Századok – 1956

TANULMÁNYOK - Mérei Gyula: Mezőgazdasági árutermelés és a parasztság helyzete Magyarországon a feudalizmus válságának elmélyülése idején 591

MEZŐGAZDASI.01 ÁRUTERMELÉS ÉS A PARASZTSÁG HELYZETE 599 módja", vagyis a nyomásrendszer, a tagosítatlanság mennyire gátolja az előre és véglegesen megállapított vetésforgó bevezetését, és még ott is a nyomásrendszer és így az ugar fenntartására kényszerítette a birtokosokat, ahol egyébként már sor kerülhetett volna a teljes korszerűsítésre (pl. Tata—Gesztes, Holies). Egyébként az ugar fenntartására egyes helyeken (pl. Aranyosmarót) az is ösztönzött, hogy nem volt elegendő trágya és nem állt rendelkezésre elég kézierő az ugarban termelt takarmány betakarítására. A munkaerő zömét robotoló telkes vagy szerződéses jobbágyok adták (pl. Tata—Gesztes, Kisjenő, Pusztaszentpál, Aranyosmarót). Kisebb arányban, de növekvő mértékben azonban már jobbágyi bérmunkaerőt is alkalmaztak. A gazdálkodás átmeneti jellegének megfelelően a jövedelmek nagyobb része még jobbágyszolgáltatásból, ill. feudális úri haszonvételekből eredt (pl a tata— gesztesi uradalomban a gabonavétel 50%-a majorsági termelésből, 42—44%-a jobbágyszolgáltatásból, 6—8%-a malmi vámgabonából). A legfejlettebb típushoz tartozó birtokok minden esetben birtokrendezéssel, tagosítássa

l, az úri és jobbágybirtokok elkülönítésével kezdték a korszerűsítést. Jól fizetté

k gazdatiszt jeiket. A legfejlettebb üzemben, József nádor álcsuti uradalmán pl. a gazdatisztek az eladott gabona és gyapjú után prémiumot kaptak, iskolás gyermekeik után családi pótlékot. A korszerűsítéshez hozzátartozott a szükséges gazdasági épületek (gazdatiszti-, ispáni- és cselédlakások, kocsiszínek, ólak, istállók, pajták, magtárak, pálinkafőzőházak stb.) felépítése, ami komoly tőkebefektetést igényelt (pl. a Hunyadiak ürményi birtokán 107 000 pft-ot szántak rá cseréppel, zsindellyel fedett gazdasági épületek építésére). E fejlettebb típusú üzemekben alkalmazták legnagyobb mennyiségben és változatosságban a legkorszerűbb szerszámokat és eszközöket, termelési eljárásokat is. A Schwercz-féle (hohenheimi vagy flandriai) lengő eke, a Zugmayer-féle taligás eke segítségével az országosan szokásos 1—5 hüvelyknyi (2.6 — 13 cm) mélység helyett 9—10 hüvelyk (23.4 — 26 cm) mélységben szántották fel a talajt, a keveréshez hétvasú irtóekét, a gabonaszem alászántásához ekeboronát, kapásnövényekhez töltögető ekét használtak. Az érett burgonyát ásóekével szedték fel. (Valamennyi ekefajta még faeke volt, csupán néhány alkatrésze készült vasból. E vasalkatrészek miatt nevezték az egykorúak ezeket az ekéket vasekéknek, hogy megkülönböztessék őket a csak fából készült ekéktől.) Szénagyűjtők, szecska vágók, vetőszerszámok stb., mintegy 50-féle eszköz és szerszám egészítette ki az Alcsúton alkalmazásra talált munkaeszközök sorát. Ugyanezeket az eszközöket alkalmazták — ha nem is mindet — a többi, e típusba tartozó üzemben (Suránymegyer, Sajóvámos, Keszthely stb.), sőt — kisebb mennyiségben — az első csoportba soroltakban is. Egyes uradalmakban lójárgányos cséplőgépet is használtak, de ez kivételszámba ment. A szerszámok és eszközök legnagyobb részét — gyarmati helyzetünk egyik következményeként — az uradalmak "állandó alkalmazású mesteremberei készítették el, csak kisebb részét vásárolták, mert igen drágák voltak (Alcsút, Keszthely). A .földek rendszeres trágyázását a nagy körültekintéssel beszerzett majorsági állatállomány tette lehetővé- Gondosan vizsgálták a talaj vegyi összetételét és ennek alapján határozták meg, melyik földbe milyen vetésforgó kerüljön. A gabonakonjunktúra idején korszerűsített üzemek takarmánynövényekkel vegyes gabonavetésforgót, a gyapjúkonjunktúra során elsősorban legelőnyomásrendszert és takarmányvetésforgót alkalmaztak. Egész sor üzem mocsárlecsapolással, csatornahálózat segítségével létesített rétöntözéssel