Századok – 1956

VITA - Benda Kálmán: Bónis György Hajnóczy-könyvéről 736

BÔXIS GYÖRGY HAJNÖCZY-KÖSYVÉRÖL 737 patvaristáskodott, s 1774-ben ügyvédi vizsgát tett, ügyvédeskedni azonban nem volt kedve. Mivel pedig az akkori Magyarországon egy nem-nemes és protestáns előtt nem sok lehetőség volt, Hajnóczy ifjú főurak titkárául szegődött. Előbb all. József gyarmati rendszere ellen majdan oly bátran kiálló Forgách Miklós gr., később pedig az ugyancsak a patrióta táborhoz szító Széchényi Ferenc titkára lett. Amikor Széchényi II. József alatt elvállalta a pécsi kerület királyi biztosi állását, titkárát oda is magával vitte. 1786-ban, Széchényi ajánlására, József Szerém megye alispánjává nevezte ki Hajnóczyt, de a jozefinizmus bukásakor, 1790-ben állását ott kellett hagynia. Ismét Széchényi vette maga mellé, míg aztán 1792 nyarán Ferenc király kinevezte a Magyar Kamarához titkárnak. Ettől kezdve Budán élt 1794 augusztusában bekövetkezett elfogatásáig. Alig pár nappal 45. születése napja után, 1795. május 20-án a hóhér bárdja oltotta ki életét a budai Vérmezőn. Ezek életének külső keretei, ezen belül bontakozott ki politikai ós tudományos fejlődése. Ifjúkora óta erős érdeklődés élt benne a jogtudomány és a történelem iránt, s ilyen vonatkozású tanulmányai alakították patriotizmusát. Széchényi mellett, a gróf gazdag könyv- és kézirat-gyűjteményében azután alkalma nyílt főként köz jogtörténeti kutatásokra. Az 1780-as évek legelején még bizalmatlan Hajnóczy 1785-re jozefinistává lett, s a pécsi kerületben, majd alispán korában már II. József odaadó híve volt. Bónis szerint ugyanis, bár tévesen, de úgy látta, hogy József újításai a feudalizmus ellen irányulnak, s emellett az volt a meggyőződése, hogy az „ősi" magyar alkotmányt csak hatalmi szóval, felülről lehet megváltoztatni, mert a rendektől nem várható, hogy maguk jószántából, önként mondjanak le erőszakkal fenntartott előjogaikról, s így a haza minden lakosa hozzájuthasson természetes szabadságához. Alispáni működése négy évig sem tartott, de hivatali pályájának ez volt a csúcspontja ; igaz, hogy a József által megszabott keretek közt — de mégis nagyfokú önállósággal intézkedhetett. Figyelmes gondoskodása a lakosság életének szinte legapróbb részleteire is kiterjedt, s fáradhatatlan ügybuzgósággal igyekezett a nép anyagi és szellemi helyzetének emelésére. Működéséről érdekes, bár kissé mozaikszerű képet fest Bónis. (Csak zárójelben említjük meg, hogy az országos kormányhivatalok, elsősorban a Helytartótanács levéltárát Bónis kutatásai még nem aknázták ki teljesen.) 1790 derékbe törte Hajnóczy hivatali pályáját, de az alispáni széktől való kényszerű megválása nem jelentette a közügyektől való visszavonulását is. Sőt, politikai tevékenységének köre még kibővült. Az 1790/91-es országgyűlés idején azon fáradozott, hogy a nemzeti függetlenség ügyéért sorompóba lépett patrióta köznemességet megnyerje a polgári átalakulás eszméinek. Formába öntötte és nyilvánosságra hozta másfélévtizedes jogtörténeti és közjogi kutatásainak eredményeit, ezzel kapcsolatos nézeteit és javaslatait. Általános alkotmányterve még csak kéziratban terjedt, de az adózásról, a magyar királyi hatalom korlátairól ós az egyházi rend jogairól írt közjogi tanulmányai már nyomtatásban jelentek meg. Hajnóczy a mellőztetésnek ezekben az éveiben ért tudóssá, s Bónis könyvének legjobb, legalaposabb fejezetei közé tartoznak azok, melyekben a magyar közjog első teljes polgári szemléletű feldolgozására irányuló törekvéseit jellemzi és értékeli, rámutatva ezeknek a tudós dolgozatoknak politikai vonatkozásaira is. Hajnóczyt ekkor is változatlanul a régi törekvés irányította : a feudalizmust támadta, s a rendeket egy mérsékelt reformpolitika irányában akarta elindítani. A nemesi ellenzék megalkuvása, Ferenc király reakciós uralmának egyre fojtóbb légköre új útkeresésre indítják Hajnóczyt, s ezen nem változtat az, hogy kormányhivatalt kap. (Ismét csak zárójelben : a Magyar Kamara levéltárából is több érdekes részletadat kerülhet még elő Hajnóczy működésére.) Bónis mélyreható elemzéssel rajzolja meg politikai fejlődését, hogyan vált az óvatos, ingadozó reformer, nem útolsó sorban a francia forradalom eszméinek és eseményeinek hatására radikális demokratává. Ezekben az években már a királyság intézményével is szembefordul és republikánussá lesz. 1793-ban Hajnóczy megismerkedett Martinovics Ignáccal, akinek nézetei az államról és a jogról „számos egyezést" mutatnak Hajnóczy eszméivel, s a szászvári apát megnyerte őt a jakobinus szervezkedésnek ; a mozgalom egyik igazgatói tisztségét is elvállalta. Mindez természetesen következett Hajnóczy belső fejlődéséből, s Bónis hangsúlyozza is, hogy „nem öntudatlanul sodródott bele az összeesküvésbe, hanem tudatosan jutott el a mozgalomig, melyben részben a kezdeményező, részben a vezető szerepét vállalta" (135. 1.). Az életrajz utolsó fejezetei ezzel a jakobinus szervezkedéssel foglalkoznak. Ismertetik a mozgalom céljait, a nemességgel szövetségben megvívandó nemzeti szabadságharcra, majd a polgári forradalomra vonatkozó elgondolásokat, a titkos társaságok szervezetét és feladatait, Hajnóczy tevékenységét, végül pedig a demok-