Századok – 1956
TANULMÁNYOK - Mérei Gyula: Mezőgazdasági árutermelés és a parasztság helyzete Magyarországon a feudalizmus válságának elmélyülése idején 591
594 MÉIIEI GYULA hogy — a XVIII. század első felének viszonyaitól eltérően — majorsági földre telepített úrbér alá nem eső, de a megállapodás szerint bizonyosszámú robotnapot teljesítő szerződéses jobbágyokat, továbbá ínségbe jutott, eladósodott jobbágyoknak nyújtott gabona-, élelmiszer-, igaerő-, pénzkölcsön kamatja fejében stb. A majorsági munkaerővel végzett munkák többségét elsősorban a bérelt földön igaerővel, szerszámmal, önálló gazdasággal rendelkező, vagy annak folytatására még képes parasztok végezték. Kisebb részt pedig a már csak gyalogerővel rendelkezők. A még saját földdel rendelkezők bérlet fejében teljesített munkája még nem jelentett átmeneti munkaformát. Ellenben a szerződésesek, tehát a majorsági földhöz kötöttek igás vagy gyalogmunkája már annak tekinthető. A majorsági földre telepített szerződéses jobbágyok kategóriája jelzi, hogy a mezőgazdaság tőkés fejlődése felé vezető útjának kelet-európai változatát jellemző ama sajátosság, hogy a földesúr igyekezett a földtől megfosztott jobbágyot majorságához kötni, nálunk is megvolt. Ebben a munkaviszonyban a személyi függés fennmaradása mellett már új mozzanat, a gazdasági függés is jelentkezett. Az igával, eszközzel rendelkezőknél kisebb, a kézimunkával robotolóknál nagyobb piértékben. Utóbbi kategória már közvetlen átmenetet jelentett a bérmunkáshoz, hiszen munkaviszonyában a gazdasági függés már túlsúlyban volt a személyi függés fölött. A kurialistáknál viszont mind a személyi, mind a gazdasági függés nagyobb volt, mint az úrbéreseknél. A kurializálás — mint ismeretes — már a XVIII. században is észlelhető jelenség volt, bár más volt a célja, mint az árutermelésre való áttérés idején nagyobb arányokat öltő kurializálásnak. Tömegméretűvé azonban csak 1790 után vált. Ettől kezdve ugyanis egyre sűrűbben jelentkezett a földesuraknak egyrészt az a törekvése, hogy telkes jobbágyaikat, másrészt az, hogy a korábban, főleg a XVIII. században a telki állományra telepített szerződéseseket is kurialízálják. A XVIII. század utolsó évtizedeitől kezdődően nagy iramban megindult zselléresedéssel együtt azután roppantul megnőtt a kuriális zsellérek száma is. Az elszegényedési folyamattal párhuzamosan általában gyarapodott a majorsági munkát vállalók száma, a majorsági birtok fokozott munkaerőszükségletével kapcsolatban pedig a vázolt viszonyok miatt egyre inkább előretört a majorsági munkaerő alkalmazása a már említett birtokkategóriáknál. A juttatott majorsági föld mentes volt ugyan a megyei és állami terhektől, de a földesúr éppen ezt kihasználva nagyobb munka- és terményjáradékot szorított ki a jobbágyból, a majorsági földre szoruló nincstelen parasztnak pedig már nem volt egyéb választása, mint elfogadni e feltételeket. Magának a majorsági gazdálkodásra való áttérésnek első lépése ebben az időszakban a szükséges legelőterület megszerzése volt. Ahol megmaradt a közös legelő, ott az uraság birkái ellepték, és egyre jobban kiszorították onnan a jobbágyok állatait, vagy pedig a földesurak külön legelőket kerítettek el belőle. Az úrbéres réteken és egyéb, eddig közösen használt, legeltetésre alkalmas úrbéres területeken is mind sűrűbben fordultak elő legeltetési visszaélések, mert a földesurak ezekre is ráhajtatták állataikat. Az ún. eredeti felhalmozás erőszakosságainak hulláma az 1820-as évektől kezdve különösen magasra csapott. Az eladósodott, pénztelen, újabb kölcsönök felvételére kényszerült nemesi többség görcsös erőfeszítéssel iparkodott kivenni a részét az árutermelésből és így fenntartani magát. Ennek a törekvésnek azután
