Századok – 1955
Tanulmányok - Barta István: A kormány parasztpolitikája 1849-ben. I. 849
A KORMÁNY PARASZTP0L1TIKÁJA 1849-BEïï 857 érezték azonban a lemondást azok is, akiknek jobbágytelkeik mellett majorsági földjeik is voltak s az előbbiekkel együtt azon voltak, hogy az áldozatot lehetőleg másra hárítsák át. A legkézenfekvőbb lett volna, ha az áldozatot a márciusi törvény rendelkezésének megfelelően az állam vállalja magára, azonban a kártalanítás ügye — mint azt fentebb láttuk — a kormány minden szorgalmazása ellenére is már kétszer elakadt az országgyűlésen. A másik lehetőség az lett volna, ha sikerül az áldozatot, vagy legalább ennek egy részét visszahárítani a paraszt vállára. Ennek megint két útja volt lehetséges. Az első az, hogy ha — felhasználva az úrbéres és majorsági földek közti határvonal bizonytalan voltát — minél több kétes jellegű földről bebizonyítják, hogy az majorsági föld, és művelőjét rászorítják a korábbi tartozások további vállalására. A második módozat a valóban majorsági földek hozamának növelése a haszonbéres paraszt tartozásainak a növelésével. Ez a tendencia korábban is megvolt, a parasztmozgalmak azonban ezen a téren is védekezésbe szorították vissza a földesurakat. A majorsági földre telepedett paraszt és földesura közötti viszony rendezetlen volta tág lehetőségeket nyújtott a földesúrnak arra, hogy a bérlet felmondásának kilátásbahelyezésével zsarolja a parasztot, s mivel ezzel az eszközzel módjában volt akár egész falvakat is elköltözésre kényszeríteni, a parasztok a legtöbb eset,ben inkább vállalták a magasabb terheket, semmint hogy falvaiktól és földjeiktől meg kelljen válniok. A tömeges panaszok, amelyek 1849 januárjától kezdve a kormányhoz érkeznek és védelmet kérnek a földesúri önkény ellen, túlnyomó részben ebbe a két kategóriába tartoznak. A birtokos osztály ellentámadásának a tünetei attól az időponttól kezdve szaporodtak rohamosan, amikor a kormány debreceni megtelepedésének híre széltében elterjedt az ellenséges megszállástól menten maradt megyékben. A sérelmet szenvedett parasztok — miután a megyei hatóságoktól nem kaptak elégtételt — az Igazságügyminisztérium úrbéri osztályához fordultak panaszaikkal. Ε panaszok túlnyomó része akörül forgott, hogy a földesúr tagadásba vette a jobbágy használatában volt föld úrbéri jellegét, igyekezett a jobbágyot a szolgáltatások további teljesítésére, robotolásra szorítani, sőt a megye segítségével telkéből ki is becsültette s erőszakkal kihányatta. A minisztérium a panaszokat a szokott rend szerint leküldte a megyéhez megvizsgálás végett, amire a megye válasza a legtöbb esetben az volt, hogy a törvény és az igazság a földesúr oldalán van, a szóbanforgó földek majorsági jellegűek, a megvizsgált panasz tehát alaptalan. Ez a gyakorlat, amely már korábban, a helytartótanács illetékességének idején is jól működött és biztosan elzárta a paraszti panaszok útját felfelé, nyilván most is hosszú életű lett volna, ha az Igazságügyminisztériumban fel nem figyelnek arra a körülményre, hogy a panaszok zöme Szatmár megyéből érkezik, hogy ebből a megyéből egymagából több paraszti kérvény fut be az Igazságügyminisztériumhoz, mint az összes többi megyékből együttvéve.17 Ez a feltűnő körülmény gondolkodásra késztette a kormányban azokat, akik a bajokat nem elkendőzni, hanem orvosolni szerették volna s elindítója lett néhány olyan intézkedésnek, 17 Ez állítás részletes statisztikai bizonyítását mellőzöm s esak általánosságban utalok az Igazságügymin. úrbéri oszt. 1849-i három kötegnyi rendezett, áttekinthető iratanyagára (776 — 778. rakt. sz.) ; ennek csak felületes megtekintése is igazolja az elmondottakat, valamint azt a fentebb említett tényt is, hogy a megyei hatóságok az eléjük kerülő ügyekben szinte kivétel nélkül a földesúr jayára döntöttek.
