Századok – 1956
TANULMÁNYOK - Barta István:A kormány parasztpolitikája l849-ben;II. 4
A KORMÁN"Г PARASZTPOLITIKXTA 1S49-BEN. 1 •vény esete és szüksége felsőbb bíró által is jóváhagyott ítélettel nem bizonyíttatik.] 3-szor. Minden ollyan esetben, midőn a lakos a telket vagy földet úrbériségnek, az uraság pedig majorságnak követeli, a kérdést barátságos egyességnek nem kikerülése esetében az 1848 : 10. tc. szellemében az alispányi bíróság ítélje él, a fokonkénti fellebbezés a volt jobbágynak birtokban maradása mellett felhagyatván. 4-szer. Illyen perekben az alispányi bíróság vizsgálatot fog készíteni és •ezen vizsgálatot a perhez melléklendi a következő kérdőpontokra : a) A kérdéses telek az úrbér behozatalakor az úrbéri táblába bemondatott-é ? vagy ha be nem mondatott is b) az úrbér behozatalakor telki illetőségképpen jobbágykézben volt-él c) ha a telek azúrbér behozatalánál későbben telepíttetett, bejött-é adórovatba? d). ha adórovatból kimaradt, a házat a volt jobbágy építette-é? úrbéri szolgálatokat, vagy azzal felérő fizetést teljesített-é? e) szerződés mellett történt-é a telepítés, és a szerződés bizonyos határidőhöz van-é kötve, mellynek eltelte után a birtoknak az uraságra vissza kell szállni — a szerződésben fenntartotta-é az uraság, hogy a tartozásokat tetszése szerént változtassa? /) időközben nem történt-é a kérdés alatti telekre nézve a földesúr és volt jobbágy között csere, kielégíttetett-é a jobbágy a csere által és a cserélt telek a másiknak természetét felöltve adó alapjává vált-él g) a peres telek nem úgy jutott-é a földesúr kezére mint elhagyott jobbágytelek, mellyet a törvény szerént más jobbágynak kellett kiadni ? h) nem ollyan-é a peres telek, mellyet a földesúr az I. rész 40. címjénél fogva udvartelekké változtatott, de később ismét jobbágynak adott ki, mint már ma jo rsá g -telket, és ha illyen, tudja-é a földesúr felsőbb vizsgálaton is keresztülment bírói ítélettel bizonyítani, hogy az I. rész 40. címjének szüksége fennforgott ? 5-ör.Avolt jobbágynak, ha kívánja, tiszti ügyvédi pártfogás rendeltessék. 6-or. Azon lakosok, kik valamelly nem úrbéres helyre mint zsellérek vagy földdel biró gazdák haszonbér vagy szolgálatok lekötelezése mellett bizonyos időre úgy telepedtek le, hogy ott felépítkezvén rendes községekké is alakultak, habár az elköltözésökre szerződésileg kikötött határidő kitelt volna is, megszokott tűzhelyeiket odahagyni nem kényszeríttethetnek, hanem úgy ezen esetben, valamint akkor is. ha az általok még az íirbériség megoldása «lőtt kötött telepítési szerződés feltételeit magokra nézve a már felszabadított úrbéresek irányában nyomasztóknak éreznék, hogy ez az elégületlenség, nyugtalanság és ingerültség folytonos anyagául szolgálna, az illető hatóság, mihelyt hasonló esetek tudomására jutnak, az illető felek bizodalmát bíró egyénekből alakítandó küldöttség által rögtön intézkedni fog, hogy a telepítő és telepítettek között ideiglenesen is olly egyesség eszközöltessék, melly a törvényhozásnak e részben teendő rendeletéig a közbékét biztosítsa. 7-er. [Minden önkéntes foglalás ok ezennel szigorúan eltiltatván,] a telekrőli kibecsültetések is úgy az úrbéres mint nem úrbéres helyeken mindenkor csak alispányi bíróság ítéleténél fogva történhetnek, fennhagyatván a birtokon belőli fellebbezés. Kelt Debrecenben, ápril 20-án 1849. az ország kormányzó elnöke5 7 57 A fenti közlés alapjául az ápr. 20-i kelettel önálló nyomtatványként megjelent szöveg szolgált. (Számos példánya található az ОЫВ 5194/1849. sz. iratcsomóban.)