Századok – 1956

TANULMÁNYOK - A Szovjetunió Kommunista Pártja XX. Kongresszusának anyagából — A. M. Pankratova akadémikus felszólalása 204

a SZOVJETUNIÓ KOMMUNISTA PÁSTJA XX. KONGRESSZUSÁNAK ANYAGÁBÓL 208 és szépítgetés nélküli értékeléseket kell adni, hogy egész ideológiai munkánk magas elméleti színvonalon, a dogmatizmus és betűrágás elleni erélyes harcban fejlődjék. A történelmi valóságnak az igazságtól eltérő megvilágítása akadályozhatja, hogy kádereink és külföldi barátaink helyesen használják fel a Szovjetunió Kommunista Pártja harcának értékes tapasztalatait. Sajnos, nem harcolunk következetesen és erélyesen a történeti események lenini értékelésétől való eltérés ellen, a történetietlenség és a káros leegyszerűsítés jelenségei ellen, a szubjektivista történelemszemlélet, a történelem „korszerűsítése" és konjunkturális beállítása ellen. Mikojan elvtárs joggal bírálta az ukrajnai burzsoá nacionalizmus szétzúzásáról szóló könyvet. Be kell vallanunk, hogy mi, történészek, nem tártuk fel a könyv hibáit, és sajtónkban, többek között a Voproszi Isztorii című folyóiratban dicsérő recenziók jelentek meg a könyvről. S ez nem véletlen. Amikor hiányzik a történeti jelenségek társadalmi alapjainak elemzése, és szubjektivista módon minden balsikerünket kizárólag az ellenség, vagy ellenségnek nyilvánított emberek ártalmas cselekedeteivel, sikereinket pedig egyes vezetők képességeivel magyarázzák, akkor ebben a személyi kultusznak meglehetősen elterjedt csökevényét láthatjuk, s ennek véget kell vetni. Hruscsov elvtárs beszámolójában megvilágította a párt és a szovjet állam nemzetiségi politikájának néhány fontos kérdését. Rámutatott arra, hogy milyen óriási eredményeket értek el a régi Oroszország hajdan elnyomott és elmaradott nemzetei, amelyek most egyenjogi helyet foglalnak el a Szovjetunió népeinek összefonott családjában. Kötelességünk, hogy konkrét történeti anyag alapján megvilágítsuk azt a kérdést, hogyan sikerült a Kommunista Pártnak leküzdenie a cári Oroszország népei közötti kölcsönös bizalmatlanságot és a barátság szálaival összefűznie ezeket a népeket. Be kell mutatnunk, milyen nagy figyelmet tanúsított és tanúsít ma is a párt a nagy és kis népek érdekei, nemzeti sajátosságai és törekvései iránt, aziránt, hogy a testvériség és a nemzetköziség szellemében nevelje a népeket. Mindezeket a kérdéseket nem oldhatjuk meg helyesen, ha nem számoljuk fel azokat a hibákat, amelyek annak megvilágításában mutatkoznak, hogy milyen volt a nemzetiségek helyzete a cári Oroszországban. Az egyes népek történetével foglalkozó tankönyveink és könyveink alig foglalkoznak a cári önkényuralom által gyakorolt nemzetiségi-gyarmati elnyomás leleplezésével. Egyes szerzők, teljesen helytállóan, hangsúlyozzák ugyan a szóban forgó népek Oroszországhoz kapcsolódásának haladó jelentőségét, de figyelmen kívül hagyják a dolog másik oldalát. A cárizmus kíméletlenül elnyomta a népeket, hátráltatta politikai, gazdasági és kulturális fejlődésüket. Ismeretes, hogy Lenin a cári Oroszországot „a népek börtönének" nevezte. Csak az Októberi Porradalom rombolta le ezt a börtönt. Behatóbban kell tanulmányozni az oroszországi nemzetiségi mozgalmak történetét. Konkrétan és a történelemhez híven kell vizsgálni ezeket a mozgalmakat, figyelembe kell venni a belső és külső tényezők összességét, és mindenekelőtt maguknak a néptömegeknek a mozgalmát. Gondosan tanulmányozni kell a haladó jelenségeket a nagy és kis népek történetében, és két fronton kell folytatni a harcot : a nagyhatalmi sovinizmus és a helyi nacionalizmus ellen, hiszen ez ugyanannak az éremnek két oldala. Hruscsov elvtárs beszámolójában feltárta a Szovjetunió külpolitikájának lenini elveit. Megmutatta, hogyan valósítja meg pártunk és kormányunk ezeket az elveket. A szovjet történészek világítsák meg mélyrehatóbban a