Századok – 1955

Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: A dualizmus rendszerének első évei Magyarországon 34

66 PACH ZSIGMOND l'ÁL kusan hazautaztak. Távollétükben szavazta meg a zsinat a pápa »csalhatatlanságát« (1870 július). A magyar kormány a királyi tetszvényjog (placetum regium) felújításával válaszolt, annak az évszázados állami jognak a gyakorlásával, amelynek értelmében Magyarországon az egyházi javadalmak feletti rendelkezés, a püspökök kinevezése az államot illeti (a pápa csak megerősíti á kinevezést), s a pápai bullákat csak királyi jóváhagyás után lehet kihirdetni. Mikor a püspököket erről — tehát lényegileg a csalhatatlansági dogma kihirdetésének tilalmazásáról — értesítették, Simor primás nyomban terjedelmes emlékiratot intézett a királyhoz a placetum ellen és a dogma mellett ; a püspökök pedig a következő években lassanként sorra kihirdették egyházmegyéjükben a pápa csalhatatlanságát, az állami jog nyilvánvaló megsértésével. Erre — s ez a legjellemzőbb az egész dologban — szinte semmi sem történt : a »liberális« magyar minisztérium retorziója abban merült ki, hogy a székesfehérvári és rozsnyói püspököt — »dorgálásbán« részesítette. A kormánynak — enyhén szólva — erélytelen magatartása fölött egyideig még az országgyűlés sem tért napirendre. Évek múltán, 1873 nyarán (június 28.) zajlott le az ügy záróakkordját képező országgyűlési vita, amelyet Deák Ferenc határozott, liberális szellemű fellépése — egyben utolsó országgyűlési beszéde — tett emlékezetessé. Deák az egyház és állam viszonyának szabályozását javasolta,. a két intézmény különválasztásának irányában ; az egyházi vagyon jogi természetének megvizsgálását és a kulturális célú alapoknak állami kezelésbe vételét ; annak a »józan ész« ellen való állapotnak a megszüntetését, hogy a katolikus és ortodox egyház főpapjai hivatalból tagjái a főrendiháznak ; a kötelező polgári házasság bevezetését, azon az alapon, hogy az »abszolúte nem vallási, hanem .tisztára polgári kérdés«. Deák beszédét — s ez megint csak nagyon jellemző — a képviselőház megtapsolta ; a szükséges törvényjavaslatok kidolgozására bizottságot küldött ki, amelyet a Deák által kifejtett irányelvek szem előtt tartására szólított fel ; azután pedig az egész »kínos« kérdést eltemette, annál is inkább, mivel a mélységesen klerikális Ferenc József vétót emelt az elfogadott javaslat ellen. A »liberális« magyar kormány és magyar országgyűlés az egyházpolitikai reformok megvalósítását maga sem gondolta komolyan: nem akart ellentétbe kerülni ezen a vonalon a bécsi udvari körökkel, elsősorban az uralkodóval ; még kevésbé akart lemondani az egyház kipróbált szövetségéről a dolgozó tömegek elnyomásában. A magyar uralkodó osztályok ebben a kérdésben is elzárkóztak attól a haladó felfogástól, amelynek Kossuth adott hangot : »Ezéntul ne. avatkozzék az állam a vallá.s dolgába, de azt se engedje, hogy akármely egyházzá szervezett vallás az állami vagy polgári dolgokba avatkozzék. Legyen elve az, hogy a vallásos felekezetek az állammal szemben másnak iiem tekinthetők, mint az egy hitet valló egyének szabad akaratából kifolyó önkéntes egyesületnek. Ha'sértik a törvényt, a törvény megtorolja a sértést. De amig a törvényt nem sértik, az ő dolguk, hogy mit csinálnak.« Ilyen körülmények között nem került sor egyházpolitikai reformokra, még kevésbé az egyház és állam különválasztására Magyarországon a kiegyezés utáni években : az egyház nemcsak hatalmas földbirtokait, alapítványait tartotta meg, hanem számos olyan közfunkciót is, amelyet a burzsoá államok a papságtól elvonva, általában maguk gyakorolnak. (Közoktatás, házasságkötés és bontás, anyakönyvvezetés stb.) A kiépülő burzsoá államszervezet mindjobban összebékült azokkal a súlyos feudális