Századok – 1956
VITA - Tolnai György: A parasztipar kialakulása és tőkés iparrá fejlődése Magyarországon (1842—1849) 709
A PARASZTIPAR KIALAKULÁSA ÉS TŐKÉS IPAHRÁ FEJLŐDÉSE, MAGYARORSZÁGON (1842—1849) 725 darab zsindelyt, 33 000 szál deszkát stb.2 7 Az ország hamuzsír-kivitele az 1831—40-es években 55 000 béesi mázsa volt,2 8 amelyet ugyancsak a kereskedelmi tőke vásárolt fel a Dunántúl, a Felvidékek ós Erdély falvaiban és adott el Ausztriában. A Brassó-környék román parasztjai a 40-es években átlagosan 30 — 40 000 fapalackot készítettek, amelyeket a brassói szász kereskedők részben az erdélyi, részben a magyarországi, részben pedig a romániai piacokon értékesítettek2 9 stb. Hasonló típusú például a tejtermék-kereskedelem is. Két felvidéki község, Zivriva és Oszada „csak határáról" 300 mázsa sajtot és túrót szállít a piacokra,3 0 s határán kívül is járnak kerekedői az árutejtermék összevásárlására. Breznóbánya kereskedői évi 150 mázsa sajtot és juhtúrót visznek piacra,31 s jelentékeny mennyiségben kerül piacra a „híres mezőtúri juhsajt" is. A kereskedelmi tőke azonban nem áll meg az egyszerű felvásárló szerepénél, amely esak kereskedelmi haszonnal „jutalmazza fáradozásait"; mind szilárdabbá építi ki kapcsolatait a parasztiparossal, illetve a paraszti iparűzők egész csoportjaival („telep"), néha egész falvaival. Felvásárlói minőségben elszakítja a paraszti iparűzőket a piactól s ezáltal függelékévé teszi őket ; az általa megszabott áron veszi át termékeiket s ezáltal mind fokozottabb mértékben kizsákmányolja őket. A következő lépés: ráteszi kezét a paraszti iparüző függetlenségét még — látszólag — fönntartó termelési eszközökre. Kevéssé érdekli a pár forintot érő szerszám, a nyersanyag tulajdonosaként jelentkezik. A parasztiparos nem utolsó sorban abban különbözik a háziipart végző paraszttól, hogy termelése már nem a saját gazdaságában előállított nyersanyagra támaszkodik. Az ipari termelés pedig fokozott árutermelést s ez fokozott nyersanyagszükségletet, másszóval (piaci vásárlásról lévén szó), megnövekedett pénzszükségletet jelent. Ezzel szemben a parasztiparos tőkés kizsákmányolása megnövekszik. Az iparos mind súlyosabb gazdasági körülmények között tengődik, mind nehezebb fenntartania magát — ezt látni fogjuk a későbbiekben —, s így a megnövekedett nyersanyagszükségletet mind kevésbé tudja biztosítani termelése számára. Am ekkor a kereskedő ismét új minőségben áll elő : hitelezővé válik, nyersanyaguzsorássá. „Miután a felvásárló elvágta a kisiparost a késztermékek piacától, most a nyersanyagok piacától is elvágja s ezzel véglegesen maga alá rendeli. I Ettől a formától már csak egy lépés a kereskedelmi tőkének addig a magasabb formájáig, amikor a felvásárló egyenesen anyagot oszt szét a »kusztárok« közt, meghatározott bér ellenében történő feldolgozásra. A kusztár de facto bérmunkássá válik, aki otthon, lakásában a tőkés számára dolgozik ; a felvásárló kereskedelmi tőkéje ezen a ponton ipari tőkébe csap át"32 (Lenin). A textiliparban különösen gyakori ez a folyamat, s i mint Marx megállapította, ez egyike a már a középkorban ipari tőkévé alakuló három iparágnak,33 melyek — hajózási vállalkozás, bányászat és textilipar — közül szorosan véve csak egymaga tartozik az iparok közé. A paraszti iparűzés fejlődése során így a falusi uzsora szoros összefüggésben állott a nyersanyagellátással. „Egy ügyes, takarékos és szorgalmas palócasszony, a (család részéről — T. Gy.) neki juttatott kenderrész hulladékából igen gyakran tekintélyes tőkét gyűjtött magának ; az igaz, hogy ezt uzsoráskodás nélkül nem is tehette. A palócoknál az uzsora éppen olyan régi, mint a kendertermelés..." — írta (dícsérőleg) a burzsoá író.3 4 Ha végigtekintünk a magyar földesúri textilmanufaktúrákon, ugyancsak azt látjuk, hogy ott a földbirtok és a kereskedelmi tőke társulása nemcsak a termék előállítására és a piacon való értékesítésére vonatkozott, hanem egyben arra is, hogy a nyersanyag szállítója (vagyis a paraszttakácsok és fonók nyersanyaggal való ellátója) maga az uradalom lehessen. A gácsi textilmanufaktura alapítója, Forgács gróf, „főképp. . . olyan főurakat igyekezett az ügynek megnyerni, kik nemes fajtájú gyapjú termeléssel foglalkoztak".3 5 így lépett az alapítók közé József főherceg, Eszterházy Miklós herceg, Illésházy gróf és még tizennégy főúr. A tisztán kereskedelmi tőke által kizsákmányolt paraszti iparosok nyersanyaggal való „ellátásáról" ugyancsak nincs közvetlen adatunk ; a valószínűség azonban amellett szól, hogy itt fokozottabban áll fenn ugyanaz a helyzet. Fényes megemlíti, hogy az apatini kereskedelmi forgalomba kerülő kendert Pestre, Bécsbe, Linzbe és a bánya" Fényes, i. m. 166. 1. !s Kőnek Sándor: Magyar Birodalom statisztikai kézikönyve folytonos tekintettel Ausztriára. Bpest, Franklin Társulat, 1876. 255. 1. " Kőváry, i. m. 227. 1. Fényes, i. m. 148. 1. 31 Uo. 160. 1. 31 A kapitalizmus fejlődése Oroszországban. 365. 1. 33 Marx: A tőke. III. к. 46. 1. 34 Pintér Sándor: A palócokról. Budapest, Aigner L. kiadása, 1880. 21. 1. 33 Sztudinka Ferenc: A gácsi posztógyár története. Bpest, Lampel R. 1906. 24. 1.
