Századok – 1955
Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: A dualizmus rendszerének első évei Magyarországon 34
56 PACH ZSIGMOND PÄL abból a célból, hogy ez a délszláv többségű terület bázisul szolgáljon számára a magyar állam folytonos fenyegetésére s alkalomadtán a dualizmussal szemben a centralizált összmonarchia helyreállítására. A polgári történetírás azonban e mellett elmulasztott rámutatni a dolog másik oldalára : arra, hogy a határőrvidék feloszlatása és »a magyar korona területébe« való bekebelezése, csakúgy mint Erdély uniója és Fiume »önálló testként az ország koronájához csatolása« — amely intézkedésekben történetírásunk az »államegység helyreállítását« ünnepelte — nagykiterjedésű nemzetiségi többségű területeket, szerbek, románok stb. tömegeit szolgáltatta ki újra a magyar uralkodó osztályok hatalmának, az egyre súlyosbodó nemzetiségi elnyomásnak. A magyar kormány elnyomó rendszabályaival élesen szembefordult a nemzetiségek túlnyomó része. Az erdélyi román burzsoázia és értelmiség már az 1868 májusi balázsfalvi pronunciamentumban az unió elvetése és Erdély autonómiája mellett szállt síkra ; az 1869 februári temesvári értekezleten állást foglalt a kiegyezés és a nemzetiségi törvény ellen ; a márciusi szerdahelyi konferencián pedig kinyilatkoztatta, hogy nem vesz részt, passzivitást tanúsít a küszöbönálló képviselőválasztásokon. Horvátországban a terrorral elfogadtatott kiegyezés ellen a nemzeti-liberális párt heves harcot kezdett, népi tömegek támogatásával ; Zágrábban meg-megújultak az utcai tüntetések, a katonasággal való összecsapások. A szerb burzsoázia — amely 1869 elején a nagybecskereki értekezleten tűzte ki programját — különösen éles harcot indított a kiegyezés és a .nemzetiségi törvény ellen. A határőrvidéken pedig »valósággal forradalmi színezetű mozgalom« támadt ; a »polgárosítás«, amelynek gyakorlati végrehajtása 1871-ben vette kezdetét, csupán jelentős katonai erővel és hosszú évek folyamán volt megvalósítható. A magyar uralkodó osztályok elnyomó nemzetiségi politikájának szövevényes rendszere tehát nem biztosíthatta a.67-es államszervezet erejét és szilárdságát. Sőt : az ilyen nemzetiségi politika — Sztálin szavaival — »az állam biztos halálát« eredményezi, »mert aki a nemzetiségek egyenlőségének elvét megsérti éa kiváltságokat ad egy nemzetiségnek — az halálra ítélte saját nemzetiségi politikáját«.* A közigazgatás és igazságszolgáltatás átszervezése A nemzetiségek elnyomásához éppúgy, mint a magyar nép fékentartásához fegyveres erőn és törvényes korlátozásokon kívül persze »célszerűen« berendezett közigazgatásra is szükség volt. A közigazgatás megszervezése, ül. átszervezése volt az Andrássy-kormány harmadik — az előbbiekkel szorosan összefüggő — államszervezeti teendője a kiegyezés után. Ez a teendő már a kiegyezés körüli hónapokban igen élesen vetődött fel, az államhatalom központi szerve, a kormány és helyi szervei, a megyék szembenállása következtében. A kiegyezéssel — mint ismeretes — a végrehajtóhatalmat az (1860-ban visszaállított) rendi kormányszervektől a minisztérium vette át. Az 1867-es minisztérium persze silány »utánzata« volt csupán az 1848-as polgári forradalom vívmányának, a független felelős magyar minisztériumnak — Kossuth a kiegyezés kormányát »magát függetlenből királyivá átbérmált minisztérium«-nak gúnyolta — ; a Béccsel paktáló népellenes Andrássy-kormány — mint láttuk — személyi összetételében is mintegy * Sztálin Művei. 5. köt. Szikra, 1951. 275. 1.
