Századok – 1956

TANULMÁNYOK - I.Tóth Zoltán: A nemzetiségi kérdés a dualizmus korában (1867—1900) 368

386 I. TÖT H ZOLTÁN „uralom" alatt és kifejti azt a hirhedt tételt, mely szerint ezen a területen egyedül a magyar olyan erős és fejlett, hogy államalkotásra és kulturateremtésre képes legyen ; — „nekünk jutott a szerep, meghonosítani az európai eszméket és kultúrát a magyar irodalom közvetítésével s a különböző népfajokat, melyek magukban gyengék az emberi fejlődés minden feltételének elérésére, felemelni s egy nagyobb nemzeti és culturai közösséggé egybeolvasztani." Nem a széles néptömegek beolvasztására gondol, ez a mostani században már kivihetetlen. Mély megvetéssel szól az „alsó néposztályokról", melyeknek nem tulajdonít semmi történelemformáló erőt és a nemzetiségeknek csak „magasabb osztályait" kívánja meghódítani, mert „a tudomány, művészet, politika problémáit ezek oldják meg, egyszóval azt lehet mondani, hogy a nemzet valóban csak magasabb osztályaiban él". Ezeket hivatott a középiskola a magyar politikai nemzetnek megnyerni. Grünwald egyik munkájában fejtette ki a középiskolákról azt az elméletet, hogy egyik végén bedobják a szlovák fiút, a másik végén pedig kijön a magyar. A széleskörű nemzetiségi tiltakozások, tüntetések, tömeggyűlések, mint az erdélyi románok közt, semmit sem használtak, az országgyűlés készségesen megszavazta a középiskolai javaslatot. Már Tisza bukása után, a Szapáry-kormány idején szavazták meg a kisdedóvókról szóló (1891 : XV.) tc.-et, mely már a legzsengébb korban a magyarosításnak teszi ki a nemzetiségi gyermekeket. „A kisdedóvodákban és gyermek-menedékházakban nem-magyar anyanyelvű gyermekek foglalkoztatása összekötendő a magyar nyelv, mint államnyelv ismeretébe való bevezetéssel." A kisdedóvónők csak hazai oklevéllel működhetnek, külföldi oklevelüket pedig külön képesítővizsgával honosíthatják. Még a dajkákat is magyar nyelvi vizsgára kötelezték. Magyar nyelvű pótképesítő vizsgára utasította Trefort egyik rendelete (1882) a külföldön képesített tanítókat is. A magyarosítás művét a fúzió idejéig az államapparátus és a vármegyék közigazgatási úton végezték, kulturális hódítómunkára csak elvétve került sor. A kulturális harc kiéleződését a szlovák Matica beszüntetése (1875) jelezte. A balkáni krízis és a magyarországi szláv népeknek ezzel kapcsolatos mozgolódásainak hatása alatt a magyar uralkodó osztályok a kulturális asszimiláció fegyvereit ásták ki a nemzetiségek feletti uralmuk erősítésére. A nemzetiségek egyik komoly sérelme volt, hogy egyesülési törvény nem lévén, a kormányok minden kezdeményezésüket rendeleti úton önkényesen elvághatták. Tisza még a Wenckheim-kormány belügyminisztereként csak irodalmi és közművelődési egyesületek létesítésére korlátozza a nemzetiségek jogait és az egyesületek címében nem tűri meg a nemzetiségek nevét. A nemzetiségek meglevő kulturális egyesületei még a dualizmus előtt keletkeztek, azóta egyetlen jelentősebb egyesületet sem engedélyeztek a kormányok. A kulturális harc második fázisát — az iskolaügyi törvényeken kívül — magyarosító társadalmi egyesületek létesítése vezette be. Az első az Eperjesen székelő „Sáros megyében a magyarságot és népnevelést terjesztő egyesület" (1881) volt, melyet a „Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület (FEMKE) és több kisebb mellett az „Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület" (EMKE) követett (1882 és 1885). A Sárosmegyei Egyesület nyíltan vallott célja „a brutalitást és az immoralitást kivéve, minden megengedett törvényes eszközzel törekedni a magyarság visszahódítására" ; a FEMKE-é a nemzetiségi területeken „a nem magyarajkú lakosságot magyar nemzeti szellemben fenntartani, nevelni, a magyar nyelvet, mint az állam nyelvét terjeszteni". Az EMKE megalakulása alkalmával Haller Károly kolozsvári polgármester