Századok – 1955

Közlemények - Sarlós Béla: A pesti munkásság forradalmi harca és programja 1848-ban 75

80 SARLÓS BJÎLA vagy legalábbis igen komoly következtetési alap : Degré szövegének szóhasz­nálata : »osztozkodási elvekről« beszél Degré, mint a gyűlésen elhangzott új eszmékről. Osztozkodási elveken, szocialisztikus, kommunisztikus mozgal­makon pedig 1848—49-ben Magyarországon — földosztást értettek. A Kenyeret a népnek legfontosabb követelése pedig : részleges földosztás. Emellett a Batthyány-kormány 1848-ban a parasztság földfoglalási mozgalmát éppúgy a kamarilla bujtogatása következményének tekintette, mint ahogy Nyáry Pál is a kamarilla ügynökeiként állította be a 17-i gyűlés felszólalóit. Ezért igazolva látom azt, hogy a Kenyeret a népnek falragasz fő követelései, neve­zetesen 1 — 6. pontjai már a 17-i gyűlésen elhangzottak s a, plakát kinyomta­tására azért került sor, mert a kormány április 20-i rendelete folytán azt már nem gyűlésen, hanem egyedül nyomtatvány formájában lehetett hatásosan megismételni. Lássuk most már a falragasz szövegét : Kenyeret a népnek! azért : 1. A kártékonyos czéhek tüstént eltöröltetvén, mindén honlakos minden mesterséget szabadon űzhessen, és kereskedést helyhatósági befolyás nélkül szabadon nyithasson. 2. A sónak magasra csigázott ára tüstént leszállítandó, — a jog és lelkiis­meret ellen behányt sóskútak és források a nép használatára felnyittas­sanak! 3. Az élelmi szerek meghatározott árszabás szerint jutányosán áruitassanak, az árszabályon alóli áruihatás minden honlakosnak szabadságában állván. 4. A papi és zárdai ingatlan jószágok, az álladalom javaivá tétetvén, a henyélő papság megritkitásával, és az irgalmas szerzet kívüli minden szer­zetek eltörlésével, a papság mérsékelt fizetésén felüli fentebbi javak jövedelme a nevelési költségeken kívül, az ügyefogyottak, betegek és öregek gyámolitására fordittassék. 5. Az austriai ministerium által, hazánktól jogtalanul fizetni követelt éven­kinti 10,000.000 p. for. határozottan megtagadandó levén, az inkább a szegények munkaszerzés általi segedelmére fordittassék. 6. Az ország rendelkezése alatt álló puszták szegények közt ingyen felosz­tatván mivelés alá jöjjenek. 7. Hogy minden megsértett szegény jogait és kármentesítését kereshesse a nyomasztó perdijak megszüntessenek. 8. A hozott és sanctionált törvények szenteknek tartatván — azok, mi kivált a váltótörvényszékeknél kárhozatosan történik, rendelmények és ellenkező Ítéletek által el ne ferdittessenek ; nehogy a birói. önkénynek és következetlenségnek az e féle határozatok védőpajzsul használjanak. 9. A biró itéleteért felelős legyen, és kármentesítésen kivül, különösen meg­vesztegetés esetében fogsággal is büntettessék. 10. Törvényhatósági birák és jegyzők mindenütt kizárólagosan csak hit­levelezett ügyvédek lehessenek. 11. A köz-hivatalok érdem után osztassanak, — minden tekintet nélkül a vagyonosságra, atyafiság, sógorság, barátság és érdekes protectiora. nehogy az egyenlőségi eszme satyrává váljék. 12. Az úgynevezett Pecsovicsok, mint· alacsony érdekvadászó lélekismeretlen s az alkotmányra veszedelmes egyének az új hivatalokra ne alkalmaz-

Next

/
Thumbnails
Contents