Századok – 1956
TANULMÁNYOK - Székely György: A huszitizmus és a magyar nép - 556
A HTSZITIZMRS ÉS A MAGTAB NÉP 577 A főváros történetének múltszázadi feldolgozója, Salamon Ferenc, a hazai irodalomban sokáig egyedül állt az elbeszélő források alapján kialakított helyes kronológiai megállapításával. Vele szemben legújabban Szűcs Jenő a források egy jelentős csoportját figyelmen kívül hagyva Thuróczi alapján 1438 mellett foglalt állást. Salamonnak az állásfoglalása kétségtelen érdeme, de polgári korlátai miatt nem tudta az értékelésben alkalmazni a helyes időbeli elhelyezés következményeit. Szerinte (a plebejus-zsellér jellegű mozgalom osztálytartalmát félreismerte) a török ellen gyülekező magyar katonaság megmozdulásáról van szó. Salamon a világosan beszélő források ellenére az osztályharc kikapcsolására alkalmas koncepcióját így fogalmazta meg: „A budai magyarok... az utcai zavargásnak se kezdői se főszereplői nem ők voltak, hanem a városra nézve idegen katonaság."16 3 A felkelés osztályellentéteken alapuló és elsősorban nem a nemzetiségi ellentéten nyugvó (de a népi patriotizmustól áthatott) jellegére, a polgárjog nélküli plebejus és zsellérparaszti elemek szerepére világosan rámutatott Heltai Gáspár jóval későbbi, de úgy látszik városi hagyományokból is merítő krónikája, amely szerint a magyarok a németekre nagy gazdagságuk miatt irigykedtek. Heltai szerint a magyarok a jövevény parasztságot küldték a németek, sőt az olaszok házaira. H el tait Albert király egyik oklevele is igazolja : ez „hitvány hírű paraszti és kötött állapotú emberek" rovására írja a felkelést, akiket gonosztevőknek minősít.164 A budai plebejus felkelést úgy látszik végül Garai László törte le. A mozgalom azonban eredményt hozott a magyar céhpolgároknak : ettől kezdve szokásossá vált, hogy a bírói tisztséget magyarok és németek évenként felváltva viselik és az esküdtek is felerészben magyarok lettek. (A helyzet tehát úgy alakult, ahogyan 1413-tól a prágai Óvárosban, ahol királyi rendelet szerint a tanácsnak fele-fele részben németekből és csehekből kellett állnia.) A budai plebejusok mozgalmának eredményét tehát a polgárság élvezte.165 A budai felkelés patrióta tartalma egy ponton egybeesett az 1439. évi budai országgyűlés feudális-nacionalista ízű határozataival (május 29.). 163 Salamon: Budapest története. II. 363 — 364, 367. 1. ; Szűcs Jenő, i. m., 288. 1. Szűcs állásfoglalása annál kevésbé érthető, mert az elbeszélő forrásokat igazoló oklevél alapján már korábban az 1439-es datálás mellé álltam. Magyarország története I. k. I. rész, az egyetemi tankönyv tervezetének sokszorosított kézirata (Akadémiai Kiadó, Bpest, 1954) az 1320—1438 füzet 156 — 7. 1. és A huszitizmus visszhangja Magyarország népeiben. MTA Társ.-Tört. Tud. Osztályának Közleményei. V. k. 1 — 4. sz. Bpest, 1954. 155 — 156. 1. 164 Heltai Gáspár, i. m., 77. lap hátoldalán. 165 Szűcs Jenő, i. m. 291 — 293. 1. Az itt közölt nevekből kiderül, hogy a bíró 1441-ben (Kopach Dezső) és 1442-ben (Bornemissza) is magyar volt. E nevek azonban folytatólag igazolni látszanak azt a Farkas Lászlóval kapcsolatban felvetett gondolatomat, hogy a magyar bíró választása kezdetben nem annyira a céhpolgárok előretörését jelentette, mint inkább megtévesztő, leszerelő célzatú lehetett a feudális-patrícius erők részéről. Az említett bírák egyike sem volt céhpolgár. Mivel Szűcs Jenő i. h. az 1450-es évek budai bíráját, Dionysius litteratus de Alba Regali-t is Székesfehérvári Dezsőnek fordítja, feltételezem, hogy Kopach Dezső azonosítható az 1436-ban szereplő Kopácsi Dénessel (Dionisius de Kopacz, Dyonisius de Kopach), aki más magyar városlakó nemes és polgár elemek közt Budafel hévízről szerepel, s neve után is inkább nemesnek tartható (Dl. 12990). A Bornemissza-család pedig bizonyíthatóan nem magyar céhpolgár, hanem már 1435-ben bíróságot viselt német patrícius eredetű, eredeti neve Onwein. E család ifjabb nemzedéke elmagyarosodott, de e nevek azonosságát mutatja az átmenetet jelző „Onwein alias Bornemyza" név. Vö. Salamon: Budapest története. II. 366. 1. — Loserth: Hus und Wiclif, 145. 1.
