Századok – 1955

Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: A dualizmus rendszerének első évei Magyarországon 34

58 PACH ZSIGMOND l'ÁL lépéséti említjük : a »köztörvényhatóságok rendezéséről« szóló 1870 : XLIÏ. tc.-t. Ez a törvény — amelyet a kortársak az állam és megye kiegyezésének neveztek — fenntartotta á megye feudális eredetű népelnyomó apparátusát, a választott alispán és szolgabírák hatáskörét, de ugyanakkor kiszélesítette a minisztériumot képviselő és általa kinevezett főispán befolyását (pl. a tisztviselők jelölésével kapcsolatban) és lényegileg kiküszöbölte annak lehetőségét, hogy a megye valamely kormányrendelet végrehajtását megtagadja. Jellemző még, hogy a törvény — amely a volt szabad királyi városok törvényhatóságát nagyjából hasonló módon szabályozta — kimondotta, hogy a (megyei, ill. városi) törvényhatósági bizottságot csak fele részben választják, fele részben pedig »a törvényhatóság területén legtöbb egyenes államadót fizető. . . nagykorú hcmpolgárokból«, vagyis a legvagyonosabbakból, az ún. virilistákból állítják össze. ». . .a virilis szavazat befércelése« — amely joggal volt Kossuth szemében »kihívó gúnyűzéá a népképviselet eszméjéből« — a megyei bizottságokban a nagybirtokosok vezetőszerepét, a városi bizottságokban a burzsoázia növekvő súlyát biztosította. Ugyanígy rendelkezett a közigazgatási törvényalkotás következő láncszemét képező 1871 : XVIII. te. a »községek rendezéséről«, amely a községi képviselőtestületeket jórészt a kulákok kezére játszotta, a községi közigazgatás élére pedig — az alispáni-szolgabírói önkény helyi képviselőjeként — a jegyzőt állította. A közigazgatás átszervezésével 'párhuzamosan haladt — s vele számos vonatkozásban érintkezett — az igazságszolgáltatás új szervezetének kiépítése. A polgári törvénykezési rendtartás — amely kimondotta az állampolgárok törvény előtti egyenlőségét, tekintet nélkül azok nemesi vagy nem-nemesi származására ; a bírói hatalom gyakorlásáról szóló törvény — amely a burzsoá államszervezés elveinek megfelelően elválasztotta az igazságszolgáltatást a közigazgatástól és a bírói hivatal függetlenségének követelményét hangoztatta; az első folyamodású bíróságok rendezéséről és az ügyészségről szóló törvény — amely megalkotta a járásbíróságokra, törvényszékekre, táblákra és kúriára tagozódó modern bírói és hozzákapcsolódó ügyészi szervezetet ; a büntetőtörvényekre és gyakorlatra vonatkozó intézkedések, — amelyek eltörölték a testi fenyítésnek és bilincsnek büntetésként való alkalmazását, a vérdíjat stb. — mindez kétségtelenül liberális jellegű rendszabály volt, az igazságszolgáltatás burzsoá átalakítását jelentette. Ugyanakkor hangsúlyoznunk kell nemcsak azt az általános és közismert tényt — amely persze az 1867-es Magyarországra is teljes mértékben vonatkozik —, hogy a burzsoá államban a törvény előtti egyenlőség, a bírói függetlenség stb. csak látszólagos, s valójában az »igazságszolgáltatás« is az uralkodó osztályok kezében van, mint egyik eszközük a dolgozó nép elnyomására ; hanem azt is, hogy a' magyarországi igazságszolgáltatásnak a kiegyezés után kiépülő »modern« szervezetében — minden »liberalizálódás« ellenére — ugyancsak jelentékeny feudális csökevények, maradtak. így pl. házassági ügyekben továbbra is fenntartották az egyházi bíróságok illetékességét; az igazságszolgáltatásnak a közigazgatástól való elválasztását pedig csupán részlegesen valósították meg : alsóbb fokon, az ún. kisebb polgári peres ügyekben, ill. a községi bíráskodás során közigazgatási tisztviselők, gyakran éppen szolgabírák »szolgáltattak igazságot«. Ez persze széles lehetőséget nyitott arra, hogy még a burzsoá értelemben vett jogszerűséget is lábbal tiporják és a szolgabírói önkény nyíltan erőszakos módszereit, a törvények által nem korlátozott, »diszkrécionárius« eljárási módokat alkalmazzák ezen a téren is.