Századok – 1955
Tanulmányok - Wellmann Imre: A parasztság helyzete az 1767. évi úrbérrendezés előtt 551
a pa ras/,'["säg helyzete az úrbérrendezés előtt 571 földesúr általában arra törekszik, hogy jobbágyait engedmények árán is megtartsa, illetőleg az üres telkekre újakat ültessen. Most a folyamat többnyire visszájára fordul : a gazdátlan telek, amelyre munkaerőt kellene csalogatni, egyre kevesebb, s ha ürül is egy-kettő, az uraság nem siet új jobbágyra bízni, hiszen a parasztföldek mindinkább útjában állanak terjeszkedő majorságának. Telkesítés és kedvezmények helyébe kisajátítás és fokozódó kizsákmányolás lép tehát. Kisebb mértékben s kevésbé állandó jelleggel alakul ki az allodiális gazdálkodás uralkodóvá válásának másik főfeltétele : a nagyobb felvevőképességű piac. Ahhoz, hogy a mezőgazdaság termékei az ország határain belül tömegesen piacra találjanak, a falu és a város közti munkamegosztás jelentős kiszélesedésére volna szükség. A polgárság oldaláról azonban gátolja ezt mindenekelőtt a gyarmati helyzet, amely az ipari fejlődést gúzsba köti, a kereskedelemnek szárnyát szegi. Ehhez járul, hogy a parasztság fokozódó elnyomorodása — amely a majorsági terjeszkedéssel együtt növekvő földesúri kizsákmányolásból ered — a falusi nép számára mind nehezebbé teszi városi kézműves-cikkek vásárlását. De nem jelent számottevő fogyasztó réteget a városi polgárság számára az uralkodó osztály sem. A forgalmas helyektől távol lakó nemesség jobbágyai kezemunkájával állítja elő, amire háztartásában szüksége van ; s ha akad mégis igény, ami ilyen módon kielégítetlen marad, nem annyira a hazai kézművesség, mint inkább az osztrák luxusipar termékeiben keres kielégülést (akárcsak a mágnások s a városokhoz közelebb lakó birtokos urak fokozott igényei). Abból pedig, hogy a hazai iparnak nincs megfelelő fogyasztóközönsége, öftként következik, hogy a városi polgárság sem jelent a falu számára tömeges felvevőpiacot. Nemcsak a paraszt s a földesúr háztartása önellátó igen nagy mértékben : a városok gazdasági autarkiája is erős, épp a polgári fejlődés hátramaradása miatt. Még az igazi város típusához legközelebb álló szabad királyi és bányavárosok sem vetkőzik le félig agrár-jellegüket, bennük még 1780 táján is 43—46%-ra rúg a napszámos-cseléd elem. De nemcsak a polgári fogyasztás: az országban állomásozó katonaság ellátása sem jelent a falu termékfeleslegei számára megfelelő értékesítési lehetőséget. Egészben véve tehát a belső piac terén hiányoznak a nagyüzemi, tömeges mezőgazdasági termelés feltételei. Magyarország azonban mint a gyarmatpolitika következtében agráréletre kárhoztatott provincia nemcsak önmagát képes a mezőgazdaság termékeivel ellátni, hanem, ínséges éveket leszámítva, kivitel céljára alkalmas feleslegekkel is rendelkezik. Ezért, az országnak vidékenként igen különböző belső· ellátottsága miatt, döntően csak az export terén bontakozhatnak ki a nagyüzemi termelés piaci feltételei. A század közepe tájától fogva Bécs és a többi fejlődő ausztriai manufaktúra-központ ha nem is egyenletes, de állandó s egyre komolyabb fogyasztópiacot jelent a magyar mezőgazdasági feleslegek számára. Ehhez járulnak a század közepének : az osztrák örökösödési és a hétéves háborúnak igen jelentős hadi konjunktúrái, amelyek a hadseregszállítások révén nagytömegű agrárcikkeket mozgatnak meg, s igen ösztönzően hatnak a nagyüzemi termelés kiépítésére. Ε tényezők hatása alatt, főképp az ország nyugati felében s a fő víziutak szomszédságában, a gyarmati helyzet korlátai között számottevő mértékig kialakulnak a majorsági gazdálkodás nekilendülésének piaci feltételei. Mihelyt a két főfeltétel : a termelőerők megnövekedése s a piac kitágulása együttesen adva van (a nyugati részeken s a Duna mentén már 1750
