Századok – 1956

TANULMÁNYOK - Barta István:A kormány parasztpolitikája l849-ben;II. 4

64 BARTA ISTV.ÍX Mert a törvényjavaslatok létrejöttét — vagy legalábbis a végső, eléggé radikálisnak látszó formájukban való megvalósulását — csak igen kis mértékben lehet a Szemere-kormány, vagy akár Kossuth érdemének tekinteni. Kossuth maga rábízta a törvényjavaslat elkészítését az Igazságügyminisztériumra : a tervezet vitáin csak ritkán vett részt s, mint Vukovics előadásából kiderül, a vitákban is hű maradt ahhoz a magatartásához, amellyel szeptember óta a birtokosok kártalanításának ügyét következetesen összekapcsolta az úrbéri maradványok megszüntetésével. S a minisztérium tagjai? Vukovics elmondja, hogy Batthyány Kázmér »a földesurak érdekeit oltalmazá«, Szemere is inkább vele tartott és csak a viták végén állott Vukovicsék oldalára. Horváth Mihály és Csányi László állásfoglalására nincs adat, annál jellemzőbb azonban Duschek pénzügyminiszter véleménye, amelyet az úrbéri kártalanításról szóló, még májusban elkészített törvényjavaslat bevezetésében fogalmazott meg. Ebben kijelentette, hogy a kárpótlás csak akkor valósítható meg, »ha a kárpótlási összeg, melyet az álladalom magára vállaland, felettébb túl nem feszíttetik«, s ezért javaslatát csupán »az 1848-ban eltörlött úrbéri javadalmakért adandó kárpótlás erejéig« dolgozta ki. Elmondta, hogy az állam teherbíró képessége ennyit még elbírna valahogy, »mihelyt azonban a már eddig kimondott kárpótlási illetőségen felül, ezentúl az állományra hasonló cím alatt még más terhek is lennének rovandók, ez esetben a megnélkül), a földosztás gondolatát pedig fel sem vetette«. (Magyarország története. Egyetemi tankönyv. Kézirat. II. köt. 412.1.) Az általam felsorolt adatok — különösen pedig Vukovics megállapításai — ellentmondanak ennek az értékelésnek, eltekintve a földosztás kérdésétől, amely valóban aligha szerepelt a törvényjavaslatban. De a fent közölt adatokon túlmenően gondolni kell pl. arra is, hogy a források általában — mint láttuk — »a nem úrbéri természetű jobbágy viszonyok felszabadításáról«, »a hűbéri viszonyok teljes megszüntetéséről« szóló törvényjavaslatról beszélnek s így nem lehetett volna nevezni egy olyan törvényjavaslatot, amely csupán lehetővé teszi a sokszázezer érdekeltnek, hogy saját költségükön megválthassák magukat. S a Deákéhoz hasonló mérsékelt javaslat esetében ahgha a baloldal — Szacsvay, Madarász József — sürgette volna a napirendre tűzését, és nem a kormány és az országgyűlés békepárti többsége igyekezett volna elodázni megtárgyalását. A Márczius Tizenötödike is annyira meg van elégedve a javaslattal, amely »a pártok előleges kihallgatása után szerkeztetett«, hogy jún. 30-án — amikor a győri csatavesztés után már alig remélhető, hogy az országgyűlés júl. 2-án megkezdheti munkáját — egyenesen arra szóhtja fel á kormányt , hogy a törvényjavaslatot rendeleti úton léptesse életbe. Táncsics is így buzdítja a parasztságot általános népfelkelésre a Szegedi Hírlap július 21-i számában: »Hogy pedig az egyetértés, a megnyugtatás s a kívántató lelkesedés e nagy harcra meglegyen, a törvényhozás a legközelebbi gyűlésen f. hó 21-én a hűbéri maradványokat s regálékat el fogja törölni, hogy tökéletesen szabad polgárok legyünk ; mert a zsoldos ellenséget csak mint egyenlően szabad polgárok akarjuk tönkretenni. Úgy leszen, miként mondám, csak az aratással siessetek !« Szinte perdöntőnek tekinthető az, hogy a július 14-én elfogadott magyarromán megbékülési tervezet már korábban elkészült szövege utólag egészült ki azzal a ponttal, amely szerint Erdélyben »a robot és egyéb hűbéri tartozások a törvény értelmében teljesen el vannak törölve mind a curialistákra, mind a hurubásokra nézve« (Vö. KÖM XV. 724. s köv. 1.). A törvény, amelyre az utalás történik, csak a készülő úrbéri törvény lehetett, innen az utólagos betoldás is! A júl. 28-i ülésben Madarász József is világosan egyértelműnek veszi a törvényjavaslat tárgyalását és elfogadását a »hűbéri viszonyok rögtöni eltöröltetésével«. Ugyanakkor Vukovics úgy beszél a »hűbéri viszonyok végképpeni eltörlését« tartalmazó javaslatról, hogy az iránt »sympathiája a háznak tudva van« (Közlöny, júl. 29. sz.). De mindennél többet mond ebben a kérdésben Szemere júl. 20-i — később ismertetendő —- állásfoglalása, amely a polgári Európának a »kommunizmus« iránti ellenszenvére való hivatkozással késlelteti a törvényjavaslat megvitatását. Erre aligha lett volna szükség, ha a javaslat nem jelentette volna a fennálló tulajdonviszonyok, eléggé tényleges megbolygatását.