Századok – 1955

Tanulmányok - Barta István: A kormány parasztpolitikája 1849-ben. I. 849

866 BAIITA ISTVÁN egyesek örültek, mert mentesültek a nemzetőrszolgálat terheitől, a birtokosok azonban kis idő múlva ezt mondták : »Minden úrbéres gazdának törvény szerint nemzetőrnek kell lenni ; te nem vagy nemzetőr, következve úrbéres sem, s így mint zsellér tartozol robotolni«. Egy másik módja a törvény kijátszásának : »Újabb időben a közbirtokosok az úrbéres földeket via facti elfoglalván, fölcserélték jobb karban lévő majorságiakkal. A gazdák örültek, hogy a régieknél valamivel jobb földekhez jutottak. S most azt mondják a közbirtokosok : a föld, melyet birsz, majorsági s így tartozol tőle szolgálni. Az igaz, hogy a jobbágyok által cserébevett föld majorsági — teszi hozzá Kléh István —, de az is igaz, hogy a cserébevett jószág a cserébeadottnak természetét köpeti. Pedig a cserébeadott föld úrbéres volt, tehát a cserébekapottnak is ily természetűnek kell lenni. Ezt mondja a magyar törvény. Ε csere a márciusi törvények után történt, tehát élő tanúkkal bizonyítható.« Megjegyzi Kléh István azt is, hogy »a közbirtokosok sok helyen már régóta célul tűzték ki, a jobbágyokat kibecsültetés útján kiirtani ; az ily üres jobbágytelkeket aztán 3 — 4 felé szakítva másoknak kiosztották s most ezektől is követelik az úrbéri szolgálatot. Pedig a jobbágytelkek kibecsültetés által nem válnak majorságiakká.« Az úrbéres parasztok panaszainak ismertetése után kitér a jelentés »a majorsági földön lakó zsellérek, az úgynevezett contractualisták« helyzetére is-Ezek több helyen megtagadták a szolgálatot, s Kléh István a törvényt tartva szem előtt kénytelen megállapítani, hogy »ezek irányában a közbirtokosok panasza épen oly méltányos, mint az úrbéreseknek a közbirtokosok ellen támasztott föntebbi panaszai, mert a majorsági földeken lakó zsellérek tartozásait az országgyűlés még meg nem szünteté«. Nem is lett volna semmi baj — teszT azonban hozzá —, ha a közbirtokosok csak a követelés terén maradnak ; »hanem összebeszéltek, hogy a nép irányában demonstratiót fognak csinálni és több községekben rövid úton kibecsültették nemcsak a majorsági földön lakó zselléreket, hanem a Theresianumba be nem foglalt úrbéres telkek birtokosait is, s tudtokra adák, hogy lia robotolni nem fognak, Szentgyörgynapra telkeik s házaikból ki fognak vettetni«. »így állanak a dolgok Szatmár megyében« — fejezi be a helyzetképet Kléh István, tapasztalatai alapján azonban abban a helyzetben van, hogy lemérhesse ennek az állapotnak a legfontosabb következményét, a nép honvédelmi készségére gyakorolt hatását is. Ugyanis éppen ottléte alatt jött a parancs, amely az erdélyi katonai helyzet alakulásának folyományaként elrendelte a szatmári nemzetőrség újabb hat hétre történő kiállítását. A nemzetőrség azonban — mint Kléh írja — nem akart kiindulni, egyrészt azért, »mert félt, hogy a táborozás alatt családjuk a közbirtokosok által a telkekből és házakból ki fog vettetni s nem lesz hová lehajtani fejőket«, másrészt azért, mert az őszi hathetes táborozás után sem kaptak még egy fillér zsoldot sem. A levélírónak csak fáradságos munkával, faluról falura menve sikerült a népet valamennyire megnyugtatni, azzal az Ígérettel, hogy úrbéri panaszaikat a kormány elé terjeszti s kérvényeiket »Elnök úrnak, a nép atyjának fogja kezéhez adni, ki mindenki irányában igazságos, legyen gazdag vagy szegény«. Jellemző esetként mondja el a levélíró, hogy a vetési nemzetőrök indulásánál megjelent a földesúr, Szerdahelyi Pál is és bejelentette a népnek, hogy »mindenkit, ki neki szolgálatot nem teljesít, a telekből és házból ki fog dobatni«. A felingerült népet csak nehezen lehetett lecsillapítani és az indulásra rábírni, Kléh pedig megmondta a közbirtokosoknak, hogy »hazánk jelen állapotában