Századok – 1956

TANULMÁNYOK - Mérei Gyula: Mezőgazdasági árutermelés és a parasztság helyzete Magyarországon a feudalizmus válságának elmélyülése idején 591

610 MÉIIEI GYULA jutottak. A zsellérhelyzet tehát nem minden esetben jelentett egyben nyomorúságos életet is, bár túlnyomórészt ez volt a helyzet. A földművelésen, állattenyésztésen kívüleső kereseti források azonban nem is elsősorban abból a szempontból fontosak, hogy ezek révén a zsellérek egy kisebb csoportja jómódban élhetett, és a középrétegek közé emelkedhetett, hanem főleg amiatt, mert a mellékfoglalkozások igen nagy zsellértömeget mentettek meg az éhenhalástól, amely már cseléd, napszámos, idénymunka, bányászkodás, városi napszámos vagy ipari munka révén nem talált megélhetésre. Ámbár az említett adatok a zsellérség óriási szegény tömegein kívül ráirányították a figyelmet a középrétegek sorsára is, az árutermelés és a tőkés viszonyok fejlődésének hatására a parasztság soraiban végbemenő rétegződés fő jellemvonása a vékony felső réteg kiemelkedése mellett nagytömegű paraszt zsellérsorba jutása volt. Ehhez a földesúri kizsákmányolás, mint fő tényező mellett, hozzájárult a paraszti árutermelés és ezzel összefüggésben paraszt paraszt által történő kizsákmányolása is. A jómódú telkesgazdák, akik között különösen a gyérebben lakott alföldi megyékben akadt 2—5 telekkel, 600—800 juhval, 50—60 lóval rendelkező is (pl. Mezőtúron), a két konjunktúra idején — mint ismeretes — földesúri támogatással a XVIII. századinál jóval nagyobb mértékben igyekeztek kezükbe kaparintani minden szabaddá váló földet, és szorgalmazták az eladósodottak kibecsültetését, a föld elvételét az igával már nem rendelkező jobbágytársuktól. Ugyanígy jártak el a cívisgazdák is. A közös határ periodikus újrafelosztása arra is jó volt, hogy a föld birtoklását a megváltozott anyagi viszonyokhoz és a föld megművelésére való képességhez (igaerő, szerszám) alkalmazzák. Ezzel az időközben elszegényedetteket elütötték a földben való részesedéstől (pl. Debrecen, Büdszentmihály). Az alföldi mezővárosokban, a Jászkun, Hajdú kerületben már a XVII. században fellendült az állattenyésztéshez kapcsolódó állatkereskedés. Ennek nyomában a XVIII. század folyamán e területeken erőteljesen haladt a parasztság rétegződése és már ekkor egy vékony, jómódú réteg irányította e települések életét, így azután a városi, községi tanácsok tagjainak és a hozzájuk közelálló, velük összeházasodott többi jómódúaknak lehetőségük volt a föld összevásárlására. Ugyanígy jártak el a bérelt földek elosztásánál is. Amikor a XIX. század elején Kecskeméten, Nagykőrösön elkezdték a város óriási határában fekvő, addig közösen használt területek felparcellázását, csak a jómódúak részesedtek benne. (Nagykőrösön pl. 1818-ban 3972 holdat 123 lakos között osztottak fel. Ebből hárman száz-száz holdon felüli földhöz jutottak.) Ök azután méregdrágán továbbadták a földet az arra éhes középrendű és szegényebb cíviseknek, akik kétségbeesetten küzdöttek az elszegényedés ellen s a föld birtokáért. A nagygazdák összevásárolták a város határában fekvő földeket. Szó esett már a cívisek erőszakos földfoglalásairól is. Egyrészt ezen a réven, másrészt azon az úton, hogy az elszegényedetteket megfosztották a földben való részesedés és szerzés jogától, továbbá azáltal, hogy a még önálló gazdálkodásra képes szegényeket a távolabbi pusztákra szorították, az egyenlőtlen közteherelosztás, a gazdák állattartásának a birtokolt földterület nagyságához kötése révén, végül a kölcsönnyújtások által végbemenő eladósodás útján a gazdagok egyre nagyobbszámú középrendűt tettek tönkre és egyre több zsellért kényszerítettek cseléd-, szolgasorba. Ezen az úton nagy földterületeket halmoztak fel. (Kecskeméten pl. a terület nagyobb felén 27 nemes és 5—6 cívis-család osztozott.)