Századok – 1956
TANULMÁNYOK - Barta István:A kormány parasztpolitikája l849-ben;II. 4
20 BARTA ISTV.ÍX megvizsgáltatik és elintéztetik, a megyei tisztikar pedig e tekintetben a bizalmat megérdemlem vagy nem tudja, vagy nem akarja, azon esetben a földesurak önkénye ellen a nép is a maga erejére talál támaszkodni, ami liazánk jelen körülményei között különösen Szatmár megyében, Erdélynek szomszédságában, hol a ragadós népnyugtalanság még máig sincsen lecsendesítve, könnyen komolyabb következéseket vonhat maga után.« Ezek voltak azok a körülmények, amelyekre a minisztérium figyelmét felhívni Nagy József »hazafi kötelességének« tartotta zárójelentésében. S a minisztérium magáévá is tette a zárójelentésben foglalt javaslatot. A minisztériumban ekkor államtitkárként tevékenykedő Bónis Sámuel véleménye az volt, hogy a jelentésben foglalt okoknál fogva valóban szükséges a kormánybiztos kiküldése, s »tekintve a jelentő kormánybiztosnak eddigi működési ideje alatt annyi szorgalommal, hazafiúi buzgósággal, s eréllyel párosult, az általa elintézett úrbéri tárgyak körül tanúsított jártasságát« úgy vélte, hogy a miniszter választása »kitűnőbb s jelesebb egyéniségre hem eshetnék«, mint ha újból Nagy Józsefet bízná meg a kormánybiztossággal. Vukovics igazságügy -miniszter hozzájárult a javaslathoz, és Nagy József már június 22-én megkapta a miniszteri utasítást, amely átmenetileg felmentette őt új hivatalának ellátása alól és újból megbízta Szatmár megyei munkájának folytatásával.74 Szatmár megye sokat szenvedett parasztnépe azonban hiába várta vissza jótevőjét, megértő barátját : Nagy József nem. jutott el többé Szatmárba. Nem tudni, maga utasította-e vissza a megbízatást — ennek ellene mondana az, hogy a szatmári néphez intézett búesúkiáltványában visszajövetelét igérte —, vagy pedig az ország helyzetének alakulása tette lehetetlenné visszatérését. Amikor a katonai helyzet súlyosra fordult, július 20-án Szemere miniszterelnök teljhatalmú kormánybiztosként akarta ismét kiküldeni Szatmárba, hogy a népet fegyveres felkelésre buzdítsa. Ez a küldetés sem valósult meg, s Szatmár megye kevéssel utóbb már az ellenség megszállása alá került.75 S ha Szatmár megyében nem sikerült megfelelően érvényt szerezni az április 19-i rendeletben megfogalmazott elveknek, még kevésbé sikerülhetett az az ország más területein, ahol a végrehajtás és ellenőrzés nem Nagy Józsefhez hasonló erélyes és kötelességtudó kormánybiztosok kezében volt, hanem a százszor csődöt mondott, táblabírói lassúságú vármegyei apparátus kötelessége lett volna. Csak a helyi iratanyagban végzett alapos kutatás 74 Nagy József zárójelentését és az Igazságügyminisztérium vele kapcsolatos intézkedéseinek fogalmazványait 1. Igazságügymin. úrbéri oszt. 75/1849. sz. alatt.-75 Najy József Emlékjegyzetei-ben sok színes, érdekes epizódját meséli el szatmári tevékenységének, az egész küldetésről azonban távolról sem ad olyan részletes és rendszeres képet, mint amilyen jelentéseiből kibontakozik. Emlékezéseinek a függetlenségi nyilatkozat és a szabadságharc bukása közötti rcsze (174 — 70. 1.) különösen szűkszavú s az új kormánybiztosi megbízatással kapcsolatos adatok egy kissé össze is vannak zavarva, ami nem csoda, hiszen emlékiratát három évtizeddel az események után írta. A feljegyzésekből kiderül az, hogy az országos törvényszék cLső ülésein részt vett, tehát valóban nem hagyta el a fővárost. S még mint a Pesten tartózkodás alatt történteket mondja el, hogy Szemere kinevezte Szatmárba teljhatalmú országos biztosnak s diplomájában arra is fel volt hatalmazva, hogy vezéreket nevezhessen ki és tehessen le. Elmondja, hogy ezt a kinevezést nem fogadta el, mert érezte, »hogy forradalmi kormányzónak nem született«, de sokáig kellett Szemerével vitatkoznia, amíg az elállott a kinevezéstől. Ez a kinevezés és a vele kapcsolatos vita azonban már nem a kormány Pesten tartózkodása alatt történhetett, hanem Szegeden ; a kinevezési iratok ugyanis júl. 20-án Szegeden keltek. (L. O. L. Belügymin. ein. 548., 550/1849. sz.)
