Századok – 1956

TANULMÁNYOK - Barta István:A kormány parasztpolitikája l849-ben;II. 4

A KORMÁNY PARASZTPOLITTKiJA 1849-BEN 23 mezején szabadságunk kivívása s nemzetiségünk kiirtásának megakadályoztatása s lételünk őrzése által elfoglalva vannak«, a megye abban foglalja össze javaslatát, hogy az úrbériség tisztázására és a vitás felek közötti egyesség létrehozására a megyében »alakíttassák közpénztárból fizetendő napidíj mellett egy békebíróság legalább három személyekből, mely munkáját jegyzőkönyvileg vivén, ez a későbben elkövetkező evalvationalis bizottmánynak muhkáját is részint előkészítené, részint megkönnyítené«, és csak azok az ügyek kerüljenek az alispáni bíróság elé, amelyekben a békebíróságnak nem sikerült megegyezést létrehozni. Kérte végül a megye, hogy a kormány a javaslatot »a megye sajátságos helyzetének tekintetbe vételével« vegye fontolóra és minél előbb küldjön részletes utasítást ; annak megérkeztéig is elrendelték »minden úrbéri kérdések mostani állapotban hagyását« s a feleket »csendes türelemre és várakozásra« utasították.80 Kraszna megye felirata nem volt az első azoknak a figyelmeztetéseknek a sorában, amelyek Magyarország és Erdély egyesülésének bekövetkezte óta az erdélyi úrbéri probléma különleges bonyolultságára hívták fel a magyar kormány figyelmét. Az szinte közismert dolog volt az úrbéri kérdés magyar szakemberei előtt is, hogy a korábbi erdélyi úrbéri összeírások — az 1759-es és az 1819-es — már a maguk idejében is teljesen hamis adatokat tartalmaztak s a ténylegesen jobbágykézen levő földeknél jóval kevesebbet tüntettek fel. Növelte az erdélyi úrbéri helyzet bonyolult voltát a székely tulajdonviszonyok különleges állapota is. Időközben a helyzet még tovább bonyolódott s mire a márciusi napok elérkeztek, az volt a helyzet Erdélyben, hogy csak több évre terjedő munkával lehetett volna kideríteni, mennyi az úrbériség a volt jobbágyok kezén levő földből.81

Ezt tartotta szem előtt az Erdély és Magyarország egyesülését kimondó 1848-i erdélyi országgyűlés is, amikor az úrbéri földek felszabadítását elrendelő 4. t. c. 4. §-ában külön kiemelte, hogy a volt jobbágyok és zsellérek »azon telkek és földek használatában, melyek kezökben találtatnak, bárminő természetűek legyenek is azok, nem fognak bíróság közbejötte nélkül háborgattatni«, viszont hangsúlyozta azt is, hogy ha a bíróság a szóbanforgó telket vagy földet majorságnak ítéli, a volt jobbágy köteles az elmaradt haszonbért megtéríteni. A következő, 5. § szerint pedig a minisztérium egy főbíróságot és albíróságokat állít fel az úrbériség és majorság elválasztására és megállapítja, hogy vitás esetekben e bíróság döntéséig a telek művelőjétől a kezén levő földet nem lehet elvenni s szolgáltatásokra sem lehet kényszeríteni őt. A 6. § külön a székelyek birtokáról intézkedett és megállapította, hogy az adófizető és katonáskodó székely birtoka, az ún. székely örökség általában majorság s csak akkor kerülhet az azt művelő jobbágy kezére, ha a tulajdonos az említett bíróság előtt nem tudja bebizonyítani földjének majorság, vagy székely örökség voltát. Az ígért bíróságok felállítása késett, a törvény maga pedig nem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy a túlnyomórészt kétes jellegű földek parasztjait megvédje a földesurak erőszakoskodásai ellen. Kolozs megye például 1848 júliusában nyomtatott körrendeletben tette közzé, hogy a kétségtelenül majorsági földek utáni tartozásokat a hatóságok végrehajtással, testi büntetéssel és bebörtön-80

Kraszna megye május 1-i feliratát és a minisztérium vele kapcsolatos intézkedéseinek fogalmazványát 1. Igazságügymin, úrbéri oszt. 241/1849. sz. alatt. 81

Az erdélyi úrbéri helyzetnek csak a vázlatos ábrázolása is túlnőne e tanulmány keretein ; a fenti megállapításokat Kemény Zsigmond Szemere Bertalanhoz írt kéziratos emlékiratából vesszük, amely az Erdély újjászervezésével kapcsolatos feladatokat vázolja fel. Fényképmását 1. O. L. Szemere vegyes miniszteri iratai, 273. rakt. sz.