Századok – 1956

TANULMÁNYOK - Barta István:A kormány parasztpolitikája l849-ben;II. 4

A KORMÁNY PAB.ASZTPOLITIKÄ.TA 1849-BEN 55 volt általános : a Somogy megyei példa azt bizonyította, hogy megfelelő vezetés esetén a népre lehet számítani s a tiszántúli népfelkelés parancsnokául kinevezett Korponay János ezredes is jelentős tömegeket tudott talpraállítani július folyamán. A népfelkelés azonban nem tudott ..országos-erejű mozgalommá fejlődni, s ezért elsősorban a kormányt terheli a felelősség, mert még a legégetőbb szükség pillanataiban is elmulasztotta azt, hogy a parasztság tömegeit megfelelő juttatások kilátásba helyezésével fokozottabban érdekeltté tegye a szabadságharc győzelmes befejezésében. A parasztságot a kormány drámai felhívásai, a helyzet súlyosságának és az ellenség kegyetlenségének sötét színekkel való ecsetelése ekkor már inkább megrémítették, mintsem fellelkesítették, a lelkészi vezetéssel, böjttel, templomi zászlókkal összekapcsolt keresztes háború primitív elképzelése pedig a kormány katonai és szervezési tehetetlenségéről rántotta le a leplet. Ehhez járult még, hogy az országos népmegmozdulásra éppen azokban a hetekben lett volna szükség, amikor a földdel rendelkező parasztokat a termés betakarítása, a nincstelen zselléreket pedig egész évi kenyerük megkeresése kötötte le. Ilyen körülmények között nem lehet csodálni, hogy a minden irányból visszavonuló magyar seregek nem hagytak maguk mögött mindenfelé lelkes népfelkelést, hogy ott, ahonnan a hadsereg harc nélkül elvonult, a nép sem kísérelte meg az ellenállást és hogy a szabadságharc utolsó heteiben .a népfelkelés egészben véve sehol sem tudott lényeges befolyást gyakorolni a katonai események alakulására. Ismételjük, a néphangulat ilyen méretű romlásáért, a népben rejlő mérhetetlen erő ésszerű felhasználásának elmulasztásáért az. objektív körülményektől függetlenül súlyos felelősség terheli a Szemere-kormányt, amely fennállásának hónapjai alatt szinte felelőtlen módon odázta el hétről hétre későbbi időre a paraszti igények fontolóra vételét és kielégítésük megkísérlését. S a felelősségben részes Kossuth is, aki ebben a döntő kérdésben semmivel sem látott világosabban a kormány tagjainál, aki a tavaszi és nyári hónapokban, április 19-e után szinte egyetlen esetben sem használta fel csökkenő, de még mindig vitán felül álló tekintélyét a parasztkérdés megoldásának előmozdítására, hanem szinte gépiesen utalta a hozzáforduló panaszosokat az április 19-i rendeletre vagy a készülő törvényjavaslatra. Vagy nem tanúskodik-e a reális helyzet teljes félreismeréséről az a tény, amikor a kormány Kossuth javaslatára még június vége felé, a krízis kibontakozásának napjaiban is azzal az ekkor megvalósíthatatlan tervvel foglalkozik, hogy a bácskai és temesközi kincstári és elhagyott földekre 40 000 csángót telepítsen be akkor, amikor a honvédként vagy népfelkelőként harcoló földéhes szegényparasztok tízezreivel kapcsolatban még ekkor sem merül fel hasonló terv?182 És a tragikus körülmények közt nem kell-e elkésettnek, irreálisnak minősíteni Kossuthnak azt a gesztusát, amellyel július 13-án az immár körülzárt Komárom parancsnokának tesz ígéretet, hogy »akik magokat a legénységből kitüntetenért el némi eredményt, 60 embert gyűjtöttek össze, a sikert azonban »cominunismusra vezető beszédek« által érték el, agitációjuk nyomán több helyütt földfoglaló mozgalmak törtek ki. (V. ö. Szántó I.: A parasztság kisajátítása és mozgalmai a dunántúli Festeticsbirtokon 1711—1850. В pest, 1954. 217. s köv. 1.) Hasonló tartalmú jelentések az ismerteiteken kívül is nagy számmal találhatók. 182

A jún. 25-i keltezésű levelet, amelyet Kossuth kezdeményezésére ebben az ügyben Batthyány kШügyrniniszter írt Szemerének, 1. Belügymin. országlászati oszt. 7. kútfő 3. tétel. — A 10 holdas rokkantak bánáti letelepítésére 1. a 185. sz. jegyzetet.