Századok – 1956
TANULMÁNYOK - I.Tóth Zoltán: A nemzetiségi kérdés a dualizmus korában (1867—1900) 368
A NEMZETISÉGI KÉRDÉS A DUALIZMUS KORÁBAN (18 6 7-1900) 375 eredménye nem volt, annál inkább akadályozta a nemzetiségek kulturális fejlődését. Az állami eszközökkel végrehajtott elnyomást kiegészíti a magyarosító, soviniszta társadalmi egyesületek munkája, mely olyan ' területekre is kiterjed, ahol az állami intézkedések nem elég hatékonyak. Mindezzel a magyar uralkodó osztályok távolról sem érték el céljukat, az elnyomás, az erőszak következtében a nemzetiségek öntudata, ellenállása csak erősödött. A politikai elnyomás lehetőségeit némiképp korlátozta az, hogy a kiegyezés után a Monarchiában „egy nagyjában és egészében megállapodott burzsoá alkotmány uralkodik", mely a legális harc minimális feltételeit biztosítja.5 így a korabeli Magyarországon nem alakultak ki a nemzetiségi elnyomásnak olyan szélsőséges, tömegirtó megnyilvánulásai, mint a pogromok (cári Oroszország, Törökország), vagy a tömeges telepítési akciók (Poroszország). Ez országokon kívül azonban Európában kétségtelenül Magyarországon volt a legsúlyosabb a nemzetiségi elnyomás. Lenin rámutatott arra a „sajátos helyzetre", mely szerint „a magyarok, majd a csehek is, nem az Ausztriától való elszakadásra, hanem Ausztria épségének megőrzésére törekednek, éppen a nemzeti függetlenség érdekében, amelyet rablóbb és erősebb szomszédok teljesen eltiporhatnának." Itt Lenin arra céloz, hogy a magyarok kísérlete önálló nemzeti állam megteremtésére „már 1849-ben hajótörést szenvedett a feudális orosz hadsereg csapásai alatt" és kiemeli, hogy ez hozzájárult ahhoz, hogy „Ausztria két központtal bíró (dualista) állammá alakult.. "6 Az „erősebb szomszédok" a magyar nép és a nemzetiségek számára egyrészt a németektől („Drang nach Osten"), másrészt a cári Oroszországtól való félelmet jelentette. A cári Oroszország növekvő hatalma, mint ismeretes, objektive támogatást jelentett a balkáni szláv népek és a román nép számára, ugyanakkor azonban a cári hatalom és számos nagy hatású orosz ideológus (köztük Dosztojevszkij, Danyilovszkij, Fadejev stb.) a pánszlávizmus, vagyis az összes szláv népek egyesítésének elvét, vagy a pánrusszizmus elvét vallották. Ezek az irányzatok Magyarország nem szláv népeiben félelmet gerjesztettek. A román burzsoázia képviselői ezért gyakran hivatkoztak a magyarokkal való „sorsközösségre". Félelemmel töltötte el a cári pánszlávizmus integráló törekvése a kis szláv népek vezetőinek zömét is, fenntartva azonban a szláv kulturális kölcsönösség és egység pozitív gondolatát. A magyar uralkodó osztályok a kis szláv népek állítólagos pánszlávizmusát ürügyül használták fel ezek elnyomására és nemzeti törekvéseikkel szemben a hódító cári pánszlávizmussal való állítólagos összefogásukra hivatkoztak. Az „erősebb szomszédtól" való félelem nemcsak a magyar uralkodó osztályokat hangolta a Habsburg-monarchia fenntartása mellett, hanem a román, szlovák és horvát vezetőrétegek egy részét is ; de míg a magyar uralkodó osztályok a dualizmus rendszerében és a Németországgal való szövetségben keresték a biztonságot, a nemzetiségek vezetőinek egy része a Monarchia föderatív átalakítására, szláv túlsúlyának megvalósítására törekedett és ennek keretében kívánta a nemzeti egységet, ha korlátozott formában is létrehozni, másik része pedig a szomszédos anyaállamokkal, vagy testvérnépekkel való egyesülés célját igyekezett követni. * 5 Lenin, i. m. 826. 1. * 6 Lenin, i. m. 827. 1.
