Századok – 1955

Tanulmányok - Wellmann Imre: A parasztság helyzete az 1767. évi úrbérrendezés előtt 551

572 •wellmann imee előtt, egyebütt két-három évtizedes késedelemmel), országszerte megindul, főképp az erre elsősorban alkalmas nagybirtokokon, nagyobbméretű árutermelő földesúri majorságok (allodiumok) kiépítése. A folyamat két fő részből tevődik össze : egyfelől a nagyüzemi gazdálkodáshoz szükséges földterület megszerzéséből, másfelől az ennek megműveléséhez szükséges munkaerő -tartósításából. i^yA földesúri nagyüzem alapját alkotó szántóföld-terület (s esetleg rét és legelő) megszerzése másképp megy végbe a törökpusztította részeken, s másképp az ország nyugati, északi vidékein^ Az Alföldön s a Dunántúl csatlakozó szegélyén az allodiális gazdálkodást újonnan kell meghonosítani, de erre a földbőség miatt több is a lehetőség, anélkül hogy mindjárt a jobbágyok elevenébe vágó erőszakos kisajátításhoz kellene folyamodni. Kiindulópontul legtöbb alföldi faluban vagy környező pusztán kínálkozik jobbágyok telkéhez még nem tartozó, de általuk művelt vagy parlagon heverő föld ; legfeljebb cserére kényszeríti a földesúr a falubelieket, ha a szabadon álló földdarab valamilyen oknál fogva nem nyerné el tetszését. De ha már nem akadna eke alá való alkalmas terület, akkor a földesúr rendszerint felméreti a határt, véget vet a földközösségnek, s miután majorságot hasított ki magának, a maradékból méret a korábbinál kisebb telkeket jobbágyainak állandó birtokul. Hasonló eredménnyel járnak a század derekán ugyancsak tömegessé váló sequestratiók, amelyekre több földesúr osztatlan közös birtokát képező falvakban kerül sor : a határt megfelelő arányban felosztják a földesurak közt, s ugyanakkor mindegyik külön allodiumot foglal magának. Az ország nyugati és északi karéján az allodium magva még a török időkből adva van ; most annak felduzzasztása kerül napirendre. Itt azonban szűkebbek a faluhatárok, azokhoz képest sűrűbb a népesség, s így a földes»úri terjeszkedés legtöbb helyen máris a parasztföldek állományába ütközik. A kisebb ellenállás irányában nyomulva előre, először a puszta, elhagyott (deserta), haláleset, elvándorlás vagy szökés következtében megürült jobbágytelkekre teszi rá a kezét, az állami adó alapját csorbítva ezzel. Nem marad sértetlen a közös földek : erdő, nádas, halászóvíz, legelő állománya sem : megnyirbálja a majorság javára, elkerít belőle, vagy éppen teljesen kisajátítja. Megtiltja, hogy a jobbágy vagy a zsellér — kinek számára ez a földszerzés, a felemelkedés útja — engedély nélkül erdőt, bozótot irtson, vízjárta földet művelhetővé tegyen a maga számára ; s az engedélyt ahhoz köti, hogy a nagy fáradsággal termővé tett irtvány már néhány év múlva elveszítse tehermentességét, vagy beleolvadjon a jobbágytelkek állományába. Ha azután a szegény ember nem tud engedélyt felmutatni : vagy súlyos terhek szakadnak a nyakába, vagy éppen kárpótlás nélkül elveszti véres verejtékkel szerzett irtványát. De nem sokkal különb az egyszerű elvételnél az az eljárás sem, mikor· az uraság olcsó váltságösszeg lefizetésével »váltja vissza« a paraszti erőfeszítés gyümölcsét ; nyugat-dunántúli nagybirtokosok téres allodiumainak tekintélyes része ilyen burkolt földrablás útján jött létre. A majorságok terjeszkedése azzal jár tehát, hogy a földesúr a megürült telkeket, gazdátlan földeket — a korábbi gyakorlattól eltérően — nem adja ki többé telket vállalni kész jobbágyainak, nem engedi át pusztabérlet vagy irtásföld formájában sem, hanem magának tartja, illetőleg »szerzi« vissza ; a közös földeket részben kisajátítja, részben megrövidíti a falubelieket azok használatában. Azaz : nemcsak a továbbfejlődés útja zárul be a felnövő jobbágynemzedék előtt, hanem a meglevőnek használatában