Századok – 1956
VITA - Benda Kálmán: Bónis György Hajnóczy-könyvéről 736
BONIS GYÖRGY HAJNÓCZY-KÖNYVÉRŐL* A polgári-nemzeti átalakulás eszméi a magyar történetben először az 1790-es években jutnak szóhoz. Az 1790-es mozgalmak hozzák az első törést az idegen, Habsburg-elnyomás és a hazai feudalizmus szinte elválaszthatatlanul egybefonódott rendszerén. Számottevő polgárság híján az új eszméket elsősorban a század utolsó harmadában kialakult, részben nemesi, részben nem-nemesi értelmiség képviseli. A feudalizmus két alapvető osztályának, a nemességnek és a jobbágyságnak határán ez a vékony réteg egyre elviselhetetlenebbnek érzi a fennálló társadalmi és politikai rend korlátait, nem találja a maga helyét, s minden törekvése arra irányul, hogy megindítsa ós győzelemre vigye a polgári-nemzeti átalakulást. Ez az értelmiség a német és főleg a francia felvilágosodás irodalmán nevelődött, s példaképének kezdettől fogva a diadalmasan fölemelkedő francia polgárságot tartotta. Mivel a hazai társadalmi helyzetben egyedül gyöngének érezte magát, nyugati értelemben vett polgárságra pedig nem támaszkodhatott, feudalizmus elleni küzdelméhez fegyvertársat keresett magának. A jozefinizmus korában jórészük az uralkodóba vetette reménységét, 1790-ben a patrióta köznemességgel való együttműködés került előtérbe, majd a Ferenc-féle reakciós abszolutizmus, a francia intervenciós háborúk korában megpróbált a paraszti tömegek felé tájékozódni. Az egyre élesedő politikai harcban a radikálisan demokrata értelmiségiek megtalálják egymás kezét, s míg az arisztokrácia és a nemesség egy része megalkuszik az uralkodóval, az egykori jozefinisták legjobbjai, a magyar jakobinusok a köztársaság és a polgári forradalom megvalósítására szervezkedni kezdenek. Szervezkedésükre alig néhány hónap után lecsap az államhatalom ós 1794 — 95-ben nagy tömegperben vérpadra hurcolja vezetőiket és börtönnel némítja el a forradalmi szervezkedést. A jakobinus-per országszerte megrettenti a haladás embereit, a rendőr-terror csírájában elfojtja a polgári törekvéseket, s az országon elterpeszkedik az önmagát túlélt feudalizmus. Néhány évtizedre volt szükség, hogy a reformkorban újra szóhoz jussanak a polgári törekvések. A magyar jakobinusok nagy álma, a polgári-nemzeti forradalom pedig csak egy félévszázad múlva, 1848 márciusában győz. A demokratikus értelmiség radikalizálódásának a fentiekben érintett útját, a jozefinizmustól a jakobinus szervezkedésig, ma még csak nagy vonalaiban ismerjük. Az alapvető nagy kérdéseket már látjuk, de a fejlődés tisztázására csak akkor kerülhet sor, ha majd részletekbe menő kutatások földerítik az események menetét, a politikai és társadalmi helyzetet, s ha a küzdelem vezéregyéniségeinek életén keresztül közelebb férkőzhetünk a fejlődés részleteihez. Bónis György Hajnóczy-életrajza már ezért, tárgyánál fogva is nagyjelentőségű. Hajnóczy egyik legkiemelkedőbb alakja volt a jakobinus szervezkedésig eljutó demokratikus magyar értelmiségnek. Életpályájának, eszméinek megismerése tanulságos és fontos részieteredmónyekkel járul az 1790-es évekbeli haladó magyar értelmiség helyzetének ós törekvéseinek a megismeréséhez, ugyanakkor a demokratikus értelmiség soraiban és a jakobinus szervezkedésben elfoglalt központi jelentősége i'évén személyén keresztül általános következtetéseket vonhatunk le a magyarországi polgári mozgalmakra ós mindenekelőtt magára a köztársasági összeesküvésre. Bónisnak első nagy érdeme, hogy Hajnóczy eddig csak nagy vonalaiban ismert életpályáját aprólékos részletességgel földeríti és jellemzi. Hajnóczy 1750-ben született, nem nemes családból ; apja lutheránus pap volt. Iskoláit Aszódon, majd a pozsonyi evangélikus gimnáziumban végezte, s utána joggyakorlatra ment. Pesten és Győrben » Bonis György: Hajnóczy József. Bpest, Akad. Kiadó. 1954. 296 1.
