Századok – 1955

Tanulmányok - A római történészkongresszus 835

844 A RÓMAI TÖItTÉNÉSZKONGRESSZUS törekszenek a marxizmus alkalmazására, döntően újkori társadalomtörténettel, ezen belül a munkásosztály kialakulásával és fejlődésével, a munkásmozgalom történetével foglalkoznak. A kutatási módszert tekintve ők is erősen hangsúlyozzák az aprólékos, helytörténeti kutatások, a statisztikai és demográfiai módszerek elsőrendű jelentőségét. Vezető képviselői rokonszenveznek a munkásosztály harcaival, többé-kevésbé«jó kapcsolatokat tartanak fenn a szovjet történészekkel. Ε kapcsolatokat a kongresszus alkalmával megerősítették és kiterjesztették a népi demokratikus országok történészeire is. Ez számunkra azért is fontos, mert vezető szerepet játszanak a Comité legaktívabban működő, legjelentősebb bizottságában, a társadalmi mozgalmak bizottságában, amelynek egyik albizottságát — a tárdasalmi szerkezet kutatására alapított munkacsoportot — a mi aktív együttműködésünkkel éppen a kongresszus alatt hozták létre. Eontos feladatunknak tekintjük ez irányzat képviselőivel való szorosabb kapcsolat kiépítését ; ezeknél lehetőség van — véleményünk szerint — a marxista történelemszemlélet befolyásának megerősítésére. * Politikai szempontból tekintve — és a határvonalak megvonásának fő . kritériumául véve az együttműködési készséget, illetve a merev elzárkózást, az intranzigens antimarxizmus és szovjetellenességet — a történészek megoszlása nem esik teljesen egybe a fent jellemzett irányzatok határvonalaival. A pozitivisták s főleg a nyugati szocialisták túlnyomó része helyeselte és gyakran tevékenyen előmozdította a tudományos kapcsolatok kiszélesítését, valamennyi ország és valamennyi irányzat alkotó együttműködését. Ezt az irányvonalat vallották a Comité vezetői, élükön a volt elnökkel, Robert Fawtiervel. A másik —pontosabban : a többi — polgári irányzathoz tartozó történész nagyobb része nem zárkózott el a tudományos életben érezhető nemzetközi enyhülés szellemétől és — ha nem egyszer kénytelen-kelletlen is — de hozzájárult az együttműködéshez. A politikailag ellenséges, mereven elzárkózó irányzat gerincét — a tudományos közvélemény előtt csekély súllyal bíró orosz és lengyel fehér emigránsok mellett — a nyugat-német történészek alkották. A kongresszuson — néhány amerikaival együtt — az ő nagyszámú és szervezett csoportjuk képviselte a szélsőjobboldalt, az antimarxista fellépések, szovjetellenes támadások bázisát. A közöttük nagy tekintélynek örvendő G. Ritter egyike volt azoknak, akik a marxista történetírást mint tudománytalan politikai propagandát akarták diszkreditálni. Ritter a kongresszus záróülésén tartott összegező historiográfiai előadásában kénytelen volt ugyan az írott anyagban közzétett állításainak jelentékeny részét, mint tévését viszszavonni, de azért hangsúlyozta, hogy a marxistákkal való együttműködést legfeljebb a távoli múlt kutatására korlátozva fogadja el s az új és legújabbkorra nézve lehetetlennek tartja. A kongresszus politikai légkörét azonban nem ők, hanem az együttműködés hívei határozták meg, elsősorban a franciák, akik a történettudomány e nemzetközi szervezetében vezető szerepet játszanak. Ok és a vendéglátó olaszok juttatták kifejezésre azt a gondolatot, hogy az együttműködés szellemét a történettudomány s általában a kulturális élet terén is érvényesíteni kell. Fawtier elnök a kongresszus megnyitásakor tartott beszédében arról beszélt, hogy a történettudományt is — miként az atomenergiát — az emberi-