Századok – 1956

TANULMÁNYOK - Mérei Gyula: Mezőgazdasági árutermelés és a parasztság helyzete Magyarországon a feudalizmus válságának elmélyülése idején 591

MEZŐGAZDASÁGI ÁRUTERMELÉS ÉS A PARASZTSÁG HELYZETE 609 megyékben, továbbá a horvátlakta területeken és a horvát határőrvidéken voltak találhatók. A szlovák területeken a földeidaraboláshoz az is hozzájárult, hogy a föld terméketlensége miatt a földesurak nem számíthattak dézsmára. Ezért a füstpénzbevételt igyekeztek növelni. Végtelenségig darabolták a telkeket, osztogatták a zsellérházakat, telepítették meg az irtványokat, mitsem törődve azzal, hogy az így odatelepített lakosság esetleg éhen pusztul. Emellett bőven éltek a legelő- és erdőrablás lehetőségével itt is, Szlavóniában is. A földrablás és telekelaprózódás révén 1828 és 1848 között a horvát zsellérek száma ötszörösére, a szlovákoké és ruszinoké 50%-kal, a románoké kétszeresére, a szerbeké egyharmadával nőtt meg. A zselléresedés különösen a terméketlen földű, sűrűnlakott vidékek lakóit érintette súlyosan. A termékenyebb földű megyékben kisebb terület is biztosíthatta a megélhetést (pl. Bácskában, Temesközben). A ritkán benépesült helyeken pedig az állandó munkaerőhiánnyal küszködő földesurak valamivel óvatosabban jártak el a földrablás terén (Békés, Csongrád, Csanád, Bács-Bodrog stb.). Kétségtelen ugyan, hogy a jobbágy gazdasági helyzetére legdöntőbb hatással volt a kezén levő földterület nagysága, de ez a tényező nem határozta meg egymagában. A jobbágy gazdasági helyzetének alakulásában fontos szerep várt egyéb körülményekre is. Egyes helyeken a jobbágyok középrétege és a kisföldű, vagy éppen földnélküli zsellérek jelentős része foglalkozott zöldség-, főleg szőlőtermeléssel stb. (pl. a Duna—Tisza közi mezővárosokban, a Dunántúlon stb.). Igen elterjedt volt az alföldi cívisvárosok középrétegéhez tartozók, de egyes helyek zsellérei között is a kupeckedés. A földet otthon a család művelte, míg a családfő azalatt állattal, borral kereskedett. Az áruk megvásárlásához szükséges pénzt legtöbbször a jómódú gazdáktól vette kölcsön. Ezáltal függő helyzetbe került, amit a jómódúak rosszul sikerült vállalkozás esetén arra használtak fel, hogy kiforgassák — ha volt — földjéből és minden egyéb vagyonából bajbajutott társukat. A különösen rossz körülmények között élő szlováklakta északi megyékben egész községek foglalkoztak házaló kereskedelemmel. Ezeknek az igen kis földdel rendelkező falvaknak a jómódjáról az egykorú források is beszámolnak. Hasonló jelenség volt észlelhető, bár kisebb mértékben, a határőrvidék szerb és horvát katonaparasztjainál is. Nem kevésbé fontos volt a földművelés, pásztorkodás mellett folytatott háziipar sem. Az elnyomorodó jobbágy a zselléresedéssel párhuzamosan egyre inkább felhasználta barkácsoló, senkitől sem tanult ezermester-készségét, hogy így teremtse elő maga és családja megélhetését. A magyar parasztok alkalmi kovács-, ács-, kőműves-, bognár-, kerékgyártó-, kádármunkát végeztek (pl. Siklóson, Kalocsán). Előbb háziipari mellékfoglalkozásként, majd zsellérsorba süllyedésük után úgyszólván fő kereseti forrásként szerszámokat, különféle faárukat faragtak és vittek piacra (pl. Makó, Kiskúnfélegyháza). A Fertő és a Hanság mocsaras vidékein, de egyéb lápos területeken is kosárfonással foglalkoztak. Az asszonyok szappanfőzéssel, fonással, vászonszövéssel hoztak pénzt a házhoz. Az északi megyék szlovák asszonyai fonás és vászonkészítés mellett csipkét vertek, a férfiak fa-, edényáruk előállításával kerestek pénzt. Az 1828-as összeírás adatai rávilágítanak a földművelésen kívüli megélhetési források jelentőségére a parasztság helyzetének vizsgálatában. Számos esetben ugyanis kisföldű vagy házas zsellérek kupeckedés, kertészkedés, liáziiparűzés révén a paraszti középréteghez hasonló anyagi körülmények közé