Századok – 1956

TANULMÁNYOK - I.Tóth Zoltán: A nemzetiségi kérdés a dualizmus korában (1867—1900) 368

4P 378 1. TÓTH ZOLTÁN a jellemzően „fehér hollónak" nevezett Moesáry Lajos —, akik elveik érvényesítését sohasem tudták kiküzdeni. Végső soron ők sem képeztek lényegi kivételt, az ő céljuk is a magyar soknemzetiségű állam magyar nemzeti állammá fejlesztése volt, légfeljebb módszereik őrizték meg Eötvös és Deák szabadelvűbb elgondolásait. Kossuth példáját leszámítva, a magyar nemzetiségi politika képviselői által követett nemzetiségi politika maximális engedményei — beleértve Mocsáryt is — nem, vagy alig mentek túl az 1868-i nemzetiségi törvény határain és végeredményben ezek is csak a magyar uralkodó osztályok nemzeti elnyomó politikájának voltak a mérsékeltebb szószólói. Egyedül a mindenféle kizsákmányolás felszámolásában érdekelt proletariátus volt az, mely — fejletlenségéből származó több-kevesebb korláttal, de — az uralkodó osztályoknál messzemenően haladóbb nézeteket írt zászlajára a nemzetiségi kérdésben. Ezt a -szintet csak Moesáry közelítette meg. A nagybirtok és a nagytőke szövetségét képviselő Deák-párt — melynek kormányzása idején a nemzetiségi elnyomás rendszerének alapjait lerakták — nemzetiségi politikája nem azonosítható minden tekintetben a nemzetiségi törvény szellemi megalkotóinak, Eötvösnek és Deáknak őszintén szabadelvű felfogásával. Eötvös nem idegenkedett a magyarság és a nem magyar népek „szabad" versenyétől a nemzetiség terén, azt vallotta, hogy „a magyar nemzet jövője kultura kérdése", és hogy a dualista állam „magyar csak úgy fog maradni, ha a velünk lakó népeket kultúra tekintetében felülmúljuk". Ő sem vallotta már ekkor hiánytalanul korábbi nézetét, mely szerint „a demokrácia győzelme szükségkép a nemzetiségek felszabadítását fogja maga után vonni", és a magyar „birodalom" biztosításáról álmodozott, de ugyanakkor azt is javasolta, hogy azt „a szabadságra alapítsuk s nem más nemzetek feletti uralmon, hanem csak az után törekedjünk, hogy a közcélokért több érdemet szerezve magunknak, az egyenlők között az elsők legyünk". A román ortodox egyháznak a szerbtől való elválasztását létrehozó és egyébként a klerikális reakciót is erősítő 1868 : IX. te. tárgyalásán Eötvös örömmel értett egyet azzal, hogy az egyház neve mellé odatétessék a „nemzeti" jelző. Amikor 1868 novemberében a pesti nemzeti színház segélyezésének tárgyalásakor a szerbek is kértek a szerb nemzeti színház számára kisebb összeget, Deák úgy nyilatkozott, hogy vagy valamennyi kapjon, vagy egy sem. A ház azonban, ez alkalommal először, leszavazta Deákot. Az újvidéki szerb gimnázium felálMtása kérdésében tartott felszó'alásában Deák határozottan a nemzetiségi nyelvű középfokú oktatás mellett nyilatkozott. „Egyáltalában — fejtette ki véleményét a nemzetiségi kérdésről (1872. január 23.) —, ha mi a nemzetiségeket megnyerni akarjuk : ennek nem az az útja, hogy őket mindenáron magyarosítsuk, hanem az, velők a magyar viszonyokat megkedveltessük. Mert kettő tisztán áll előttem : kiirtani akarni őket istentelen barbárság volna, még akkor is, ha nem volnának olyan számosan, minélfogva őket megsemmisíteni lehetetlen. Ellenségeinkké tenni őket : nem fekszik érdekünkben. Hasonló helyzetben vannak ők is. Ha ők elszakadhatnának és egy nagy nemzetet képezhetnének : érteném a netalán erre irányzott törekvést ; de az európai politikai viszonyok között ez lehetetlen. Mind a két félnek tehát arra kell törekednie, hogy együtt és egymás mellett mennél jobb egyetértésben megéljünk." Ez a hang azonban nem volt jellemző a Deák-párti kormányok nemzetiségi politikájára. A gyakorlatban nem a méltányosság, hanem az erőszak, a bizalmatlanság, a gyanúsítgatás szelleme érvényesült, az országgyűlésen