Századok – 1956

TANULMÁNYOK - Mérei Gyula: Mezőgazdasági árutermelés és a parasztság helyzete Magyarországon a feudalizmus válságának elmélyülése idején 591

MEZŐGAZDASÁGI ÁRUTERMELÉS ÉS A PARASZTSÁG HELYZETE 613 A sok és sokféle szolgáltatás, a földrablás terhe alatt roskadozó és tömegesen zsellérsorba jutó jobbágyság egy része a már érintett módokon még fenntartotta magát. Igen sokan azonban nem találtak munkalehetőségre. Ezért kóborolt szerte az országban annyi munkaalkalmat kereső zsellér, aki, ha seholsem talált elfoglaltságot, koldulásból tengődött, vagy betyáréletre adta magát. A gazdasági okokon kívül pedig sok jobbágy a katonafogdosás elől menekült a betyárok közé. A 30-as évek közepére úgy elszaporodtak a betyárbandák, hogy az uralkodó osztálynak csak nagy katonai erők bevetésével sikerült részben felszámolnia a betyárcsoportokat. A parasztságnak a gyarmati és földesúri elnyomás elleni közvetett tiltakozását megtestesítő betyárbandákra az uralkodó osztály Bécs segítségével valóságos hajtóvadászatot rendezett, s ha a bandák egy-egy tagját elfogták, fölakasztották. Erőszakos eszközökkel azonban sem a gyűlöletet, sem az újabb bandák keletkezését megszüntetni nem lehetett, mert az ún. eredeti tőkefelhalmozás folyamata kérlelhetetlenül tovább „termelte" a földnélküli tömegeket. A jobbágyság elszegényedett tömegei leírhatatlan nyomorban éltek. Általában agyagból készült, náddal, szalmával fedett, kicsiny és ki nem nyitható ablakokkal ellátott ház volt a lakásuk. Egyes vidékeken földbevájt, szalmával fedett putrikban laktak. Volt olyan vidék is — főleg a hegyvidéken —, ahol 4—5 család állataival együtt lakott egy lakásban. Ételeik is kezdetlegesebb ételfélékből, főleg savanyú levesekből, kásákból, lepényekből, répa- és káposztafőzelékekből, főtt tésztából, ritkábban paprikás húsfélékből álltak. A földesúri igazságszolgáltatás önkényességeinek ostora is leginkább — szószerinti értelemben — a szegény jobbágy hátán csattant. Az erdőhasználattól eltiltott jobbágy, ha nyomorában fát lopott a korábban közösen használt erdőből, vagy egyéb kihágást követett el, úriszék elé került, ahol a földesúrral közös osztályérdekű nemesek ítéltek fölötte. Többnyire testi fenyítéket mértek rá büntetésül, amit azonnal végre is hajtottak. így még ha lett volna rá lehetőség, amint hogy nem volt, akkor sem fellebbezhetett volna. Sokkal jobbak voltak a kizsákmányolás terhei és a földesúri bíráskodás önkénye alól kibújni inkább tudó módos gazdák, valamint a középrendűek életviszonyai. A Dunántúlon hosszú, emeletmagas, fehérre meszelt, fonott szalmatetős épületekben laktak a gazdák. Az udvart az utcától vagy kétszárnyú kapu, vagy csinos fal, esetleg sövény választotta el. A ház konyhájából jobbrólbalról egy-egy nagy szoba nyílott. A konyhában hatalmas tűzhely, az utcai szobában kemence, pad, tölgyfaasztal, mennyezetig ágyneművel telerakott gombos nyoszolya, tulipános láda, saroklóca, korsólóca, támlás karszék állt. Valamennyi iparostól vásárolt bútor volt. A falakon képek, korsók, fazekak és egyéb edények. A másik szoba házilag készült paddal, asztallal bútorozott. Az udvari szoba mögött éléskamra, a ház alatt pince volt. Az éléskamra tele túróval, szalonnával, friss gyümölccsel, egyes helyeken, ahol az asszonyok értettek hozzá, befőttel, szárított főzelékkel. A pincében jó borok, az istállóban szép szarvasmarhák, lovak. Hasonló, bár a táj eltérő jellegének megfelelően némileg eltérő külsejű és belső beosztású, más tűzhely-típusú és tűzhelyelhelyezésű házakat mutató kép tárult az alföldi cívisgazdák házát, a hazánk keleti felén, északon lakó jobbmódúak hajlékait meglátogató egykorú utazó elé is. A jobbágyság különböző rétegeinek helyzetében az árutermelés hatására jelentős változás állt be. Ez a változás az egyes rétegeket helyzetükből kifolyó-