Századok – 1956
TANULMÁNYOK - I.Tóth Zoltán: A nemzetiségi kérdés a dualizmus korában (1867—1900) 368
380 I. TÖT H ZOLTÁN rint a nemzetiségi törvény nem ad kiváltságot a magyarságnak. „Minden olyan államban, melyben több különböző nemzetiség lakik, a dolog természeténél-fegva, kell, hogy egyik azok közül mintegy vezérszerepet vigyen és hogy annak nyelve, mint közvetítőnyelv, az állam nyelve legyen". E vezetőszerepet nem a törvények biztosítják, hanem meglevő természetes tényezők. Ezek szerinte : „a szám, műveltség, vagyonosság és ezek segélye gyanánt, ha velők egyesítve van, a történelmi múlt". Tisza nézetei taktikai okokból demagóg jelleget öltenek, így 1872-ben a magyarországinál magasabb erdélyi választói cenzus ellen — mely elsősorban a románok ellen irányult — beadványt készít képviselőtársaival, hogy 1874-ben, amikor már a hatalom felé közeledett, ezzel szöges ellentétben levő véleményt nyilvánítson. Árnyalati és főként taktikai eltérésektől eltekintve a balközép nemzetiségi politikája lényegében alig különbözik a Deák-pártétól. A kispolgári demokratákból, liberális burzsoákból és földbirtokosokból álló szélsőbaloldalnak (48-as párt) egy ideig elég komoly kapcsolatai voltak a nemzetiségek liberális burzsoá elemeivel, főként országgyűlési képviselőivel. A 48-as párt akkor az egyetlen magyar párt volt, mely a nemzetiségek javára túlment a nemzetiségi törvény határain és kísérletet tett a nemzetiségekkel való közös harcra a kormány ellen. Jelentéktelenebb parlamenti megnyilvánulásokon kívül a legfontosabb a nemzetiségi törvény revízióját végrehajtani hivatott törvényjavaslat elkészítése volt (1870), melyet szélsőbaloldali, román és szerb képviselők közösen dolgoztak ki. (Irányi Dániel, Simonyi Ernő, Kállay Ödön és Madarász József, román részről Mocsonyi Sándor és Hodoç József, szerb részről Miletic Szvetozár.) Benyújtásra a javaslat nem került, folytatása sem lett, de tartalma így is figyelemre méltó. A törvény korlátjául fenntartják az ország területi épségét és politikai egységét, a magyar pohtikai nemzet helyett azonban „történeti és meghonosított", egyenjogú nemzetekként ismerik el a magyarokat, románokat, szerbeket, szlovákokat, ruszinokat és németeket. A megyék, községek és városok „uralkodó nemzetisége" az lesz, mely abszolút vagy viszonylagos többségben van ; az összes lakosság egyharmada a második hivatalos nyelvet igényelheti magának. A törvényhozás és a központi hatalom nyelve „az ország lakói többségének nyelve". Az országgyűlésen a hat nyelv bármelyikén lehet felszólalni ; a törvények is hat nyelven jelennek meg, A tervezet a nemzetiségi törvényen túlmenően biztosít a nemzetiségeknek nyelvhasználatot a bíróságon, iskolaállítási jogot, irodalmi-művészeti-tudományos egyesülési jogot és államköltségen felsőoktatást valamennyi elismert nemzet számára. A közös javaslatnak kétségtelen érdeme, hogy elismerte a nem magyar népek pohtikai egyéniségét és a kulturális autonómián felül többség esetében a korlátozott területi autonómiát is. Nyelvi rendelkezései demokratikusak és alkalmasak a nemzetiségek mérsékelt igényei kielégítésére. A javaslat idő előtt, indiszkréció útján került nyilvánosságra egy prágai lapban. A megegyezési kísérlet azon szenvedett hajótörést, hogy végül is Irányiék sem az öszszes nemzetek egyenrangúságát nem ismerték el, sem a többségben levő nemzetiségek nyelvét nem voltak hajlandók elfogadni hivatalos nyelvként a törvényhatóságokban. A szélsőbaloldalnak egyébként voltak román tagjai is, de kisebb számban, mint a balközépnek és főleg a Deák-pártnak. A nemzetiségi képviselők gyakran működtek együtt a 48-asokkal a kormány elleni parlamenti harcokban anélkül, hogy szervezeti kapcsolatba léptek volna egymással.