Századok – 1956

TANULMÁNYOK - Mérei Gyula: Mezőgazdasági árutermelés és a parasztság helyzete Magyarországon a feudalizmus válságának elmélyülése idején 591

MEZŐGAZDASÁGI ÁRUTERMELÉS ÉS A PARASZTSÁG HELYZETE 605 kultúránk, a szőlő művelése mindössze három-négyszeri kapálásból, metszésből, kötözésből és minden tervszerűséget nélkülöző trágyázásból állt. A kipusztult tőkét a szomszéd tőke lebujtásával vagy porbujtással pótolták. A szőlőfajtáknak a föld összetételéhez szabott kiválasztása, a tőkék nemesítése, oltása, szőlőiskola nem volt ismeretes. Az Alföldön megfelelő pincék híján nem tudták eltartani a bort. A szőlőtermeléshez hasonlóan ósdi módszerekkel termelték a szép jövedelmet biztosító dohányt is. Kétszeri szántás, palántanevelés és a kiültetett palánták öntözése, két-háromszori kapálás, levélszedés, kacsolás, egyezés, fűzés, csomózás tette a dohánytermelés munkafolyamatát. A megtermett dohányt szabad ég alatt szárították. Eső idején is kinn hagyták. Csak az őszi, állandó esőzések alkalmával szállították a pajtákba. így sok vizes, rothadt, jégverte dohány is került a jó közé. A nedves dohány a pajtában megfülledt, kocsánya megrothadt, megpenészedett. Dohánykertészeink nem ismerték sem a melegágy használatát, sem a nemesítést. Nem törődtek a dohány válogatásával sem. Ennek ellenére a szőíő, a dohánytermelés a befektetett és a gabonatermeléshez szükségesnél sokkal több munka révén jóval nagyobb jövedelmet biztosított a szemtermelésnél. Ugyanez volt a helyzet az ugyancsak híres, hagyományos magyar növénykultúra, a paprika esetében is. A paprikát már a XVI. század közepén ismerték hazánkban. A XVIII. században már feldolgozásának a módját is leírták. Nagyobbméretű termelésre a XVili. század végén, különösen pedig a XIX. század elejétől kezdve került sor. A szárazföldi zárlat miatt az ázsiai fűszerek csak nehezen és az addiginál sokkal kisebb mennyiségben jutottak az európai országokba. Az elmaradt fűszerek pótlására ekkor lendült fel a paprikatermelés és lett az úri konyhák fűszere is. Mai napig szinte változatlanul fennmaradt termelési folyamata igen sok munkát igényelt. Ősszel a földet ásóval megfordították és előkészítették a palántaágyat. Tavasszal kapával történő porhanyítás után következett a paprikamag elvetése. Az elvetett mag lehetett száraz, dagasztott (vetés előtt 2—3 napig vízbe áztatott), előcsíráztatott (áztatás után 4—5 napig meleg helyen tartott mag). A kézzel vetett magot nagyon érett, finom trágyával kevert homokkal fedték be, majd meglocsolták. A palántaágyat a kiültetés előtt háromszor szántották és ki is gyomlálták. Az elvetett magból kinőtt palántát nedvesre locsolt, átáztatott földből húzták ki, hogy a gyökere meg ne sérüljön. A palánta helyét hosszanti irányban gereblyével, keresztben kapával jelölték meg, majd 4—5 növényt tettek egy helyre. Az ültető hegyesvégű, hajlított, vastagabb faággal készítette el a palánta helyét, majd a beültetett növény mellé szúrva tömítette a földet. Ezután a szedésig még legalább kétszeri, ha nagyon gazos volt a föld, még többszöri kapálás következett, majd augusztus első felében a töltögetés. Utána a fejlettebb eljárások alkalmazása már egyre jobban elterjedt a mezőgazdaság egészében. Ez a tárgyalási mód azonban természetesen távolról sem kívánja azt a látszatot kelteni, mintha a parasztok a francia háborúk idejéig és az alatt is csak külterjesen, később pedig csak belterjesen gazdálkodtak volna. Mindkét művelési eljárás ismeretes volt már a XVIII. században is. Még kevésbé kívánja a szöveg ilyen tagolása azt a látszatot kelteni, mintha a nemesi birtokon alkalmazott korszerű, belterjes művelési módokat a nemesi birtok a paraszti gazdálkodásból vette volna át. Éppen az ellenkezője az igaz. Mint a szövegből is kiderül, számos új növényféle termelésének bevezetésekor a paraszti gazdálkodás vette át a nemesi birtok korszerű gazdálkodási technikáját (pl. burgonya, cukorrépa termelése stb.). -7*