Századok – 1955

Tanulmányok - Wellmann Imre: A parasztság helyzete az 1767. évi úrbérrendezés előtt 551

a pa ras/,'["säg helyzete az úrbérrendezés előtt 579 alá, valójában a koronát tette fel a parasztot sújtó roppant terhek hosszú sorozatára. Rendkívül sokrétű· és súlyos az igénybevétel, amellyel a jobbágyháztartásnak szembe kell néznie ; az egyensúly fenntartása gyakran igen problematikusnak bizonyul. Abból, amit természetben kell lerónia, a katonaság ellátása, a tized, kilenced, konyhai ajándékok teszik a legfontosabb tételt. Pénzben a földesúri census (évi 1 ft) eltörpül a hadi- és háziadó mellett, mely az átlagos (féltelkes) parasztgazdaságra kb. 14—15 ft-tal nehezedik, többel, mint a földesúrnak járó termény- és pénzjáradék értéke együttvéve, többel annál is, amit fele gabonaterméséért kaphat. Mindezen felül ő fizet papot, kántort, tanítót, pásztort, kerülőt, kovácsot, bognárt, kamarai és földesúri vámokat, révdíjat, vásárpénzt, malomvámot ; a községi terhekhez járul, a megye embereinek s másoknak a sokféle ajándékot adja. Munkaerejének is csak töredékével rendelkezik, annak javarészét robot, forspont, szekerezés, közmunka veszi igénybe. Ilyen roppant megterhelés közepett a parasztháztartást csak az óvhatja meg a felborulástól, ha a jobbágy egyfelől megragad minden pénzszerzési alkalmat, másfelől saját igényeit a legszűkebbre vonja össze. Többet, jobbat termelni : ez az iparkodás még nem húzza ki a bajból. A nagyobb erőfeszítés, eredményesebb munka azzal jár, hogy több adót rónak rá, s terméséből többet vesznek el dézsmában ; ami feleslege mégis maradna, azt pedig megfelelően úgysem tudja értékesíteni. De a feudalizmus bilincsei között, sajátjának mondható föld hiányában, robottól nyomorítva nem is igen van módja intenzívebb gazdálkodásra ; nem is ismeri azt, mert senki sem tanítja rá, különben is bizalmatlan minden változtatással szemben, kivált ha felülről jön az. Gazdálkodása a nyomásokon belül szigorú közösségi rendbe ágyazottan, évszázadok óta változatlan munkaeszközök segítségével, nemzedékről nemzedékre öröklődő, babonákkal vegyes parasztregulák szerint folyik. Csak a nyomáskényszer körén kívül maradó földeken van lehetőség haladottabb munkamódszerekre, nagyobb befektetésre. De mi az, aminek kedvéért különösebben törje magát? Többnyire hiába küszködik, mégsem tud kiemelkedni a nyomorúságból ; s akkor könnyen jut a keserű bölcsességre : ha van valamim, biztosan másnak kell adnom — míg ha semmim sincs, nem vehet el tőlem senki semmit. Jómódot, pénzszerzési alkalmat még jó esztendő sem jelent, legfeljebb a természetbeni szolgáltatások lerovásában okoz könnyebbséget. Ilyenkor yan legkisebb ára a gabonának ; szükségtől szorongatva különben is rendszerint már aratás után kénytelen túladni termésének egy részén, amikor legkevesebbet adnak érte. Gyakran még annak is örülnie kell, ami különben legnagyobb csapás : hogy katonaságot szállásolnak be hozzá — mert így részben természetben róhatja le adóját, amit pénzben sehogy sem tud összekaparni. De nemcsak a piac : legtöbb helyen a kereseti lehetőség is hiányzik. Mindent meg kell próbálnia, hogy valamelyes pénzhez jusson : ahol teheti, árulja borát, sót szállít, egyéb fuvarral gyötri ökrét, lovát, részes vagy napszámos munkára, háziiparra adja fejét. Amire ily módon szert tehet, többnyire ahhoz is kevés, hogy kötelezettségeinek eleget tehessen, nemhogy a maga szükségére fordíthatna belőle. Hiszen még abból is, amit maga állít elő, csak töredékrész jut magának s házanépének. A nagyobb eredményt sújtó igénybevétel s a piachiány az oka, hogy a parasztember, kivált az állattenyésztő Alföldön, csak olyan mértékben űzj