Századok – 1956

TANULMÁNYOK - I.Tóth Zoltán: A nemzetiségi kérdés a dualizmus korában (1867—1900) 368

A NEMZETISÉGI KÉRDÉS A DUALIZMUS KORÁBAN (18 6 7-1900) 387 kijelentette a nemzetiségekről, „nem kívánunk tőlük többet, mint hogy a haza közös nyelvét értsék, tehát magyarul értsenek, de velünk együtt magyarul érezzenek is", mintha az erőszak együttérzést szülhetne. „Ezt megköveteljük, s ha őszinte barátsággal és bizalommal nyújtott testvéri jobbunkat visszautasítanák, nem szabad visszariadnunk oly eszközöktől sem, melyek egyelőre talán nem alkalmasak a bizalom fe lköltésére, de előbb-utóbb mégis meggyőznék őket testvéri hajlamunkról ... S mert hazafias érzület hazai ké'zös nyelv nélkül nem képzelhető, arra kell törekednünk, hogy ezt megteremtsük." Az EMKE vezetőségében a nagy- és középbirtok, a nagytőke és középburzsoázia képviselői, értelmiségi elemek és kisebb számban kispolgárok ültek. A hangadó azonban a középbirtokosság volt, mely a társadalmi egyesületet a lába alól ' kicsúszóban levő föld megőrzésére kívánta felhasználni. Az egyesület alakulása alkalmából kibocsátott Felhívás felpanaszolja a magyarság régi indolenciáját, „mely elnézte, hogy az ősi birtok elpusztuljon, a magyar elem kivándoroljon, vagy nemzetiséget s vele együtt nyelvet is cseréljen. Hinni akarjuk, hogy a most említett bajok közül az előbbit majd meggyógyítja az idő, ha tudniillik az utóbbi baj orvoslására minden tőle telhetőt megtesz társadalmunk". Ismét csak Mocsáry Lajos volt az, aki a közm ivelődési egyesületek hazug célkitűzéseiről lerántotta a leplet (X. Y. álnéven irt „A közművelődési egyletek és a nemzetiségi kérdés" c. röpiratában. Budapest, 1886). A Szatmár megyei Széchenyi Társulat kiadta a jelszót : . „magyarnak lenni és az ezen fogalommal egybekötött hivatást minden irányban betölteni — a haza minden egye s fiának szent kötelessége". „Ez aztán meg van mondva magyarán — írta Mocsáry —, ez nem frázis, hanem ki van mondva a szándék, ki van tűzve a cél. sans phrase . . ." Károlyi István gróf szatmári indítványa, hogy a megyék vesssnek ki 1 %-os pótadót a közművelődési egyletek javára, más megyékben is követésre talált. Mocsáry nem habozott kimondani : Ez „annyit jelent, hogy saját pénzükön kell őket (t. i. a nem-magyar népeket) nemzetiségükből kiforgatni . . . Igazságtalanabb eljárást valóban képzelni sem lehet." Igaza lett Mocsárynak, amikor megjósolta, hogy a magyarosító mozgalmaknak „pozitív eredménye alig lesz más, mint a nemzetiségek alarmírozása". Az erőszak útjára lépő kormány tevékenységét az uralkocló osztályok, elsősorban a földbirtokos osztály társadalmi szervezkedéseivel egészítette ki, arra törekedett, hogy az osztályuralmát biztosító államkeretet és a magyar és nem-magyar népek kizsákmányolását biztosítsa magának a soknemzetiségű állam nemzeti állammá alakításával. Szelet vetve azonban vihart aratott. A magyarosító egyesületek, az iskolaügyi törvények és más elnyomó intézkedések nagymértékben kiélezték a nemzetiségek ellenállását és ahelyett, hogy magyarosodtak volna, nemzeti öntudatuk megerősödött és megacélozódott. Szemüket mind nagyobb vággyal a szomszédos testvérországokra vetették, a vigasztalan sötétségben a nap fölkeltét Budapest helyett Bukarest, ; Belgrád, Prága felől várták, vagy újabb kísérletet tettek a bécsi Burggal. Amikor Tisza másfélévtizedes vaskezű kormányzás után megbukott, a nemzetiségi kérdés élesebb fájdalmakkal járta át az ország testét, mint valaha. A szabadelvű párt Tiszát követő kormányai, a Szapáry- és a Wekerlekabinet, a megkezdett nemzetiségi politikát folytatták. A nemzetiségek parlamenti passzivitása miatt a harc főszíntere az országgyűlésről a társadalmi mozgalmakra helyeződött át. A parlamenti választások a dualizmus egész idején a korrupció és az erőszak megnyilvánulásai voltak. A nemzetiségek burzsoáziái nem támaszkodtak a népre, nem kapcsolták össze harcukat sem