Századok – 1956

TANULMÁNYOK - I.Tóth Zoltán: A nemzetiségi kérdés a dualizmus korában (1867—1900) 368

372 I. TÖT H ZOLTÁN korlátozott formái álltak rendelkezésükre. Ebből következik, hogy a nemzetiségek falusi burzsoáziájának viszonylagosan nagy volt a jelentősége. Egyetlen terület volt csupán, melyen a nemzetiségi burzsoázia — különösen a román és a szlovák — saját dolgozó tömegeit tőkés kizsákmányolóként jelentékeny mértékben kisajátíthatta, s ez a pénztőke, az uzsora formája volt. A nemzetiségi hitelszervezet kiépítése tette lehetővé, hogy a nemzetiségi burzsoázia saját dolgozó osztályait, elsősorban a parasztságot ..nemzeti" keretek közt kizsákmányolhassa. A magyarországi kétszeresen elnyomott népek különleges nemzeti fejlődésének kérdéseire a fenti gazdaság- és társadalomtörténeti előzmények adnak feleletet. Ezek adják meg a magyarázatát annak is, hogy a dualizmus korában a nemzetiségek erősen fejletlen burzsoá vezetés alatt állnak és hogy a tőkés profit forrásai közül a pénztőke játssza a főszerepet. Innen következik a nemzetiségek hitelszervezeteinek gyors kifejlődése és nagy, mindinkább vezető szerepe a kiegyezés utáni évtizedekben. Mint láttuk, ennek a sajátos fejlődésnek a gyökerei a feudalizmus korába vezetnek vissza. A magyarországi elnyomott népek közül azok mutatják fel a második típusú nemzeti fejlődés legjellegzetesebb alakját, amelyek a múltban a legkisebb mértékben bírtak feudális földtulajdonnal. A legjellemzőbb típus'a ruszinoké, akik a feudalizmus idején nem rendelkeztek sem feudális földtulajdonnal, sem kisiparos és kiskereskedő réteggel, egyedüli saját vezetőrétegük a papság, az egyházi értelmiség és legfeljebb egy igen vékony gazdagparaszti réteg volt. Éppen ezért a ruszin nemzeti fejlődés folyamata a legkínosabb és legelkésettebb. Valamivel kedvezőbb a helyzet azoknál a népeknél, amelyeknek a feudalizmus idején valamelyes nemesi rétegük, földbirtokos osztályuk is alakult ki. Ilyenek a szlovákok, a románok és részben a szerbek. E népek birtokos nemesei azonban már a középkor folyamán, vagy legkésőbb a XIX. században disszimiláltak, elváltak saját népeiktől és a földbirtokos osztály legerősebb részéhez, a magyarhoz csatlakoztak. A saját népük keretében megmaradó nemesek szerepe — esetleg nagy számuk ellenére is — jelentéktelen maradt, mert egyszerű kisnemesek lévén, nem sokban különböztek a jobbágyparasztoktól és a kapitalista árutermelésbe nem tudtak jelentékenyen bekapcsolódni. E népek burzsoá vezetőrétegei 1848 előtt ismételt kísérletet tettek a nemesek mozgósítására a nemzeti fejlődés érdekében, azonban az elimilóra a jövőt nem lehetett felépítem. Külön jellegzetességgel bír a szerbek nemzeti fejlődése, egyházi-nemzeti kiváltságai birtokában az egyházi hierarchia mintegy intézményesen képviselte a hiányzó saját feudális földbirtokos osztályt. Az egyházi szervezet, harcban a feltörekvő polgári elemekkel, még a kapitalizmus idején is jelentékeny szerepet játszhatott a magyarországi szerb nemzeti fejlődésben. Más elbírálás alá kell venni azokat a nemzetiségeket, amelyeknek a feudalizmus idején is teljes saját társadalmi szerkezetük, saját népből való kizsákmányoló és kizsákmányolt osztályaik voltak és rendekké formálódtak, mint az erdélyi szászok és kivált a horvátok, akik külön területtel, municipális jogrendszerrel rendelkeztek. Ezeknek a fejlődése — több-kevesebb különbséggel — a magyar nemzeti fejlődés típusához áll közelebb. A kedvezőbb feudális előzményeknek megfelelően kapitalista fejlődésük is simább és eredményesebb volt. Ezek erőteljesebben vettek részt a kapitalizmus mezőgazdasági és ipari fejlődésében, kapitalista hitelszervezetüket is kedvezőbb körülmények között építették ki, de természetesen el kellett szenvedniök a dualiz-