Századok – 1955
Tanulmányok - Wellmann Imre: A parasztság helyzete az 1767. évi úrbérrendezés előtt 551
a pa ras/,'["säg helyzete az úrbérrendezés előtt A hatóságok arról is igyekeznek gondoskodni, hogy a munkaeszközöktől megfosztottak növekvő tömege valóban a kizsákmányolók rendelkezésére álljon ; szükség van erre azért, mert a nincstelen ember csak végső szorultságában adja rá fejét, hogy az uraság vagy egy gazdagparaszt szolgájává legyen. Nem egyszer írják elő kóborlók, szökött, elbocsátó levéllel nem rendelkező cselédek elfogását. A helyben elérhető munkaerőnek lehető olcsó biztosítására a vármegyék büntetéssel sújtják vagy katonaságra adják azt, aki szolgálatba nem áll, s gazda nélkül marad ; sőt deresre húzatják azt is, aki az efféle lézengőt befogadta. A felfogadás idejét országszerte kötelezően újévre teszik, mert olyankor nem lévén szorgos munkaidő, olcsóbban lehet éves cselédhez, szolgához jutni. Gondjuk van arra is, hogy a kizsákmányolás kellő mértékét biztosítsák, vagy — amint ők mondják — a szolgák vakmerő követelőzését megfékezzék : sűrű árszabások rögzítik, hogy a cseléd, béres, pásztor évi bére fejében mennyi élelemmel, ruhával és készpénzzel köteles megelégedni. Botozással fizetnek, ha valaki elő mer állni azzal, hogy többet kér ; s aki az előírt bérbe nem nyugszik bele, annak katonaságra adás a sorsa. Ugyanilyen büntetéssel sújtja a vármegye azokat a napszámosokat is, akik az általa megszabott olcsó bérért nem akarnak munkába állni ; az aratórészt is, amely a zsellérség fő megélhetési forrása, többnyire 1/10-nél kisebb arányban rögzíti. Mindez arra mutat, hogy az ország egyes részein a földesurak részéről határozott kereslet mutatkozik a cselédek, szolgák iránt. De éppen az mutatja a nekilendülő majorkodás kétségtelen feudális vonásait, hogy az allodiumok — egyébként is igen szerény —. fizetett személyzetéből csak kevés vagy éppen semmi sem jut a mezőgazdasági munka tulajdonképpeni végzőire. A földesurak, barokk tekintély- és pompakultusznak hódolva, elsősorban belső szolgákat fogadnak fel, azután kerülőket, erdőőröket, akik az uradalmi vagyon épségére vigyáznak, ispánokat, hajdúkat, majorgazdákat, akik a munkákat végrehajtatják, azután pásztorokat, esetleg majorosnőt és szolgálókat — de béresekkel, akiken a nagyüzemi termelőmunkának nyugodnia kellene, csak egyes nagy uradalmakban, ott is korlátozott számban találkozunk. Az ok elsősorban a földesurak tőkeszegénységében rejlik ; a majorsági gazdálkodás extenzív jellege javarészt ennek tulajdonítható. A jobbágy ingyen robotja sokkal kifizetődőbb a költséges bérestartásnál. Még drágább a napszámosmunka ; »pénzes« és részes-munkásokat csak végső munkaerő-szükségben vesz igénybe az uradalom. Az ország északi és nyugati részén itt-ott inkább ahhoz folyamodik, hogy allodiális földre ültet termelőeszköz nélkül maradt, földéhes szegény embereket, s az ilyen »kuriális zselléreket« azután azon a címen, hogy nemesi földön mentesek az állami adótól, munka- és egyéb szolgáltatásokkal kétszeresen kizsákmányolja. Az uralkodóvá vált majorsági gazdálkodásra az a jellemző, hogy döntően a jobbágyok robotmunkájára épül ; cselédek alkalmazása, kuriális zsellérek, napszámosok, részesek : egyszóval bérmunkások foglalkoztatása pusztán járulékos, kiegészítő jellegű. A kevés számú újdonsült béres munkája a majorságok bontakozásának kezdő szakaszában minőségileg még a jobbágyrobot mögött marad, úgy hogy csak fuvarozásra s a legegyszerűbb mezőgazdasági munkákra célszerű felhasználni. A napszámos-munka pedig csupán kényesebb, igényesebb műveleteknél kifizetődő. Nagyobb befektetések helyett tehát az allodiális gazdaság a jobbágy kétkezi munkáját, igaerejét, szekerét, ekéjét s egyéb szerszámát iparkodik minél nagyobb mértékben igénybe vtnni. A jobbágy ingyen munkája annyira alapja, éltetője a fejlődő urasági nagy-591
