Századok – 1955

Tanulmányok - Wellmann Imre: A parasztság helyzete az 1767. évi úrbérrendezés előtt 551

574 •wellmann imee van. Jelentékenyebb földesúri árutermelő gazdaságok tevékenysége egy-egy major köré épül, ahol sorra istállók, színek, pajták, magtárak, esetleg cselédlakások is létesülnek, valamennyi a jobbágyok kezemunkájával. Az allodiumok fejlődésének kezdeti szakaszában, főképp az Alföldön, még az állattenyésztésen van a hangsúly ; ennek megfelelően az épületek is javarészt csak kezdetleges istállókból, elsősorban juliaklokból állanak. Minthogy a gyapjú a leginkább értékesíthető mezőgazdasági termékek közé tartozik, az urasági birkanyájak egyre-másra elszaporodnak. Előbb a puszták füvét árasztják el, majd a közös legelőn is megjelennek, s kiszorítják onnan a parasztok lábasjószágait. A század közepétől kezdve a leggyakoribb jöbbágypanaszok közé tartozik, hogy a földesúri birkák hirtelen nagyranőtt tömegükkel elfoglalják a község legelőjét, annyira, hogy ott még a parasztok igásjószága sem talál táplálékot ; sőt az uraság nem egyszer teljesen eltiltja a jobbágyokat a juhtartástól, esetleg általában a falu legelőjének használatától, vagy pedig annak legértékesebb részét leválasztja s magának foglalja le. A gyapjútermelés mint majorsági üzem jellemzően példázza a magyar allodiális fejlődésnek, főképp kezdetben, extenzív, tőkeszegény jellegét. A birkatartás úgyszólván semmiféle befektetést nem kíván, csupán kiterjedt -legelőtcriiletet, s azt a földesúr könnyedén megszerzi a parasztok rovására ; többnyire még pásztorra sem költ, hanem a nyáj hozadékát bérbe adja »birgés árendátorok«-nak. Hasonlóképp a fejőstehenészetet is, amely a jászlontartással együtt lassanként kezd elterjedni, árendás »svájcer« kezére szokták bízni a földesurak. A majorgazdálkodás· kiterjesztése szükségképp megnöveli a fizetett, konvenciós uradalmi alkalmazottak körét és létszámát. A jobbágyszolgáltatások behajtásához most már a majorsági üzemek irányításának, a mezőgazdasági munkák elvégeztetésének, a termény- és pénz jövedelmek kezelésének és elszámolásának gondja járul, ehhez pedig jószágigazgatókra, tiszttartókra, azután ispánokra, majorgazdákra, hajdúkra (kik a jobbágyot fokozott munkára ösztökélik), végül kasznárokra, kulcsárokra, számtartókra van szükség. Mellettük fontos szerep jut az uradalmi ügyésznek is, aki a birtokperek mellett mind többet bajlódik úriszéki ügyekkel, a fokozódó földesúri kizsákmányolás hatására élesedő paraszti osztályharc jelenségeivel. Ezt a népi ellenállást gyakran épp a jobbágyok nyakára ültetett gazdatiszti had váltja vagy élezi ki azzal, hogy főképp abszentista földesúr távollétében a parasztság amúgy is nagy megterhelését erőszakos hatalmaskodással, durva szidalommal és tettlegességgel, saját hasznára kicsikart foglalásokkal, termény-, pénzes munkaszolgáltatásokkal tetézi. , j Miből adódik azonban az a munkaerő, amelyet ez az uradalmi tisztikar Á majorság üzemben tartására latba vet? Ez az allodiális fejlődés döntő, lényeget meghatározó kérdése. Ahhoz, hogy a földesúri majorkodás a tőkés árutermelés útjára térjen, egyfelől, a felhasználható munkaerő-mennyiség oldalán adva volt a lehetőség. Részben a népesség szaporodása, részben épp az allodiumok fejlődésével járó földesúri kisajátítás mindinkább megnöveli a termelőeszközöktől elesett nincstelen szegények számát. A Felvidék szűkké váló falvaiból a szegénység az Alföldre jár kaszálni, aratni, úgy iparkodik megkeresni esztendei kenyérrevalóját. A török alól szabadult részekén is mind többen válnak földtelenné az extenzív művelés s a nagygazdák mohósága miatt : nem ritkán szolgálat nélkül maradt betyár, szegénylegény lesz belőlük. A csavargók, koldusok országszerte sok gondot adnak helytartótanácsnak, vármegyének egyaránt.