Századok – 1955

Vita - Vita az 1875. évi fuzió történetével kapcsolatos kérdésekről 924

926 VITA AZ 1875. ÉVI FÚZIÓ TÖRTÉNETÉVEL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEKRŐL 926 és középbirtok osztályérdekeinek a képviselője, de emellett a pártviszonyok alakulása élesen kií'ejezi az osztályok reális érdeke és tudata közötti ellentétet is ; s a hamis tudatból folyó törekvések, tettek maguk is befolyásolják az események menetét. Amint már említettük, a Deák-pártnál döntő mértékben a reális érdekek felismerése miatt találjuk a középbirtok egyrészét ; ott is szerepet játszott azonban — legalább a vezetők jelentős részénél -— az a tévhit, mintha a Deákpártban a nagybirtok melletti középnemesi többség a középnemesi hegemónia biztosításának lehetőségét jelentené. Ez azzal az illúzióval fonódott össze, hogy a középnemesség vezetésével bizonyos liberális politikát lehet folytatni. A középnemesség másik része a maga vezetőszerepének problémáját a nemzeti függetlenségi harc vezetésével látta összekapcsoltnak s azt az illúziót táplálta, hogy ennek megvalósítására a Habsburgokkal szövetségben s reformok útján is képes. ( Ez a pártalakulás — amint-már említettük — objektíve azt a szerepet töltötte be, hogy a középnemesség kiegyezéséről, tehát 48-hoz való hűtlenségéről elterelje a figyelmet, s a népnek a középnemességhez — mint a nemzeti függetlenségi harc vezetőjéhez — kapcsolódó bizalmát megtarthassa. A középnemességnek azt a feladatát, hogy a nép feletti befolyását megtartsa, sokan látták a balközéppár^ vezetői közül., Ennek a vezetőszerepnek — melyből lényegében levezetőszerep lett — tudatos gyakorlására hívta fel Jókai a középnemességet már 67-ben. A szerző Jókaiban látja a balközépi középnemesség önmagáról alkotott illúzióinak legfőbb képviselőjét és kifejezőjét. A balközéppárton belül Tisza Kálmánnal szembenálló politikai vezér Jókai, aki nemcsak egyszerűen a delegációkba való bemenetel kérdésében állott szemben Tiszával — a taktikussal —, hanem más kérdésekben is. Jókai azért válik a középbirtok önmagáról alkotott függetlenségi illúzióinak legfőbb kifejezőjévé (és képviselőjévé), mert poéta-írói tudatában a középbirtok hősi múltjának fénye oly bőséggel hull a jelenre, hogy nemcsak ez osztály jelenének szürkeségét takarja el, de megszépíti ez osztály jövőjét is. Éppen ezek az illúziók, ez a hit a középnemességben ihlette Jókait halhatatlan alkotásokra. Király István úgy értékeli Jókai 63—75 közötti munkásságát, mint amely »pályájának utolsó nagy alkotó szakasza«, s mint amely a »67-es győzelmi illúziók nyomán teljesedett ki« (Király István: Mikszáth Kálmán, Budapest, Művelt Nép Könyvkiadó, 1952, 52 1.). Nem egyszerűen 67 győzelmi illúziójáról van szó, hanem éppen arról, hogy 67 a középnemesség győzelmének Illúzióját kelti s — amint már említettük —a középnemesség helyzetének reális értékelését nehezíti meg sokak szemében, köztük Jókai előtt is, sőt az osztály jövőjébe vetett indokolatlan reményekkel tölti el őket. Jókainak ehhez a réteghez — s nem egyszerűen 67-hez, mint az ő szemében történelmi eredményhez — fűződő illúzióit azért kell hangsúlyozni, mert véleményünk szerint éppen ez ad kulcsot Jókai művei megértéséhez; az üi., hogy ő középnemesi osztályalapon áll, sőt annak a középnemességnek álláspontján, mely még 67-ben nem a reális érdekeit helyesen kifejező pártba tömörül," hanem önmagáról függetlenségi illúziókat táplál. Érdekes véletlen, hogy az a Jókai, aki az illúziók képviselője, egyben a középnemesség nép felé gyakorolt vezetőszerepének (a mi értelmezésünkben levezetőszerepének) legtudatosabb kifejtője, kifejezője is.