Századok – 1955
Tanulmányok - Wellmann Imre: A parasztság helyzete az 1767. évi úrbérrendezés előtt 551
576 •wellmann imee üzemnek, hogy előrelátóbb földesúr az allodium kiterjesztésének mértékét eleve ahhoz szabja : mennyinek megmunkálását bírja el a jobbágyrobot? De akár határt szab a munkaerőprobléma a földesúri kisajátításnak, akár nem : az a robotmennyiség, amely a korábbi, csekély allodiumok megművelésére szolgált, most, az allodizálás túlsúlyra jutása óta megközelítőleg sem fedezi már az uradalmak szükségletét. A földesurak most a legkülönbözőbb eszközökhöz folyamodnak, hogy a megművelendő terület és a rendelkezésre álló munkaerő között megbomlott egyensúlyt valamiképp helyrebillentsék. Van rá példa, hogy tartós egyensúlyi állapot már nem is jöhet létre, annyira túlment a földesúr kisajátító mohóságában minden ésszerű határon : a jobbágyok már nem bírják az egész telekkel járó terheket, kisebbre akarnak szállni, végső nyomorúságra, koldusbotra jutnak, sorra elszökdösnek. Ilyenkor, bármennyire szeretne is az uraság még többet lekanyarítani a parasztföldek állományából, kénytelen a jobbágyok teherbíróképességének fenntartásával is gondolni : egyszerre megnő az igaerővel rendelkező gazdák becsülete, a telekfelosztás tüalom alá kerül, sőt még új telket is hajlandó kiadni az uradalom megfelelő robotteher vállalása fejében. A gyarmati helyzet bilincseibe vert, tőkeszegény országban eszerint a nekilendülő majoi'kodás szembetűnő feudális vonásokat mutat. Részben még naturálgazdálkodást folytat, s ezt feudális munkarendszerre építi, mert a termelt áru piacraviteléből származó jövedelmet nem bérmunkára, nem az üzem kiterjesztésére, hanem javarészt feudális fényűzésre fordítja. A tőkés árutermelés útján alig tesz számottevő lépést előre, üzemének hajtóerejét csaknem kizárólag a jobbágyok ingyen robotja adja. A földesúri jövedelmek között a munkajáradék ekkor lép döntően előtérbe a termény- és pénzjáradék mellett : a majorsági gazdálkodás uralkodóvá válása a nagyarányú kisajátítás mellett, ezzel párhuzamosan mindenekelőtt és alapvetően a jobbágy robotterhének ugrásszerű megnövekedését jelenti. Ahogy a majorságok kiépítése előrehalad, úgy következik be, gyors egymásutánban, a paraszti munkaerő felfokozott kizsákmányolása. Úriszéken, vagy azon kívül, a földesurak ekkor »revideálják«, dobják sutba tömegesen a jobbágyokkal addig fennállt, enyhébb szerződéseket ; az urbáriumok előírásai egyszerre szigorúvá vagy határozatlanná válnak ; s mindkettőnek rovására rohamosan tért nyer az »usus«, ami most már többnyire az írásos megállapodástól nem korlátozott földesúri önkénnyel egyenlő. Forma szerint esetleg nem is következik be változás : ha a régi egyezség vagy szokás abból állt, hogy a jobbágyok a majorság körüli tennivalók elvégzésére kötelesek, ez ugyanúgy marad — hanem azután nézheti a falu népe, hogyan birkózik meg az időközben többszörösére duzzadt allodiummal. Rendszerint azonban »új szokás« vagy szabályozatlanság lép a »régi törvény« helyébe, változó formában, de mindig ugyanegy értelemmel : a lényeg az, hogy a jobbágyok robotja tetemesen megnövekszik, s hogy odébb ne állhassanak miatta, aki szabad költözésű, azt iparkodik örökös, röghöz kötött sorba lenyomni a földesúr. Megindul a termény- és pénzszolgáltatások robotra váltása is : az alföldi taksás, ki addig többnyire egy összegben tudott le mindent, egyszerre arra ébred, hogy úrdolgára szorítják. S ha mindez nem elég, a földesúr érti a módját, hogy a megszaporított robotot különféle címeken meg is tetézze. Kihasználja a paraszt földéhségét : szántó-, rét-, legelődarabokat, bozótost bér helyett robotolás fejében juttat (beneficiatus robot). Faizásért, makkoltatásért robotban kénytelen fizetni a jobbágy ; ha a földesúrtól igásjószágot vagy gabonát kap kölcsön, ha neki valamivel adós marad :
