettel szembeni harcban született meg a haladó kínai történetírás, amely elválaszthatatlanul egybeforrt a Kínai Kommunista Párt kibontakozásával. A kínai marxista történetírás bölcsője a felszabadult körzetek, forradalmi bázisok területe volt. Itt gyűltek össze, főleg a japán hódítók elleni nemzeti felszabadító háború óta, egyre nagyobb számban Jananban, Kína haladó tudományos életének jelentős képviselői. Mao Ce-tung elvtárs, aki kiváló ismerője a történettudománynak, különböző műveiben sok értékes útmutatást adott a történészeknek is. A feudalizmus korának vizsgálatához, de főleg a kínai újkori történelem minden nagy problémájának kutatásához kiindulópontot adott a történészek számára. Ezeken a nyomokon indult el a marxista történetírás, s így már a felszabadulás előtt igen értékes marxista történeti munkák láttak napvilágot Csen-Bo-da, Hu Sen, Fán Ven-lán és más történészek tollából, Csen-Bo-da: „Az újkori kínai földbérekről", „A négy nagy család", „Gsang Kaj-sek, a nép halálos ellensége", Hu-Sen : „Az imperializmus és a kínai politika" stb. munkáikban bő anyag felkutatásával és annak tudományos marxista elemzésével tárgyalták a forradalmi Kína legaktuálisabb problémáit. De másutt, így a fehér körzetekben is akadtak bátor, tehetséges és hazaszerető demokrata történészek, mint Kuo-Mo-zso, Cien-Po-can és mások, akik a kínai történetkutatásban kimagasló eredményeket értek el. Mindez biztató kezdet volt ugyan, de mégis csalt első lépéseknek számítható a marxista, ill. haladó történetírásban. A kínai történettudomány általános fellendüléséhez, az elmaradottság végleges felszámolásához azonban elengedhetetlen feltétel volt az imperializmus és a feudahzmus igájának lerázása, a független, szabad demokratikus Kína megteremtése. Ezeket a feltételeket a Kínai Kommunista Párt vezette kínai nép 1949-re meg is teremtette. Л kínai történettudomány előli álló feladatok a felszabadulás után A felszabadulás után fel kellett számolni a félgyarmati-félfeudális elmaradottságot, szervezetlenséget a történettudományban is. Központosítani kellett a történetkutatást, egységesíteni a történelemoktatást, s mindennek előfeltételeként, hozzá kellett látni a régi történészek marxista ideológiai átneveléséhez. IJj fiatal történészeket kellett felnevelni, s végül meg kellett indítani az aspiránsképzést. Mindezt összegezve, a kínai történettudományt modern, tudományos, marxista alapokra kellett helyezni. Ilyen roppant feladatot természetesen csak lépésről lépésre, a fontosság sorrendjét betartva lehetett megoldani. Elsősorban újjá kellett szervezni a Kínai Tudományos Akadémiát, amely azután a párt és a kormányszervek messzemenő támogatásával megindíthatta szervező, átalakító munkáját. A régi történészek marxista ideológiai átnevelése egy nagy mozgalom, „az értelmiség ideológiai átnevelése" mozgalom kerotében indult meg, amely a nem marxista történészeket is kizökkentette apolitikus magatartásukból. Csen Bo-da 1952-ben az Akadémián tartott beszédében kiemelte : „a Mao elnök által hirdetett elv — a néppel
