Századok – 1956
TANULMÁNYOK - Barta István:A kormány parasztpolitikája l849-ben;II. 4
A KOKMÁNY PAEASZTPOLITIKÍJA 1840-BE.V 25 A rendelet 6. pontja pedig a szolgáltatásaik teljesítését megtagadó szerződéses jobbágyok ügyében intézkedett : kimondta, hogy »senki vagyonát igazságtalanul elsajátítani nem szabad« és a szerződéséket, »legyenek azok írottak, vagy szóbeliek«, nem lehet felforgatni, »mert a felek közötti szerződés törvény«, s ennek megfelelően kötelességévé tette a törvényhatóságoknak annak ellenőrzését, »hogy a bérlők a pénz vagy munka fejében kézen tartott belső és külső majorság javakat tulajdonosaiktól el ne sajátíthassák, sőt inkább a szerződéseket, írottakat vagy szóbelieket, valamint a múltra úgy a jövendőre nézve szigorúan megtartsák és ha a kötelezett pénz vagy munkabeli tartozást a bérlők önként nem teljesítenék, rögtön polgári úton megítélni, törvényesíteni és behajtani, valamint a múltra, úgy a jövőre nézve is tartsák szigorú kötelességüknek«.84 Az egy évvel korábbi Csányi hangja ez, azé a Csányié, aki 1848 áprilisában és májusában a Dunántúl forrongó parasztságát igyekszik rászorítani arra, hogy igényeivel a szűkmarkú törvény határai között maradjon. Pedig egy év alatt ő is sokat haladt előre a parasztság igényeinek elismerése és áldozatkész hazaszeretetének megbecsülése terén. Itt, Erdélyben azonban ebből a szempontból is gyökeresen új viszonyok közé került. Egy évvel korábbi működési területén, a Dunántúl délnyugati részén talán minden más országrésznél világosabban különült el az úrbéri és majorsági föld, itt Erdélyben viszont a kettő között szinte lehetetlen volt a határvonalat meghúzni. A Dunántúlon 1848 nyarán és őszén a parasztság mutatott példát a földesuraknak hazafiságból a nemzetőrszolgálat, a népfelkelés és katonáskodás terheinek lelkes vállalásával, itt Erdélyben — Csányi megítélése szerint — a szabadságharc bázisát a magyar birtokososztálynak kell képeznie akkor, amikor a félrevezetett és a birtokosok által is elidegenített román parasztság többségében — a szabadságharc ügyének örök kárára — az ellenség táborát erősíti. Különösen ez az utóbbi körülmény volt az, amely a kormány erdélyi parasztpolitikáját alapvetően befolyásolta s Csányi is ennek a politikának, Kossuth , egyenes utasításának a szellemében cselekszik, amikor a károsodott birtokosokat a román parasztság vagyonából kívánja kártalanítani s amikor a parasztok kezén levő földek majorsági jellegének eldöntését — az 1848-as törvény és az augusztus 20-i rendelet szellemével ellentétben — a megyei hatóságokra bízza. Nem kellett azonban sok idő Csányi számára ahhoz, hogy az erdélyi úrbéri viszonyok alaposabb megismerése s a kártalanítási eljárásokból, valamint a földesúr—paraszti viszony alakulásából leszűrt tapasztalatai alapján közelebb kerüljön a román parasztnép szerencsétlen sorsának megértéséhez. Alig kezdődtek meg a kártalanítási eljárások, máris tömegével érkeznek hozzá panaszok arról, hogy »a károk megtérítése eszközlése körül némely hatalmasabb károsultak akép járnak el, hogy előre a közönséget, vagy illető kártevőket fenyegetések és más erkölcsi kényszerítések által káraikat meghaladó összeg kifizetésére, vagy kötelezésére erőszakolják, mi által egyfelől kimerítik az alapot, melyből még más kevésbé hatalmas károsultak eleget vehetnének, másfelől pedig a népet utolsó filléréig kizsarolva Ínségre juttatják«. A visszaélés meggátlására Csányi április 23-án úgy egészíti ki április 10-i, fentebb ismertetett rendeletének 4. pontját, hogy »minden efféle egyezkedések a kinevezett, vagy rögtön kinevezendő békebírák előtt és ezek közbejöttével 84 A »törvényhatóságok főtiszteihoz« intézett nyomtatott körrendelet egy példányát 1. O. L. 1848/49-es nyomtatványok, ápr. 10. alatt.
