Századok – 1955

Tanulmányok - Wellmann Imre: A parasztság helyzete az 1767. évi úrbérrendezés előtt 551

a pa ras/,'["säg helyzete az úrbérrendezés előtt 573 is mind szorongatóbb korlátokba ütközik. De mindezen túl a földesurak egy része, kivált a nyugati és északi részeken, már a jobbágytelkek állományára tör, nem törődve azzal, hogy az állami adóalap védelmében törvény tütja az úrbéres földek elvételét és allodiumhoz csatolását. A telekcsonkítás csaknem általános jelenség a század derekán. Sokszor kapcsolatos azzal, hogy a földesúr felméreti a határt, magának foglalja a legjobb földeket, s jobbágyainak a soványból méret helyettük, a korábbinál kisebb mennyiségben; máskor egyszerűen ráteszi kezét egy-egy termékenyebb dűlőre vagy kaszálódarabra. Rendszerint ügyel azonban arra, hogy az efféle részleges telekvétel ne csökkentse egy-egy jobbágyának földjét vitathatatlanul az addigi telekhányad szmtje alá, azaz : aki egésztelkes volt, megnyirbált földjén is annak számítson, s továbbra is az egész telekkel járó úrbéres terheket viselje. Ám ha részleges telekvétel a földesúr számára nem hozná meg a kívánt eredményt, nem riad vissza attól sem, hogy egész jobbágyilletőségeket allodiumába kebelezzen. A paraszt engedetlensége vagy a telekkel járó terhek hordozására való alkalmatlansága bőséges ürügyet szolgáltat erre, de akad földesúr", aki ürügyet sem igen keres jobbágyainak nemzedékeken át művelt földjükből való kiűzésére. Egészben véve tehát a század közepén nagy lendületet vesz a majorságok területi kiépítése, a nagyüzemi termelés alapjául szolgáló szántók és rétek földesúri kézre kerítése, mely azután a XIX. század elején és közepén éri el legmagasabbra csapó hullámait. A folyamat hatásfoka az ország különböző részein más és más : törökjárta, bőhatárú községekben még a hetvenes évekig is alig terjed túl puszta, gazdátlan földek bekebelezésén, nyugaton és északon viszont már a század közepén eljuthat községi birtokok megcsonkításáig és kisajátításáig, irtásföldek elnyeléséig, sőt egyéb híján úrbéres telkek állományára is átcsap, de nem annyira teljes telekelvétel, mint inkább telekcsonkítás formájában. Az eredmény azonban nagyjából mindenütt ugyanaz : földközösségből, parasztokkal közös nyomáskényszer nyűge alól kiszakított, rendszerint egy tagban levő, széles és lekerekített allodiális táblák egyfelől, birtokállományának fejlesztésében meggátolt, sőt visszavetett parasztság másfelől. Az úrbéres földek a népesség szaporodásával párhuzamosan nem terjeszkedhetnek tovább, zsellér nem számíthat arra, hogy telket kérve, irtványt feltörve felemelkedhessék, másod-harmadszülött jobbágyfiúk előtt bezárul új telek szerzésének az útja ; még a régtől fogva meglevő úrbéres földek is veszélybe kerülnek, s mindinkább lemorzsolódnak. A felnövő nemzedék már csak a meglevő telkek megosztása útján juthat földhöz ; ilyenformán a század közepétől fogva — előbb a nyugati, északi megyékben, de azután a törökjárta területen is — rohamosan megszaporodnak a törédéktelkek, s az átlagos teleknagyság mindinkább csökken. Persze a jobbágy-és zsellérfiúk jelentős része még ilyen módon sem juthat úrbéres földhöz ; ezeknek egy töredékét elviszik katonának, másik urasági szolgálatba áll, a nagyobb rész pedig vagy városba menekül a jobbágyiga s a nincstelenség elől, vagy tovább küszködik zsellér-, házatlan zsellérsorban. Ehhez képest a század közepétől fogva a zsellérek rétege is erősen megduzzad. A majorságok terjeszkedésének tehát a szegényparasztok arányszámának megnövekedése és fokozódó elzselléresedés jár a nyomában ; az eredeti tőkefelhalmozás előhalad äSä 3J jobbágyság válsága, fokozódó bomlása felé vezet. f Zy Az allodiális üzem kibontakozásához azonban nemcsak megfelelő szántó-Trtíaekre és rétekre, hanem gazdasági épületekre és felszerelésre is szükség