Századok – 1956
TANULMÁNYOK - Mérei Gyula: Mezőgazdasági árutermelés és a parasztság helyzete Magyarországon a feudalizmus válságának elmélyülése idején 591
612 MÉIIEI GYULA bői fakadó ellenteteket az egyes helységeken belül a jogi helyzet eltéréséből származó ellentétek is elmélyítették, és ezáltal hozzájárultak a rétegződés meggyorsításához. Mindez azonban nem terelheti el a figyelmet arról, hogy a rétegződés főoka a földesúri árutermeléssel együttjáró földrablás, robotnövelés és az egyéb terhek emelése volt és csak kisebb részben a jómódú parasztok árutermelő tevékenysége. Ugyanakkor — noha a jobbágyra mért legnagyobb csapást a földrablás és a robotnövelés jelentette — nem hagyhatók figyelmen kívül a jobbágy egyéb terhei sem. Állandó robotteher volt a szántás-vetéssel, aratással, takarással összefüggő heti egy igás, vagy két kézi robotnap, a fuvarozási kötelezettség, amelyet Mária Terézia urbáriuma úgy szabott meg, hogy négy egésztelkes jobbágy volt köteles együttesen vagy egymás között megosztva és felváltva négymarhás szekérrel két napi járó utat meg nem haladó szolgálatot teljesíteni visszafelé üres szekérrel. Ha a szolgálat meghaladná a két napot, vagy a jobbágynak visszafelé is rakott szekérrel kellene megtennie útját, ezt be kell számítani robotkötelezettségébe. A gyakorlatban azonban a gabona- és a gyapjúkonjunktúra idején már gyakran hetekig tartó fuvarozásra szorították a jobbágyot. Nem lebecsülendő terhet jelentett a felfokozott robotkövetelések időszakában a fahordási és nádvágási kötelezettség sem. Az urasági erdőből kapott tűzi- és épületfa fejében az urbárium rendelkezése szerint ugyanis az egésztelkes, igásállattal rendelkező jobbágy két gyalogparaszt által felvágandó egy öl fát köteles volt az uraság által megjelölt helyre szállítani a birtok területén belül. A földesúrnak azonban joga volt a fahordás helyett egy napi igás, a favágóktól pedig 1—1 napi kézi robotot követelni. Mocsaras vidéken a jobbágynak faizás helyett nádolásí joga volt. Ennek fejében az úrbéri ölfa helyett az egésztelkes jobbágynak 40 kéve nádat kellett vágnia és az uraság által megjelölt helyre szállítania. A megyei közmunkák, út- és töltéscsinálás, az állami és megyei közadók, a katonaállítás és ellátás terhe is a jobbágy vállát nyomta. Az állami adókon keresztül érezte a gyarmati függés súlyát közvetve, a katonai karhatalommal történő végrehajtáson, beszállásoláson, katonaállításon keresztül pedig közvetlenül. Az állami adóteher nagyságára jellemző, hogy a magyar jobbágy csupán 1827 és 1833 között évi átlagban 735 576 Ft 9 kr-t veszített a hadsereg ellátására kiszolgáltatott takarmány és élelmicíkkek hivatalos beváltási ára és a piaci ár közötti különbözet, a deperdita címén. 1843 ós 1845 között 5 453 125 ezüst forintot fizetett háziadó, 4 395 244 forintot hadiadó, 68 000 forintot a papság erődítési adója címén ; a 10 092 725 forintos só jövedékbevétel túlnyomó része közvetett adó formájában szintén a jobbágyot terhelte. Az állami és a földesúri terhek elosztása nem volt egyenletes. A falu vezetői felhasználták helyzetüket arra, hogy a teherviselés súlyát a szegényekre hárítsák át. A jómódú paraszt megvesztegette a hajdút, a csőszt s az több napszámot számolt el, mint amennyit a paraszt vagy szolgája — gazdája helyett — teljesített. Elhallgatták a módos gazda robotmulasztását. Sokhelyütt megvette a hajdútól, ispántól a robot elvégzését igazoló robotbárcát és így nem kellett munkát végeznie. Helyette a szegény paraszt végezte el a munkát azáltal, hogy ténylegesen teljesített robotjának csak egy részét ismerték el és további robotolásra kényszerítették a gazdag jobbágy elmulasztott robotjának pótlására. Jómódú ember lévén az adóbevallást intéző bíró, neki is, módos gazdatársainak is lehetősége volt adóalapja egy részének eltagadására. Mindennek a szegény paraszt adta meg az árát.
