Századok – 1955

Szemle - Szabó Gyula: Latinca Sándor „a szegény proletárság igazi védője” (Ism. Kleinné N. Zsuzsa) 799

SZEMXE 799 A Horthy-rendőrség vadállati módszereivel szemben (gumibot, talpalás, verés, rúgás és villanyozás) sem árulták el a pártot (174—175. 1.). A szenvedések megacélozták az elvtársakat ; a börtönökben is tovább harcoltak (99—101. 1.), neveltek (154. 1.). A kínzások nem tudták megtörni őket és a fasiszta haditörvényszék előtt is a pártot védték, ott is a magyar nép egyetemes ügyének harcosai voltak. »Megmondtuk a bíróság előtt — írja Máté György elvtárs —, hogy mi vagyunk az igazi hazafiak, mert az ország békéjéért és függetlenségéért küzdünk.« (161. 1.) A Hősi harcok emlékei c. kötet írásainak fő problémaköreit áttekintve, megállapíthatjuk, hogy a szerkesztés sokoldalúságra törekedett. Az egyes visszaemlékezések úgy vannak összeválogatva, hogy a munkásmozgalom minél több lényeges kérdését bemutassák ezek az újtípusú, a történészek által eddig alig méltatott források. A szerkesztő ezzel ráirányítja a figyelmét a szóbeli forrásokban rejlő hatalmas lehetőségekre. A szerkesztésnek azonban elvi-politikai hibája, hogy mindössze csak 4 olyan írás szerepel a kötetben, amely a munkás-paraszt szövetség problémáira fényt vet. Elsőrangú feladatunk annak felkutatása, hogy a munkásság harcának különböző szakaszaiban hogyan alakult a munkás-paraszt szövetség. A munkásság és parasztság harcának forradalmi egységét, kölcsönösségének történelmi .alakulását és tanulságait éppen a ma harcai szempontjából minél bővebben kell dokumentálnunk. Az egykori harcokban részt vett elvtársak elbeszélései ebben a vonatkozásban is igen sokat nyújthatnak. Ezt mutatja Posztós Sándor elvtársnak az 1894-es vásárhelyi megmozdulásról szóló írása, amely nemcsak Szántó-Kovács Jánosnak állít méltó emléket, hanem nagyszerűen rávilágít a munkásság és szegényparasztság összekapcsolódó, közös harcának jelentőségére is (11 — 13. 1.). Ugyancsak több olyan visszaemlékezést kellett volna felvenni a kötetbe, amely az első magyar proletárdiktatúra történetét eleveníti fel. Az az öt írás, amely 1 — 1 részében foglalkozik a Tanácsköztársasággal, kevés annak érzékeltetésére, hogy a proletárforradalom az élet minden területét hogyan tette új tartalommal gazdaggá, hogy a proletárforradalom győzelme és alkotó munkája hogyan mozgatta meg egész dolgozó népünket. A kötet értékét jelentősen emeli a közölt képanyag, amely általában jól illusztrálja az elvtársak mondanivalóit. Összeállítása azért is szerencsés, mert nagyobbrészben az olvasók előtt eddig egyáltalán nem, vagy alig ismert darabokból áll (pl. »Lakósztrájk Budapesten«, »Kommunista katonák harcba hívják bajtársaikat a Tanácsköztársaságért«, »Jótékonykodás a Horthy-rendszer idején«). A képanyag és a szöveg közötti szoros kapcsolat helyes szempontját azonban következetesebben kellett volna megvalósítani. Nem indokolt Szentgyörgyi Kornél — kétségkívül kitűnő — »Harc a monitorokkal« c. festményének reprodukálása ; az ellenforradalom június 24-i orvtámadásának visszaverése az egyik visszaemlékezésnek csak egy félmondatában, egészen más összefüggésben fordul elő (57. 1.). A Tanácsköztársaság dolgozóinak az ellenség elleni hősies harcát — a közölt visszaemlékezéseknek megfelelően — inkább a gyári munkásszázadok megalakulását vagy frontra menetelését bemutató képpel kellett volna szemléltetni. A Hősi harcok emlékei c. kötet írásai kifejező, színes, sokszor szenvedélyes stílusban, de mindenkor egyszerű nyelven, a bányász, a dohánygyári 'munkásnő, a textilmunkás, a kubikos stb. egyszerű szavaival mondja el az eseményeket. Ε kiadvány a történészek és a legszélesebb olvasótábor számára egyaránt tanító, nevelő olvasmány. A Hősi harcok emlékei a magyar munkásmozgalom múltját közrebocsátó könyvkiadásunknak jelentős eseménye ; szeretnénk, ha a Magyar Munkásmozgalmi Intézet és a Szikra minél több hasonló jellegű munkát adna ki. GAÁL ENDRE SZABÖ GYULA: LATINCA SÁNDOR »A SZEGÉNY PROLETÁRSÁG IGAZ VÉDŐJE« (Kaposvár, Somogy m. Tanácsa, 1955. 46 1.) Latinca Sándor az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság kimagasló egyénisége, a somogyi szegénynép legendás vezetője volt, olyan alakja a magyar történelemnek, akivel mindeddig méltatlanul keveset foglalkozott történetírásunk. Szabó Gyula kaposvári tanár munkája — amely lényegében a Magyar Történelmi Társulat somogyi csoportja alakuló ülésén elhangzott előadását tartalmazza — megkísérli összefoglalni Latinca gazdag életét, munkásságának tanulságait. A szerző hosszú kutatómunkát végzett Latinca életének feltárására. Ezért csak sajnálni lehet, hogy a szerkezet egyenetlensége s a bőséges országos, de elsősorban megyei anyag mellett néhol háttérbe szorul magának Laxincának alakja. Nem rajzolódnak ki elég világosan Latinca életének egyes szakaszai,