Századok – 1956

TANULMÁNYOK - I.Tóth Zoltán: A nemzetiségi kérdés a dualizmus korában (1867—1900) 368

388 I. TÖT H ZOLTÁN a fejlődő munkásosztállyal, sem a 90-es években nagy erővel fellángoló agrárszocialista mozgalmakkal. A választások alkalmával a kormányok így könnyen elbántak a nemzetiségi burzsoáziákkal, melyek még saját választóikban (nagyobbrészt gazdagparasztok, középparasztok és kispolgárok) sem bízhattak meg ; ezeket a magyar uralkodó osztályok nagyobbrészt megvesztegethették és így végeredményben a kormánypártnak a csekélyszámú választóval rendelkező nemzetiségi választókerületek sokkal megbízhatóbb bázisai voltak, mint az ellenzéki magyar vidékek választókerületei. Akikkel pedig nem boldogult a kortesi lekenyerezés, azokat a megyék gentry vezetői az államapparátus, a csendőrszurony igénybevételével küszöbölték ki a politikai életből. ' Az 1874. évi választójogi törvény korlátozta a tömegek részvételét a politikai életben, a nemzetiségi burzsoáziák fel is vették ellene a harcot, különösen az erdélyi románok, akiket a kivételes erdélyi választási rendszer és a magasabb cenzus a legérzékenyebben érintett, de a törvény megszavazását természetesen nem tudták megakadályozni. A Tisza-kormányzat utolsó évtizedében a független nemzetiségi képviselők száma nagyon megapadt, a kormánypárti nemzetiségi képviselőké nőtt. Jellemző, hogy a nyeregből kiütött románok 1887-ben azt a Mocsáryt választották meg a tiszta román karánsebesi kerületben, akit saját függetlenségi pártja kiűzött soraiból, amiért becsületes őszinteséggel pellengérre merte állítani a magyar sovinizmust. A parlamenti küzdelmek helyett nagy jelentőséget nyert a nemzetiségi sajtó. Az egymásután mind nagyobb számban megjelenő nemzetiségi hírlapok a politikai küzdelemnek valóságos arénái voltak. Az 1848-i sajtótörvény viszonylagos szabadságot biztosított a sajtóharcra, amivel a nemzetiségiek nem is késtek élni. Erdély ezen a téren is kivétel volt, itt az abszolutizmus korabeli (1852) sajtótörvény maradt életben, nyilvánvaló nemzetiségellenes éllel. Tiszáék a 48-as sajtótörvényt 1874-ben és 1880-ban megszigorították, fenntartották a súlyos kauciórendszert, mely a kevéssé jómódú nemzetiségeket nyomta leginkább. A büntetőtörvénykönyvbe (1878) a sajtó útján elkövetett vétségek és a nemzetiség- és felekezetellenes izgatások ellen kemény szankciókat foglaltak bele. (Két évig terjedhető fogház, 2000 forintig terjedhető pénzbüntetés, államellenes izgatásért meg súlyosabb, négy évig terjedhető fogház.) Természetes dolog, hogy a jogszabályok teljesen kiszolgáltatták a magyar uralkodó osztályoknak a nemzetiségi sajtót és politikusokat. A sajtóvétségekben illetékes esküdtszékek magyar központokban működtek és könnyedén elbántak a nemzetiségi vádlottakkal. (Csak Erdélyben 1884—1894 közt 44 politikai, nagyobbrészt sajtópörben 80 román egyént 54 év 1 hónap és 20 napi fogház-, illetve börtönbüntetésre és 10.660 forint pénzbüntetésre Ítéltek.) A jelentősebb politikai perek sorozata (Miletié Szvetozár 1876-i pöre után) a 90-es években indult el a román Replica- (1893) és Memorandum-perrel (1894), melyek jellegzetesen sajtópör formájában folytak le. A szerzők perbefogására és elítélésére a Memorandum kinyomtatása és terjesztése címén került sor. A memorandisták elítélését 1894 júniusában nyomon követte a román nemzeti párt Hieronymi belügyminiszter által történt feloszlatása. A 90-es években, az imperializmusra való átmenet évtizedében, a magyar uralkodó osztályok és a nemzetiségi burzsoáziák harca tovább éleződött. A Memorandum-pör idején Erdélyben a román vezetők a tömegek egy részét is megmozgatták, a karhatalom azonban a mozgalom kifejlődését megakadályozta. A Replica-per és a Memorandum-per ismertette meg először szélesebb körökben a magyarországi nemzetiségi mozgalmakat a világ közvéleményével