Századok – 1956
KÖZLEMÉNYEK - Maller Sándor: Marx és Szemere 667
676 MALLER SÍN DOR ne szomorítsa el a bukás miatt."4 8 Akárhogy is történt a félreértés, Rónay így folytatja a Napló-töredéket : „Mit törődöm én Marx, Reid vagy Zerffy úrral, nem ismerem őket, boldoguljanak a hol vannak."4 9 A Szemerére vonatkozó utalások ós célzások Marx és Engels levelezésében, amint láttuk, 1852. február 4-ón bukkannak fel először, s több, mint egy éven át, 1853. április 10-ig gyakran szerepelnek. Ez az idő különben egybeesik Szemere első nagyobbszabású Kossuth-ellenes mozgolódásával is, ami viszont Marxszal elmélyülő kapcsolatával van szoros összefüggésben. Ezután jó ideig nem találjuk Szemere nevét, s nem olvasunk róla célzást Marx és Engels leveleiben, de 1859 őszétől kezdve annál sűrűbben. Ez az idő Szemere második ós utolsó nagyszabású Kossuth-ellenes fellépésével esik egybe, s az egyezés újra szembetűnő. Mindez nem jelenti azt, hogy közben Szemere teljesen elhallgatott, s Marxnak ne küldte volna újabb értesüléseit. Csak annyi látszik valószínűnek, hogy kevesebbet írt, mint azelőtt. Amikor már úgy látszott, hogy a külföldi közvélemény előtt sikerült Kossuthot sarokba szorítania, egy hazai esemény, a magyar korona megtalálása ürsovánál, ellene fordította a hangulatot. A koronát, ahogy maga is leírta, Szemere ásta el 1849. augusztus 23-án, negyed magával, esetleges későbbi tárgyalások ütőkártyájának szánva, vagy ha győztek egyszer — amit biztosra vett — úgy gondolta, hogy jó lesz a Nemzeti Múzeumnak. A koronát 1853. szeptember 8-án megtalálták, s a Soldatenfreund szeptember végén hamis adatokat közölt, több lap átvette és az Sz kezdőbetűt „Szemerére" egészítette ki, mint aki a korona rejtekhelyét közölte volna illetékesekkel, nehogy az Kossuth kezébe kerülhessen, aki külföldre akarta vitetni. Szemere felháborodottan tiltakozott és cikkekben felelt a rágalomra. Ez az eset viszont Kossuthóknak jött kapóra, akikről a következő jut a fülébe : „Hallom, egy német emigráns, a híres M[arx] [az Összegyűjtött Munkák itt sem közli Marx nevét, csak pontozza!] írta nekem Londonból, hogy amerikai lapok is közölték a Soldatenfreund hírét, s a Kossuth befolyása alatt álló lapok, saját levelezése szerint (pl. a Daily Times) még toldták is hozzá. A New-York Tribune-ban elbeszéli ő maga, A. P. C. jegy alatt, mint, igyekezett ehe j ten i a koronát, mint utazott vele majd Mehadiára, majd Adakaló felé, hogy azt elrejthesse, — mi mind merő költemény. . . M[arx] ajánlkozott czikkeimet az illető lapokba fölvétetni, de én időközben már írtam New-Yorkba, s ott Mészárost és Házmánt a válaszadásra felhatalmaztam."50 Erről a Marx-levélről, amit 1853 októberében írhatott, szintén csak Szemere célzásából értesülünk. Az eredeti vagy elkallódott, vagy lappang valahol, akárcsak a többi, amiket 1859. szeptember 26-ig írt Szemerének. Tudjuk, hogy Szemere, Kossuth ellenében sohasem vált a magyar emigráció irányító vezérévé, sem a külföldi közvélemény, s még kevésbé a hazai szemében. De erre komolyan ő maga sem számíthatott. Szemere vágásait Kossuth vagy kivédte, vagy követői fogták fel az élét. A külföld sem tekinthette másnak az ilyen riposztjátékot, mint személyes, gyakran személyeskedő vagdalkozásnak. A hazaiak viszont nem tudták megbocsátani az itthon amúgy sem túl népszerű Szemerének, hogy „időket, körülményeket nem tekintve, azon bálvány lerombolására törekedett, melyet a magyar nép szerencsétlenségében magasra emelt, hogy legyen mivel vigasztalni magát, s boszantani, keseríteni ellenségét. Az elnyomók hangján énekelt, s csodálta, hogy a nép dalától elfordul."51 1854-gyel hullámzó évek kezdődnek Szemere életében. A zsúfolt terveket, a könnyen letörő reménykedést és kapkodó tettvágyat ezután gyakran színezi elkeseredés is. Kossuth elleni fellépései megritkulnak, főleg családi bajai és nehézségei miatt, de a változott külpolitikai helyzet következtében is. Felesége állandó betegeskedése, kedvenc kisleányának a hirtelen halála és a saját fokozatosan rosszabbodó egészsége is másfelé térítik. Befelé fordul, a temetőt járja, novellisztikus megemlékezésekben halottaival foglalkozik, verseket ír. A múltba jár vissza és elkezdi előbb már említett „.Jenemrajzait", majd előveszi politikai célzásokkal teli „Keleti utazását". A politizáló és polemizáló Szemere ezekben a látszólag régi, de mégis eleven témákban éli ki ilyenirányú hajlamát. Bizonyára a Marxhoz írt levelek is megritkultak. Egy sem ismeretes ebből az időből. Kapcsolatuk lanyhult. Szemere is mástól, Rónaytól érdeklődik felőle : „M[a]rx mint van? Befejezte Palm[erston] elleni czikkét?"5 2 A kórdós bizonytalanságot takar, és azt árulja el, hogy Szemere csak tudott róla, de nem jutott hozzá Marx cikksorozatá" Vö. Szemere.- 0. M. I. 184—185. I. " Rónay, i. т. II. 139. 1. " Vö. ö. M. I. 216. 1. " Rónay, i. m. III. 62. 1. " Levele Rónayhoz 1854. jót. 14. Rónay, i. m. II. 259. 1.
