Századok – 1955

Tanulmányok - A római történészkongresszus 835

839 A RÓMAI TÖItTÉNÉSZKONGRESSZUS feudális jellegét, hanem különálló társadalmi-állami alakulatként fogták fel, amely a »modern« társadalomhoz áll közelebb. Erősen kiemelték az abszolút állam haladónak értékelt »szociálpolitikáját«. A vitában a marxista — főként a szovjet — történészek érvelése alapján a szerzők elismerték azt a lényeges szempontot, hogy az abszolút monarchia kialakulásában és létében nagy szerepe volt az osztályok harcának. Igen nagy és általános érdeklődést váltott ki három haladó polgári szerző, Bourgin—Maítron—Demarco előadóm : A XIX. század társadalmi problémái. A szerzők a francia és olasz történetírásnak ahhoz az irányzatához tartoznak, amely alapjában pozitivista módon — de felhasználva a marxizmus bizonyos elemeit is — foglalkozik az újkori gazdaság-és társadalomtörténettel, ezen belül a munkásmozgalom történetével. Előadásuk ezeket a viszonylag haladó vonásokat tükrözte s így elismerést váltott ki a marxista történészek körében is. A marxista történészek részéről számos, nagyobbára kiegészítő jellegű hozzászólás hangzott el, többek közt Andics Erzsébet részéről, aki a magyarországi munkásmozgalom kialakulásának és XIX. századi fejlődésének fő vonásait, sajátosságait összegezte. Hasonlóképpen sok pozitívumot tartalmazott Labrousse : A nyugati burzsoázia története a XVIII—XIX. században c. előadása. Jellemző a kongresszus légkörére, hogy a szerző a Sovjetunió és a népi demokratikus országok küldötteinek jelenlétét figyelembevéve, téziseit szóbeli előterjesztés során, valamennyi európai országra kiterjesztette. A nagy tényanyagon, főleg statisztikákon alapuló munka sok pozitív eredményt tartalmazott, bár végső elvi következtetése, az osztályok békés együttélésének lehetősége, egyben korlátaira is rámutatott. Hasznosnak bizonyult a szerzőnek az újkori európai társadalom szerkezetének kollektív munkával történő kikutatására vonatkozó javaslata és kezdeményezése, amit a vita számos hozzászólója helyeselt. A magyar részről felszólaló I. Tóth Zoltán a magyarországi burzsoá nemzeti fejlődés különleges történelmi körülményeit, e fejlődésnek a gazdasági elmaradottságú és nemzeti elnyomás következtében a nyugatitól eltérő jellegzetességeit összegezte. Érdeklődés fogadta Fr. Zwitter jugoszláv történésznek Az ausztriai délszláv népek nemzeti reneszánszának problémája című korreferátumát. Szerző általában helyes tételeket állított fel a Habsburg-monarchia osztráknémet és magyar uralkodó osztályainak nemzeti elnyomó politikájáról, a délszláv népek nemzeti mozgalmának jellegéről és irányzatairól, bár az egyes délszláv népek társadalmi viszonyairól nem adott elég alapos és pontos képet. A vitában a népi demokratikus országok több történésze vett részt, köztük 1. Tóth Zoltán, aki a nemzeti kérdés kutatásának metodológiai problémáival foglalkozott. A vita során a jugoszláv és más haladó történészek erős ellenérzését váltotta ki az elnöklő//. Hantsch, ismert osztrák történész felszólalása, aki egyszerűen elutasította a nemzeti elnyomás tényét és fogalmát s a Habsburgmonarchiát nemcsak a múltra vonatkozóan, hanem a jövendő példájaként is dicsőítette. Az aktuális érdekű politikai-történeti előadások közül meg kell említeni J. Godechot—L. R. Palmer : Az atlanti probléma a XVIII. századtól a XX. századig c. előadását. A szerzők az »atlanti kultúra« újonnan alkotott fogalmának bevezetésével és az »atlanti kultúrkör eszméje« fejlődésének bizonygatásával a mai Atlanti Szövetség »történelmi« alapjait igyekeztek kimutatni. Az »atlanti kultúra« fogalmának történelmi jogosultságát szinte minden oldal-