Századok – 1955

Tanulmányok - Barta István: A kormány parasztpolitikája 1849-ben. I. 849

A KORMÁNY PARASZTP0L1TIKÁJA 1849-BEïï 867 óvakodjanak a népet ingerelni, mert mostani körülményeink közepette nagyobb rosszat senki sem tehet a hazának, mint az, ki a nép nyugalmát Magyarország jelen elhatározó pillanataiban felháborítja, midőn épen a legnagyobb egyetértésre van szükség«. Kérte a birtokosokat, hogy »hagyjanak fel a kibecsültetéssel, mert ez által Szatmár megyében 8—10 000 ember egyszerre földönfutóvá válik«, akinek nagy része egyébként is felingerelt állapotban levő román paraszt s »lehetne-é csodálni, ha egy ily tízezernyi földönfutó csoport egy ellendemonstratióval bosszulná meg a közbirtokosokat s gyilkolna és rabolna e megyében mindenfelé e jelszóval : öld, mert posztóruhát visel!« Kléh István elindult Debrecenbe, hogy Kossuth elé tárja a szatmári nép panaszait. Útközben Nagykárolyban találkozott Nagy Józseffel, aki ekkor már a megyeszékhely levéltárában igyekezett tájékozódni a Szatmár -ban lefolytatott úrbéri perek anyagáról. Kléh jelentésében beszámolt a Nagy Józseffel való találkozásról is ; helyeselte a küldetést, de az volt a véleménye, hogy ha a kormánybiztos minden egyes ügyet a helyszínen megvizsgál, több év alatt sem tud a végére járni a rengeteg panasznak. »Pedig e tárgy rögtöni orvoslást igényel — összegezte véleményét — nemcsak azért, mert eldöntése az egész megyének földmívelő népét lázas ingerültségben s folytonos nyugtalanságban tartja, Szentgyörgynap pedig közelget, mikorra kidobatással fenyegettetoek, hanem azért is, mert ha e megye oláhajkú lakói fellázadnak, a szomszéd Ugocsa, Máramaros és Középszolnok megyék tót, oláh és oroszajkú népei sem fognak nyugodtak maradni ; ekkor a Tisza mentében az ellenség, hátulról pedig a fellázadt föld népe veendenek körül s lesz-é disponibilis erőnk a lázadást elnyomni ? Fellázadnak pedig bizonyosan, ha panaszuk legalább némileg, de minél előbb kiegyenlítve nem leend.« S Kléh István érdekes módon ugyanabban látja a megoldást, amit Nagy Károly kezdeményezett február 17-i, fentebb ismertetett javaslatában. Azt tanácsolja Kossuthnak, hogy a következő tartalmú rendeletet bocsássák ki Szatmár megyéhez : »Senkit sem szabad — legyen bár majorsági telken lakó, vagy úrbéres — eddig élvezett javadalmaiban törvényes ítélet nélkül háborítani, a földtől, melyet mivel, megfosztani, a házból, melyben lakik, kidobni. Minden kibecsültetési per birtokon belőli feljebbvitel utján terjeszttessék az igazságügyministerium elébe.« A jelentéstevő úgy látja, hogy egy ilyen rendelet minden kérdést megoldhatna, mert az Igazságügyminisztérium az úrbéres telkekre egyszerűen alkalmazza a törvényt és felmenti birtokosaikat minden szolgálat alól, a majorságiak kibecsültetési pereinek megvizsgálását pedig addig késleltetheti, míg vagy az országgyűlés dönt ezek megváltásáról is, vagy ha az állam nem váltaná meg a majorsági telkeket, a megyéhez való többszöri visszaküldés útján kielégítő megoldás lenne elérhető. A nép egy ilyen tartalmii rendeletben megnyugodna, de feltétlenül gondoskodni kellene arról is, hogy a rendelet a népnek is tudomására jusson. Eddig ugyanis az volt a szokás Szatmár megyében, hogy a népre kedvező rendeleteket a szolgabírák a községek valamelyik közbirtokos elöljárójának küldik meg, aki azt egyszerűen elsüllyeszti. Külön kormányküldöttek által kellene tehát a rendeletet a nép között kihirdettetni és megmagyaráztatok »Ily eljárás nyomán — fejeződik be a rendkívül fontos jelentés — helyreállíttatik a megyében a rend, béke és nyugalom, mert a nép nem romlott, a nép mindenütt jó, csak azt lássa, hogy érdekeit a kormány senki által megsértetni nem engedi, és ekkor támaszkodhatunk a népre ; pedig csak azon kormánynak lehet hosszii élete, melyet a nép bizalma övez körül s a nép 3 Századok