Századok – 1955

Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: A dualizmus rendszerének első évei Magyarországon 34

»AIDUALIZMUS RENDSZERÉNEK ELSŐ ÉVEI^MAGYARORSZÁGON 55 most a nemzetiségi törvény nem egy rendelkezésében is. A törvény leszögezte, hogy »az ország kormányának hivatalos nyelve a kormányzat minden ágazatában. . . a magyar«, de kimondta, hogy »a törvényhatósági tisztviselők saját törvényhatóságaik területén ... a lehetőségig ezek nyelvét, használják«. Leszögezte, hogy »az államkormány által kinevezett minden bíróságok hivatalos nyelve kizárólag a magyar«, de az alsófokú bíráskodásban módot nyújtott a nemzetiségi nyelvek használatára is. Kimondta a törvény, hogy az állam köteles »a lehetőségig gondoskodni arról, hogy a hon bármely nemzetiségű, nagyobb tömegekben együtt élő polgárai az általok lakott vidékek közelében anyanyelvükön képezhessék magukat egészen addig, hol a magasabb akadémiai képzés kezdődik« ; kimondta egyletalapítási jogukat és hivatalképességüket is. Ezek a korlátozott, de mégis csak pozitív rendelkezések azonban — papíron maradtak. Számos magyar politikus már ekkoriban többé-kevésbé nyíltan állást foglalt a nemzetiségek iránt tanúsított eme »túlzott engedékenység« ellen, s a törvényt végrehajthatatlannak tartotta, mert »nyelvi és foederalistikus kháoszt« teremtene. A nemzetiségi elnyomás legsúlyosabb terhét kezdettől fogva nem is maga a törvény jelentette, hanem az a tény, hogy a gyakorlatban még a törvénybefoglalt, korlátozott nyelvi-kulturális »engedmények« sem valósultak meg. Találóan jellemezte néhány évvel később az egyik román képviselő a nemzetiségi törvény »végrehajtását«. A törvényben »biztosíttatott, hogy a középiskolákban . . . ott, hol a nemzetiségi tömeg nem magyar, a többségben levő nemzetiség nyelvén is tartassának előadások. Kérdem a tisztelt kormányt, vajon hét év óta tett-e e tekintetben legkisebb intézkedést is ?... Az első bíróságoknál és municipiumoknál megadatott a jog (a nyelvhasználat joga) és ott szabadság van — mondatott —, én azt is tagadom ... Semmi bíróságnál, legalább • Magyarországon és a Bánságban, nem is fogadnak el mást, mint magyar folyamodást... A nemzetiségi törvény megengedte azon tisztviselők számára, kik nem tudják az állam nyelvét, hogy saját nyelvüket használhassák. Ám ez is betiltatott. Kérdem tehát,. . . hol van még biztosítva a saját nyelv használati joga a nemzetiségeknek?. . . Ne méltóztassék minduntalan minket fenyegetni azzal, hogy a nemzetiségi törvényt megváltoztatják, mert majd mi fogunk föllépni és kérni. . .megszüntetését, mert jobb törvény nélkül, mint törvénnyel, és azt mindennap megsérteni.« Mindezt tetézték a nemzetiségi politikusok ellen indított — olykor hosszabb börtönbüntetéssel végződő — sajtóperek (pl. Roman Sándor, a Eederatiunea című román lap szerkesztőjének sajtóperei), államszolgálatban levő nemzetiségi képviselők (pl. a román Mácelariu Illés és Babes Vince) állásuktól való megfosztása stb., már a nemzetiségi törvény beiktatása körüli hónapokban. A nemzetiségi kérdéssel kapcsolatban kell megemlítenünk az Andrássykormánynak még egy fontos kormányzati ténykedését : a katonai határőrvidék feloszlatását. Kétségtelen : a magyar miniszterelnöknek komoly szerepe volt abban, hogy az uralkodó — a bécsi katonai körök ellenkezése dacára — 1869 augusztusában rendeletet adott ki az eddig közvetlenül Bécstől függő katonai szervezet feloszlatásáról, a határőrvidék »polgárosításáról« s Horvátországba, ill. Magyarországba való fokozatos bekebelezéséről. A polgári történetírás és memoár-irodalom nyomatékosan ki is emelte, milyen jelentős sikere volt ez Andrássy politikájának az udvari arisztokrata-katonai klikkel szemben, amely a határőrvidéknek autonóm tartományként való fenntartását s közvetlenül a közös hadügyminiszter alá rendelését kívánta,