Századok – 1955
Tanulmányok - Barta István: A kormány parasztpolitikája 1849-ben. I. 849
A KORMÁNY PARASZTP0L1TIKÁJA 1849-BEïï 865 ban jobb iskola jutott osztályrészül : néhány hetes szatmári tartózkodás után visszatérve Debrecenbe, "jj 11 -é" jelentésben tárta fel Kossuth előtt tapasztalatait és a bajok sürgős orvoslását kérte tőle. Érdemes egy kissé közelebbről is megismerkedni a jelentés tartalmával nemcsak azért, mert íróját a parasztság iránti rokonszenv vezeti s így kendőzés nélkül meg tudja mutatni a bajok forrását, a birtokosok önzését, hanem azért is, mert a kép, amely a jelentésből kibontakozik, a legszembetűnőbb példán, Szatmár megye helyzetén keresztül az egész ország helyzetére is jellemző, s benne a hivatalos akták, jelentések és rendeletek rideg tárgyilagosságán felülemelkedve a maga élő valóságában mutatkozik meg az egész parasztprobléma mélysége és súlyossága. Bevezetőben Ivléh István arról számol be, hogy Kossuth rendeletének megfelelően bejárta Középszolnok és Szatmár megyét, »a népet hazánk jelen veszedelmes körülményeiről felvilágosítván, őket a haza védelmezésére buzdította s lelkesítette annyira, hogy ha megkívántatnék, a kormány felhívására őket bármikor az ellenség előtt sikeresen használni lehetend«. Eljárása során azonban — írta — sok visszaélésről szerzett tapasztalást s kötelességének érzi, hogy erről Kossuthnak jelentést tegyen. Egyik ilyen tapasztalat a kővárvidéki román lakosság állapota. Ezek falvait még az őszön felgyújtották és kirabolták megtorlásképpen, s a falvak népe »hajlék és élelem nélkül, barmaitól s mindenétől megfosztva, földönfutóvá tétetett, ott koncsorognak most Kővár vidékén s a szolnoki határszéleken alamizsnát koldulván, s ha nem kapnak, rabolni' kénytelenek. Egy bujtogató vetődjék közéjük csak s ismét kész a lázadás«. »Alázatosan kérem Elnök Urat — figyelmeztet Kléh István —, méltóztassék e szegény elpusztult falvak lakóinak nyomorú sorsát figyelembe venni s e tekintetben intézkedni, mert e nép ily sanyarú helyzetében nem fog nyugodtan maradhatni.« ψ A hosszú jelentés túlnyomó része azonban azokkal az úrbéri jellegű panaszokkal foglalkozik, amelyekkel a megye lakói őt, mint a kormány megbízottját elhalmozták. Rámutat Kléh arra, hogyan próbálják a birtokosok a márciusi törvényt kiforgatni, azt állítva, »hogy "a nevezett törvény szerint csak a Mária Terézia alatt készült telekkönyvbe bennfoglalt jobbágytelkek úrbére engedtetett el, tehát a későbbi úrbéres telepít vényektől, úrbért pótló szerződések alapján bírt telkektől a gazdákat úrdologra kényszerítik«. A gazdák ezzel szemben az alábbiakkal érvelnek : a ) hogy eddig telkeik után éppúgy robotoltak és fizettek dézsmát, mint a régi úrbéres telkek parasztjai ; b) hogy telkeik után régtől fogva fizetik a megyei adót, márpedig a majorsági telek adómentes, azt viszont nem lehet feltenni a birtokosokról, hogy tiltakozás nélkül tűrték volna telkeik adó alá vettetését, ha azokat maguk is nem úrbéreseknek tekintették volna; c) a megyei közmunkát, előfogatozást, útcsinálást ugyanúgy teljesítették, mint az úrbéresek, holott a majorsági földek művelői ez alól is mentesek. »Világos tehát, hogy a közbirtokosoknak e részben igazságuk nincsen« — foglal állást Kléh a parasztok mellett s mindjárt hozzáteszi, hogy a megyei hatóságok ennek ellenére a visszaélések miatt hozzájuk forduló parasztokat elutasítják és az országgyűlés majdani döntésének bevárására figyelmeztetik. A földesúri taktika két .jellegzetes példáját is felemlíti Kléh. Az egyik : A nemzetőrség névjegyzékéből kitörülték a negyedtelkeseket, holott a törvény szerint helyük volt a nemzetőrségben.250 Ennek 25a Ebben téved Kléh István, mert az 1848 : 22. tc. 1. §-a alapján a nemzetőri kötelezettség 1848 tavaszán a féltelkesektöl felfelé volt érvényben. A fenti taktikát a törvénnyel kapcsolatban ettől függetlenül alkalmazhatták a birtokosok.
