Századok – 1956

VITA - Benda Kálmán: Bónis György Hajnóczy-könyvéről 736

BÓNI8 GYÖRGY HAJNÓCZY-KÖNYVÉRŐL 739 megtévesztette őt meg a többieket is, s mintegy az uralkodótól várták a magyar polgári nemzetállam megteremtését ; ahogy azt is tudjuk, hogy az uralkodó iránti lelkesedésükben sem szűntek meg patrióták lenni. 1789, a köznemesi mozgalom megindulása előtt Magyarországon a polgári átalakulást munkálkodók kicsiny táborának nem volt más szövetségese, csak II. József, akinek rendszere a korábbihoz képest mégis csak nagy előrelépést jelentett, s rendeletei — most mindegy, milyen hátsó gondolattal — a hazai feudalizmus barokkos épületének tartóoszlopait rázták. Éppen nem illúzió vezette tehát őket, hanem a helyzet reális megítélése. Vagy az lett volna a helyes, ha Hajnóczy és társai (pl. Kazinczy) visszahúzódnak s nem ragadják meg az uralkodó által nyújtott lehetőségeket a gyűlölt nemesi uralom lassú felszámolására? Nem hiszem, hogy erre igennel felelhetnénk. 1789-ben széles fronton megindult a patrióta köznemesség ellenállása, mely II. József halálakor támadásba ment át, s úgy látszott, komoly eredményeket fog elérni. Az idegen elnyomás ellen küzdő köznemesség mozgalmát súlyos feudális béklyók szorították össze, ezért a polgári demokraták eleinte bizalmatlanul néztek rájuk. De Hajnáczy már 1790 tavaszán felismerte a nemesi mozgalom mögötti tömegerőt, s ettől kezdve minden törekvése az antifeudális polgári és a habsburgellenes nemesi mozgalom eggyókovácsolása volt, az, hogy a nemességet megnyerje a legfontosabb reformok számára. Láttuk, Bónis maga megállapítja, hogy közjogi iratai ezt a gyakorlati politikai célt szolgálták. Ebből viszont az is nyilvánvalóan következik, hogy ezek a röpiratok'Hajnóczy követeléseinek nem a maximumát tárják elénk, hanem azt a minimumot, amelyről úgy vélte, a nemesség is magáévá teheti. Hajnóczy maga ekkor, s tegyük hozzá, már korábban is1 sokkal radikálisabb felfogást vallott, amit Bónis remek elemzéssel ki is mutat, — hogy végül mégis, szinte saját eredményei ellenére, Kató István felfogásának adjon igazat, tévelygésnek ítélje a nemességei való együttműködés gondolatát, s hőse nemesi reformizmusáról és újabb illúziójáról beszéljen. Az, hogy Hajnóczy és vele együtt sokan mások bíztak a nemesi mozgalom győzelmében, ez valóban hamarosan illúziónak bizonyult. De vajon ezért illúziónak bélyegezhetjük-e a polgári-nemesi összefogás tervét, amellyel egy félévszázad múlva Kossuth végül is megvívta a polgári forradalmat? És ha ez illúzió volt, mi lett volna a járható, reális út? A paraszti tömegek még a reformkorban sem voltak érettek egy ilyenirányú politikai összefogásra, azt pedig, hogy a radikális demokraták önerejükre hagyatva gyöngék, éppen a magyar jakobinus szervezkedés mutatta meg. Ha már illúziót emlegetünk, a magyar jakobinusok hősi elszánással indított mozgalmát sokkal inkább nevezhetjük annak — Hajnóczy elképzelése, a patrióta nemesi tömegekkel való szövetspg, ekkor és később is az egyetlen reális politikai lehetőség volt. A magyar jakobinus szervezkedés jellemzésében Bónis teljesen Kató már említett tanulmányára támaszkodik, s véleményünk szerint ezért nem látja meg Hajnóczy jelentőségét. Miután ugyanis végigvezeti az olvasót Hajnóczy politikai fejlődésén és megmutatja, hogyan lesz (tegyük hozzá : ő, és vele együtt még jónóhány radikális demokrata) alig néhány év alatt republikánussá és, a magyar viszonyokat nézve, jakobinussá, — az egész magyar jakobinus mozgalmat import-árunak mondja, melyet ,,az osztrák jakobinusok példájára" Martinovics Ignác hozott be. „Martinovics kétségtelenül már a bécsi jakobinus mozgalom tagjaként és kész tervekkel jött Pestre — írja Bónis —, de Hajnóczytól. .'. nem egy ötletet, indítást kapott" (135. 1.). Ennél sokkal többről van szó. A magyar jakobinusok törekvései a francia forradalom hatására, de a hazai viszonyokból nőttek ki, ós céljaik már Martinovics fellépte előtt kiforrtak, elsősorban Hajnóczy mrmkássága révén. Látjuk ezt az 1792 —93-as bizalmas besúgói jelentésekből, melyek gyakran megemlékeznek a radikális demokratákról, köztük Hajnóczyról is. (Ezeket a jelentéseket 1. „A magyar jakobinusok iratai" most sajtó alatt levő I. kötetében.) Martinovics, aki ekkor még a császári udvar szolgálatában állt, maga is több ízben írt róluk ; ismereteit magától Hajnóczytól szerezte, ki jóhiszeműen sok mindent elmon-1 1778. szeptember 11-én Hajnóczy, akkor még Forgách Miklós titkára, beadvánnyal fordult Mária Terézia királynőhöz. (A beadvány kancelláriai kivonata: Országos Levéltár. Magyar Kancellária 7059/1778. sz.) Ebben többek közt azt javasolja, hogy „szűntessék meg a jobbágyságot az egész országban, s képesítsék a nem nemeseket is jószágok birtoklására ; ezt kívánja a fejedelem és az ország jóléte". Javasolja még ezzel kapcsolatban, hogy az új rendet legelőbb is a kamarai jószágokon kezdjék meg, elsősorban a Temesi Bánságban, s hogy az új paraszti birtokosok csak az uralkodónak legyenek alávetve. — Elég ezt a radikális javaslatot (melyet persze már a Kancellária felháborodva utasított vissza) Hajnóczy alkotmánytervének félénk javaslatával egybevetnünk, hogy lássuk : a szerző 1790-ben taktikai okokból sokkal kevesebbet mondott, mint amit szükségesnek látott. Az alkotmányterv ugyanis egy szót sem szól általános jobbágyfelszabadításról, földesúrnak alá nem rendelt szabadparasztságról, hanem csak arról, hogy a jobbágyok megválthassák örökáron a kilencedet és a tizedet, vagy hatóságilag ellenőrzött szerződést köthessenek a földesúrral (Bonis, i. m. 74. 1.). Ahogy ez a példa is mutatja, Hajnóczy radikális törekvéseiről a nemességhez íródott munkái nem adhatnak teljes képet.